Áprilisban már hatályba léphet a Lex Szász módosítása - Bárándy Péter az AB döntéséről

Pénzcentrum
2004. március 25. 09:05

Bárándy Péter igazságügy-miniszter az első politikai megnyilatkozásokhoz képest árnyaltabban fogalmazott az Alkotmánybíróság (AB) Lex Szász ügyben hozott keddi döntésével kapcsolatban: szerinte egyaránt szerencsétlen az a megközelítés, mely az AB döntésében a kormány bukását látja, s azt is butaság lenne állítani, hogy a köztársasági elnök előzetes normakontrollra tett indítványa megalapozatlan lett volna ismerve több alkotmánybíró különvéleményét, mely a későbbiekre nézve is fontos tanulságokkal szolgál - nyilatkozta az igazságügy-miniszter a Népszabadság mai számában.

Bárándy elmondta azt is, hogy az elnök már visszaküldte a Háznak a törvényt, s a kifogásolt paragrafus módosítására már valószínűleg hétfőn javaslatot terjesztenek elő, és a jogszabály legkésőbb áprilisban hatályba is léphet.

A PSZÁF jelenlegi vezetősége az AB döntése értelmében az új kollektív irányító testület felállításáig marad hivatalában.

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.09.03 07:56
A rendszeres fizikai aktivitás nemcsak az állóképességünknek tesz jót: a szív- és érrendszer egészsé...
coachco  |  2026.08.24 21:54
Nem hiszem, hogy Táncsics találhatott volna magának jobb feleséget Teréznél. [...] Bővebben!
laskainelli  |  2026.08.16 17:01
Amikor valaki folyamatosan azt kapja a társától, hogy nem elég jó, amit csinál, ő maga sem elég érté...
legacykft  |  2026.08.14 14:05
Amikor egy hete a Spiráldinamikáról írtam, azzal fejeztem be a cikket, hogy számomra ez a modell nem...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 6. vasárnap
Zakariás
36. hét
Szeptember 6.
Bányásznap
Szeptember 6.
A nagyszülők napja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. szeptember 6. 16:06
Agrárszektor  |  2026. szeptember 6. 19:34