27 °C Budapest

Veres: miért kerülöm a reform szót?

Pénzcentrum
2005. április 25. 08:45

Jelentős, mélyreható változások ebben a kormányzati ciklusban az államháztartás területén már nem várhatók - állította tegnap Veres János kijelölt pénzügyminiszter a köztévé műsorában. Veres eddigi nyilatkozataiban is azért kerülte a reform szót, mivel ez szerinte gyökeres változást jelent, a most előkészített lépések pedig inkább csak kis módosítások a rendszerben.


Nem hiányzik az önbizalom

Veres nem adott határozott magyarázatot arra, hogy hogyan került a pénzügyminiszteri székbe, de alkalmasnak ítélte magát a feladat ellátására (korábban a Pénzügyminisztérium államtitkáraként is dolgozott). Elmondta, hogy miniszteri jelölése előtt 2-3 alkalommal beszélt Gyurcsány Ferenccel.

Draskovicshoz képest előnyként értékelte párttagságát. Veres korábban az MSZMP, majd az MSZP tagja volt, a rendszerváltás után aktívan részt vett a szocialista párt munkájában. Megítélése szerint azzal, hogy jobb és szorosabb a kapcsolata a frakcióval, a párt egyéb szervezeteivel, talán könnyeben tudja majd elfogadtatni nézeteit, javaslatait a nagyobbik kormánypárttal. Draskovicsnál ez sokszor nehézséget okozott. Úgy ítélte meg, hogy a személyes kapcsolatok is segítik majd munkáját.

Veres munkája során igyekszik majd tanácsadói segítséget is igénybe venni, szerinte fő feladata a koordináció és a minisztérium irányítása. Vállalja, hogy a végső döntésekért a felelősség őt terheli.

Milyen feladatot kapott Gyurcsánytól?

Kinevezésekor Gyurcsány Ferenc miniszterelnöktől azt a feladatot kapta, hogy az euró 2010-es bevezetéséhez a szükséges teendők elvégzésre kerüljenek, mely nem jelent mást, mint a konvergencia program teljesítését. Rövid távra konkrét számok nem hangzottak el a költségvetési hiány növekedésének megfékezését illetően. Veres szerint nincs szükség újabb Bokros-csomagra, ugyanakkor rövid távon döntést kell hozni, hogy a költségvetés szabad tartalékai felhasználhatóak-e illetve mennyiben.

Csökkenhet az ÁFA

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,78%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,89%, míg a MagNet Banknál 7,02%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A tervezett változásokkal kapcsolatosan elmondta, hogy fontolgatják az ÁFA-teher csökkentését. Emellett napirenden van a helyi iparűzési adó csökkentése illetve átalakítása, ugyanakkor az önkormányzatok pozíciója nem romolhat. Tervezik a jövedéki adó módosítását is, hogy a nagyfelhasználók ne a szomszéd országokba járjanak tankolni.

Nincs idő a reformokra

Veres elmondta, hogy ebben a választási ciklusban már nincs idő reformra, mely értelmezése szerint gyökeres átalakítást jelent. Adóreform utoljára Magyarországon 1988-ban volt. A jelenlegi helyzetben nincs olyan program, komplett és koherens koncepció az átalakításra, mely sikerrel végigvihető lenne a parlamenten a következő egy évben.

A magyar gazdaság Veres szerint összességében jól teljesít. Problémát az egyensúlyi mutatók (államháztartás, folyó fizetési mérleg) jelentenek. Veres emellett hangsúlyozta, hogy nem kell fetisizálni ezeket a számokat, az államháztartás pozíciója a vállalatok jelentős részét közvetlenül nem érinti...

HR BLOGGER
legacykft  |  2026.08.03 13:05
Ha rövid és könnyen emészthető írást keresel, akkor ebbe most ne kezdj bele! "The psychology of the...
laskainelli  |  2026.07.31 11:05
Az elengedés nem ott kezdődik, hogy elengeded. Hanem ott, hogy végre valami fontosabb lesz a számodr...
hrdoktor  |  2026.07.29 13:52
Sok tévhit kapcsolódik a vérnyomásproblémákhoz, sokan nem is veszik komolyan, amivel nagy veszélynek...
coachco  |  2026.05.05 20:26
Izgalmas téma az 1989-es rendszerváltás. Azért is, mert sokan a mostanit is annak reméljük. [...] B...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. augusztus 11. kedd
Zsuzsanna, Tiborc, Lilian
33. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?