Milliárdos beruházások a hazai repülőtereken (Ferihegy, Debrecen, Sármellék, Pécs)

Pénzcentrum
2004. április 14. 10:30

A diszkontlégitársaságok megjelenésével párhuzamosan egyre dinamikusabban haladnak a szükséges fejlesztési munkálatok a hazai repülőtereken.

A leginkább középpontban lévő Ferihegy a stratégiai tervek megvalósulása után a jelenlegi forgalomnak közel ötszörösét, akár évente harmincmillió főt is képes majd fogadni. A legjelentősebb beruházások a kiszolgáló egységekhez kötődnek, hiszen a már meglévő le- és felszállópályák európai viszonylatban is megfelelőek.

Ferihegy 1 reptér-utasforgalmi épületének teljes felújítása jövő tavaszra fejeződhet be. A hosszabb időtávra vonatkozó fejlesztési tervek a 2-es terminál kibővítését, a távlati célok pedig a 3-as terminál teljes felépítését tartalmazzák. A 3-as terminál megvalósulásához elengedhetetlenek újabb infrastrukturális beruhazások: az M0-ás körgyűrű, az M4-es és az M5-ös autópályák bekötő szakaszának kiépítése, a ferihegyi gyorsforgalmi út rekonstrukciója, valamint gyorsvasút létesítése a Nyugati, esetleg a Keleti pályaudvarral is.


A vidéki repülőtereken idén többmilliárd Ft összértékben hajtanak végre fejlesztéseket.

Debrecenben az éjszakai navigációs rendszer kiépítése 400 millió forintos beruházással készült el, de további százmillió forintokba kerül az utasforgalmi épület átalakítása, felújítása.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Sármelléken 300 millió forintos központi támogatással jön létre az éjszakai navigációs rendszer.

A Pécs határában található pogányi sportrepülőtér és a hozzá kapcsolódó létesítmények mintegy 4 milliárd forintos beruházás után szintén nemzetközi légiutasforgalmat bonyolíthatnak majd. A kifutópálya, a hozzá tartozó gurulóút és két forgalmi előtér már elkészült. A tervek szerint az év végéig rendelkezésre állnak az üzemeltetéshez nélkülözhetetlen berendezések (üzemanyagtöltő rendszer, föld alatti tartályok, jégtelenítő szerkezet), jövőre pedig megépülhet a Pécsről kivezető négysávos út.

HR BLOGGER
laskainelli  |  2026.09.14 14:28
A történet általában a konyhában, a nappaliban vagy a fáradt hétköznapi rutinból indul. A vágy álta...
hrdoktor  |  2026.09.11 09:22
Úgy érzi, mára semmi nem maradt a nyaralás hozta feltöltődésből, kiégett, fáradt? Nincs egyedül, biz...
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
coachco  |  2026.08.24 21:54
Nem hiszem, hogy Táncsics találhatott volna magának jobb feleséget Teréznél. [...] Bővebben!
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 17. csütörtök
Zsófia
38. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?