24 °C Budapest

A mai kamatdöntés a hét középpontjában

Pénzcentrum
2005. február 21. 08:25

Az MNB mai kamatdöntése, illetve a negyedéves inflációs jelentés megjelenése számít makrogazdasági adatok szempontjából a magyar piacon a legfontosabbnak az előttünk álló héten. A kamatok vonatkozásában fontos még a csütörtöki cseh és a pénteki lengyel kamatdöntés, ezen felül külön kiemelendők a kedden napvilágot látó IFO-index februári adata, valamint az Egyesült Államok januári inflációs mutatója, illetve a tavalyi negyedik negyedéves GDP-adatok.


Az elemzői várakozások múlt péteken változatlanul azt mutatták, hogy a magyar irányadó kamatszint a mai Monetáris Tanács ülést követően 50 bázisponttal 8.5%-ra mérséklődhet, de egyesek továbbra is ennél nagyobb vágás lehetőségéről beszélnek. Az MNB inflációs jelentésében feltehetően megerősítheti azokat az elemzői várakozásokat, miszerint a jelenlegi helyzetben nem fenyegeti különösebb veszély az idei, illetve a jövő év végi inflációs célok elérhetőségét, ami a monetáris politikában további kamatcsökkentések lehetőségét vetíti előre. A januári vártnál kedvezőbb inflációs adatok szintén ezt igazolták vissza, bár az MNB apparátusa a jelentés készítésének időpontjában ezt még nem ismerte.


Az előző cseh jegybanki kamatdöntés alaposan meglepte a piacot és az elemzőket: a Reuters 28 elemző megkérdezésével végzett felmérésében egyik szakértő sem számított vágásra, a jegybank azonban a korona felértékelődésének fékezését szem előtt tartva 25 bp-tal 2.25%-ra mérsékelte az irányadó rátát. A csütörtöki kamatdöntéskor az elemzői várakozások szerint nem lesz újabb meglepetés, maradhat a ráta.

A lengyel jegybank a várakozások szerint bár a pénteki ülésen (még) nem csökkeni irányadó kamatszintjét, ugyanakkor a monetáris politikai irányultságának eddigi szigorításra hajló kilátását semlegesre változtathatja a vártnál kedvezőbb januári inflációs adat, és az erős zloty miatt.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A német IFO-index az elemzői várakozások szerint már a harmadik egymást követő hónapban emelkedhet, ami a mérsékelt konjunktúra fennmaradását, folytatódását jelzi. Az USA-adatok közül az infláció tekintetében továbbra is mérsékelt emelkedést várnak a szakértők. A negyedik negyedéves felülvizsgált GDP-adat várhatóan kissé meghaladhatja a korábbi 3.1%-os előzetes értéket. A következő időszak kamatdöntései szempontjából nagy jelentőségű még a szerda este megjelenő FED Minutes, azaz a februári 2-i ülés rövidített jegyzőkönyve.

HR BLOGGER
laskainelli  |  2023.05.26 12:35
Több kimutatást is lehet olvasni arról, hogyan gyengítettek el bennünket a pandémia évei. A kliensei...
vezetoi-coaching  |  2023.05.23 10:04
Jó, 2 napot késett (a bevezető mutatja, 2 napja kezdtem el…), de hadd szóljon…:-))) Például a macho...
hrdoktor  |  2023.05.22 06:45
Egyre több munkahely biztosít ingyen gyümölcsöt a munkavállalóknak, ami egyszerre közérzet- és egész...
hrbonbon  |  2023.05.18 15:51
Simonyi Judit ügyvezető igazgató Miért is vagyok egy kiválasztási folyamatban? LEHETŐSÉGEK:...
ajovomunkahelye  |  2023.05.18 12:54
Úgy tűnhet, hogy manapság a munkahelyi sokszínűségről, méltányosságról és befogadásról beszél minden...
Súlyos: az 1-3 éves gyerekek negyedének vannak félelmei különböző ételektől

Beszámolók szerint az 1-3 éves korosztály 25%-a - tehát minden negyedik gyermek - elutasít valamilyen ételt, és sokuknál óvodás, általános iskolás korban is fennáll még a probléma.

Megdőlt a 120 milliós közösségi finanszírozási rekord – itt az EU-s pénzek utódja? (x)

Az egyre népszerűbb finanszírozási forma itthon is gyorsan terjed, egyre többen ismerik és használják.

Balogh Petya: Önmagunkkal versenyzünk, és van hova fejlődni (x)

Bár sokat fejlődött az utóbbi években a hazai startup ökoszisztéma, még egy nagyságrenddel, szinte minden fontos mutatóban le van maradva a régiós élvonaltól.

Szemet vetett erre a szektorra Balogh Petya: 50 ezerért még te is a cégtársa lehetsz

A 120 fős tulajdonosi közösség mellé most Balogh Petya cége is beszállt a Brancs közösségi finanszírozási platformba.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2023. május 28. vasárnap
Emil, Csanád
21. hét
Május 28.
Hősök napja
KONFERENCIA
Tovább
Sustainable World 2023
A jövő vállalatai szeptember 12-én!
Portfolio Balaton Business Forum 2023
Együtt a régió szereplői
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2023. május 27. 19:17