19 °C Budapest

Külkeradatok után: lendületes hozamcsökkenés - ma parlamenti meghallgatások

Pénzcentrum
2005. február 8. 10:28

A forint/euró árfolyama a Központi Statisztikai Hivatal által közzétett előzetes külkereskedelmi mérleg adatok nyomán is csak minimális mértékben változott, a jegyzések továbbra is a 244-es szint közelében járnak. Az állampapírok másodpiacán a hozamgörbe hosszabb lejáratainál 11-12 bp-os hozamcsökkenések figyelhetők meg a tegnapi ÁKK-fixingekhez képest. A piac mozgására hatással lehet az új Monetáris Tanács tagok mai parlamenti költségvetési, illetve a holnapi gazdasági bizottsági meghallgatásai, az ott elhangzó kijelentések.

eurhufcomp
eurhufcomp
A KSH előzetes adatai szerint tavaly decemberben a külkereskedelmi mérleg hiánya 63 milliárd forintot (254.9 millió eurót tett ki), mely elmarad az elemzők által várt 400 millió eurós értéktől. A KSH a múlt héten a novemberi előzetesen közölt 250 millió eurós deficitet 102.1 millió euróra korrigálta (mely a mostani korrekcióval enyhén tovább csökkent). A külkereskedelmi mérleg éves hiánya 976 milliárd forint volt, 76 milliárd forinttal javult a megelőző évihez képest. Figyelemre méltó, hogy mind az export értéke, mind volumene éves átlagban 2, illetve 3%-ponttal meghaladta az importadatokat, ami 2003-hoz képest csökkenő külkereskedelmi mérleg hiányt eredményezett, és feltehetően hozzájárul a folyó fizetési mérleg hiány mérséklődéséhez is.

A forint/euró jegyzései 10:01-kor a 244.10-244.50-nél álltak, ami az intervenciós sávban -13.50%-os forintpozíciót jelez. A mai vártnál jobb külkereskedelmi mérleg adatok, illetve az MNB tegnapi bejelentése az állami deviza forrásbevonás módjáról az ANB Amro ma reggeli feltörekvő piaci jelentése szerint a forint enyhe további erődösét eredményezheti, az árfolyam egészen a 243.20-as szintig mehet, itt az MNB a bank várakozásai szerint még nem interveniál. Az ABN Amro szerint a kamatcsökkentési várakozások a hozamgörbe rövidebb szegmensénél további hozamcsökkenést, a hosszabb papíroknál oldazást hozhatnak (a januári inflációs adat ebben a szegmensben is érdemi mozgásokat eredményezhet).

Az állampapírok másodpiacán 10:01-kor a rövidebb futamidejű papíroknál 1-4, a hosszabb papíroknál 10-11 bp-os hozamcsökkenések figyelhetők meg a tegnapi ÁKK-fixingekhez képest.

HR BLOGGER
laskainelli  |  2025.04.19 15:46
Ismerős lehet neked is az az összezavaró érzés, amikor egy döntés előtt állsz, de bárhogy is próbálo...
vezetoi-coaching  |  2025.04.18 09:43
A cirkuszigazgató öreg is és buta volt mindig is, mint a föld, hogy képes legyen megérteni, hogy a g...
kovacstunde  |  2025.04.13 09:00
Bűnbakképzésről akkor beszélünk, amikor valaki saját kudarcáért, sikertelenségért, vagy olyan tettéé...
hrdoktor  |  2025.04.09 08:54
Hatással lehet-e a tartós párkapcsolat vagy a házasság a felek egészségi állapotára? Tényleg hosszab...
perfekt  |  2025.04.07 09:47
Bemutatkozik Kovács Zsuzsanna, a Perfekt egyik meghatározó képzési referense, aki nap mint nap segít...
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. április 22. kedd
Csilla, Noémi
17. hét
Április 22.
A Föld napja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. december 9. 10:33