Indokolatlan a benzinár befagyasztása - PM

Pénzcentrum
2004. május 21. 09:12 2 perc

A Pénzügyminisztérium szerint felelős kormányzat a költségvetésbe betervezett bevételekről nem mondhat le, hiszen akkor vagy az államadósságot növelné, vagy az előirányzott szociális kiadásokra, nyugdíjakra nem jutna elég pénz. Amennyiben a kormányzat úgy döntene, hogy befagyasztja 250 forinton a benzinárakat, ez a költségvetési bevételek tervezett részének kiesését, illetve többletkiadást eredményezne, mivel az olajkereskedelmi cégeket kompenzálni kellene.


Ezért döntött úgy a kormány az elmúlt héten, hogy amennyiben számottevően emelkednek az üzemanyagárak, az ebből származó költségvetési többletbevétel erejéig csökkenti a jövedéki adót. Ennek alapján a parlament módosította az adótörvényt, a kormány szerdai ülésén pedig elfogadta azt a rendeletet, amelynek révén vasárnaptól legalább 2 forinttal csökkenhet a benzin ára, és esetleges, minden további 5 forintos áremelkedés esetén további 1 forintos adómérséklésre és fogyasztói árcsökkenésre kerülhet sor.

A benzinárak meghatározott szinten történő befagyasztása ellentétes a piacgazdaság alapvető követelményeivel, az üzemanyagárak liberalizáltak, azokat alapvetően a kereskedelmi cégek a kereslet-kínálat függvényében, a nyersanyagárak alakulását és az árfolyamváltozásokat figyelembe véve határozzák meg. A kormány lehetősége csupán arra terjed ki, hogy az üzemanyagárakban lévő adótartalmat változtassa.

Az árbefagyasztás számos tekintetben ellentétes hatással járna. Az olajkereskedelmi cégek érdekeltsége megszűnne a mértéktartó áremelésben, mivel számukra a különbözetet a költségvetésnek ki kellene egyenlíteni. Az tény, hogy a lakosságnak kedvezőbb lenne egy alacsonyabb benzinár, de ez éppen akkor nem ösztönözne a gazdaságban a takarékosságra, amikor a világpiaci nyersanyagárak meredeken emelkednek.
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.11.03 13:57
Sok nő retteg a változókor beköszöntétől, pedig, ha tudjuk, mi és miért történik ekkor a női szervez...
laskainelli  |  2026.10.26 12:08
Legtöbben azt gondolják, hogy a pillangó a gyomorban, a vibrálás a levegőben, ha pittyen a telefon,...
coachco  |  2026.10.07 22:03
Csapvizet isztok? Miért? Miért nem? [...] Bővebben!
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 7. szombat
Rezső
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. november 6. 20:27