Michael Deppler, az IMF európai igazgatója szerint az Európai Unióhoz csatlakozó országoknak már ez ERM-II rendszerbe való belépés előtt teljesíteni kellene a maastrichti kritériumokat - tudósított a Reuters az euró bevezetéséről tartott prágai konferenciáról. A megállapítás újdonság értékű, ilyen vélemény a Valutaalap részéről még nem hangzott el.
Deppler szerint az unióhoz csatlakozó országok feltehetően különböző időpontokban vezetik majd be az eurót, az elbírálás egyedi lesz. Megítélése szerint a balti országoknak jó esélye van a korai euró-zóna csatlakozásra, ugyanis az ottani valutatanács rendszerek szigorú fiskális politikát követelnek meg.
Ha a valóságban érvényesülne Deppler ajánlása, az hazánk esetében gyakorlatilag ellehetetlenítené az ERM-II rendszerhez való korai csatlakozást. A környező nagyobb országok (cseh, lengyel) már korábban is kinyilvánították, hgy a lehető legkevesebb időt - tehát két évet - kívánnak az ERM-II-ben tölteni. Ebben az esetben a belépés, illetve az euró bevezetése szempontjából releváns értékelési referenciaidőszak időben számotevően nem különül el, de bizonyos késlekedést feltehetően ott is okozna.
Beszámolók szerint az 1-3 éves korosztály 25%-a - tehát minden negyedik gyermek - elutasít valamilyen ételt, és sokuknál óvodás, általános iskolás korban is fennáll még a probléma.
Az egyre népszerűbb finanszírozási forma itthon is gyorsan terjed, egyre többen ismerik és használják.
Bár sokat fejlődött az utóbbi években a hazai startup ökoszisztéma, még egy nagyságrenddel, szinte minden fontos mutatóban le van maradva a régiós élvonaltól.
A 120 fős tulajdonosi közösség mellé most Balogh Petya cége is beszállt a Brancs közösségi finanszírozási platformba.
- A pénzügyminiszter szerint a jövedelmet és munkát terhelő adók alacsonyak maradnak, és új adókat sem vezetnek be - napinfó
- NATO-főtitkár: folytatódnak a tárgyalások a svéd NATO-csatlakozásról
- Roland Garros: leléptették a labdaszedőt eltaláló párost - videó
- A Fradi-csoda ezúttal elmaradt
- Elhunyt a Honvéd művészlegendája
- Rekordot döntött Novak Djokovic
Sustainable World 2023
Portfolio Balaton Business Forum 2023
BUDAPEST - Pörgessük fel együtt a hazai KKV szektort!


