3 °C Budapest

A PM ragaszkodna a 2010-es euróhoz

Pénzcentrum
2004. november 30. 12:01

A héten a kormány elé kerülő módosított konvergencia program az eredeti terveknek megfelelően 2008-ra biztosítja, hogy az államháztartási hiány a GDP 3 százaléka alá csökkenjen - mondta Kovács Álmos, a Pénzügyminisztérium helyettes államtitkára az MTI-nek.

Kovács hangsúlyozta, hogy a program jellege nem változik, végrehajtása biztosítja, hogy az euró 2010-ben bevezethető lesz Magyarországon. Mivel azonban magasabb szintről elérve kell elérni a hiánycélt, a korábban tervezett 0.5%pontos deficitcsökkentésnél nagyobb, évi 0.6-0.7%pontos hiánycsökkentésre van szükség.

Az államtitkár helyettes szerint a hiánycsökkentés eszközei a korábbi elképzelésekhez képest nem változnak. A deficit lefaragásának elsősorban a kiadások csökkentésén, az állam működésének takarékosabbá tételén, a feladatok ésszerűsítésén keresztül kell megvalósulni, nem pedig az adóterhek növelésének útján.

*****************************

A piac egyre szkeptikusabb a 2010-es dátummal szemben is. Az idei évben az állmaháztartás hiánya várhatóan 5.5% körül lesz a GDP arányában. Jövőre 5% körüli mértékűre enyhülhet a hiány. 2006 választási év lesz, ilyen körülmények között 0.6-0.7%-os hiánylefaragást elérni nehéz lesz. Durva becslések szerint így 2007-ben és 2008-ban 1-1%ponttal kellene a deficitet mérsékelni. Ez nem lehetetlen, de erős kormányzati szándékra lesz szükség.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem szabad elfelejteni, hogy a költségvetés bevételei mindig nagymértékben függnek a gazdasági növekedés mértékétől illetve szerkezetétől. A hiány csökkentését általában könnyebb elérni egy gyorsabb növekedési fázisban mint egy lassabban. Mivel hazánk kis nyitott gazdaság, ezért a külső konjunktúra alakulása ebből a szempontból meghatározónak bizonyulhat.

Kedvezőnek értékelhető, hogy a PM a kiadások lefaragása oldaláról közelíti a deficitcsökkentést. Ennek ellenére a múltbeli tapasztalatok óvatosságra intenek. A vártnál nagyobb hiány kialakulása az elmúlt években a bevételek túlteljesítése ellenére alakult ki, ami jelentős túlköltekezést jelentett.

HR BLOGGER
legacykft  |  2026.04.08 14:55
Egyre több olyan szakemberrel találkozunk, akik csoportokkal dolgoznak, legyen szó önismereti folyam...
hrdoktor  |  2026.03.24 15:00
A menopauza beköszönte sokféle testi panasszal járhat, ezek közül az egyik leggyakoribb az alvás min...
laskainelli  |  2026.01.18 19:19
Van az a reggel, amikor arra ébredsz, hogy már megint vele álmodtál. Pedig már napok, hetek teltek e...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
NAPTÁR
Tovább
2026. április 12. vasárnap
Gyula
15. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. április 11. 19:13