17 °C Budapest

Megtört a jég? - növekedés a befektetési alapok piacán

Pénzcentrum
2004. november 10. 14:22

Rég nem látott, dinamikus növekedéssel zárták az októbert a befektetési alapok, vagyonuk egy hónap alatt összességében 3%-kal tudott nőni. A pénzpiaci alapok az elmúlt hónapban is számottevően növelték vagyonukat, az 5%-os növekedés mértéke meghaladta még a korábbi hónapok kedvező adatait is. Az igazi áttörést mégsem ez, hanem a kötvényalapok régóta várt növekedése jelenti. A piaci hozamok csökkenése jót tett ennek az eszközcsoportnak.

A közel másfél éve tartó folyamatos csökkenés, jobb esetben stagnálást követően egy hónap alatt 4 milliárd Ft nagyságú friss befektetés áramlott a kötvényalapokba, így nagyrészt ennek köszönhető vagyonuk 2.4%-os növekedése (a portfóli felértékelődésén túl).


A befektetők körében szintén népszerűek voltak októberben az ingatlanalapok, összesített vagyonuk több mint 7%-kal ugrott meg, ami mögött közel 5 milliárdos tőkebeáramlás áll. A részvényalapokat illetően úgy tűnik ugyanakkor, hogy sok befektető keze megremegett a 13 ezer pont feletti BUX index láttán, mivel a hazai részvényalapokból egy hónap alatt közel 1 milliárd Ft tőke áramlott ki. Ezt ellensúlyozni tudta a portfoliók felértékelődése, így a részvényalapok összesített vagyona nem változott számottevően.

5%-kal csökkent októberben a vegyes alapok vagyona, alacsony súlyuk miatt ez ugyanakkor nem befolyásolta az összességében igen pozitív összképet.

Az elmúlt hónapban szolid, 0.5%-os növekedés volt tapasztalható a BAMOSZ tagok által kezelt pénztári vagyont illetően, mivel a magánpénztári vagyon növekedése ellensúlyozni tudta az önkéntes pénztárak csökkenő vagyonát. Az alapokhoz hasonló dinamikus növekedés volt ugyanakkor az egyéb kezelt portfoliók esetében. Mindezek eredményeként októberben összességében 2%-kal nőtt a BAMOSZ tagok által kezelt teljes vagyon, átlépve a 2,350 milliárd Ft-ot.

HR BLOGGER
coachco  |  2026.04.14 16:58
Régen írtam blogbejegyzést. Valahogy nem volt hozzá kedvem. De arra jutottam, így négy év után ezt a...
legacykft  |  2026.04.08 14:55
Egyre több olyan szakemberrel találkozunk, akik csoportokkal dolgoznak, legyen szó önismereti folyam...
hrdoktor  |  2026.03.24 15:00
A menopauza beköszönte sokféle testi panasszal járhat, ezek közül az egyik leggyakoribb az alvás min...
laskainelli  |  2026.01.18 19:19
Van az a reggel, amikor arra ébredsz, hogy már megint vele álmodtál. Pedig már napok, hetek teltek e...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. április 27. hétfő
Zita
18. hét
Április 27.
Morse nap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?