13 °C Budapest

Ezzel a trükkel évekkel korábban szabadulhatsz a lakáshiteledtől

2018. február 15. 05:30

Gyakran lehet olvasni a lakás-takarékpénztárak (LTP) előnyeiről, melyek több irányból is megragadhatóak: egyrészt az állami támogatásnak köszönhetően a jelenlegi kamatkörnyezetben kifejezetten magas hozamot érhetünk el befizetéseink után, másrészt pedig igen sokrétűen felhasználhatjuk a takarékpénztárban összegyűlt pénzünket. A számos lehetőség között ott találjuk a meglévő lakáshitel-tartozás csökkentésének lehetőségét is, amit egyes hiteleknél ráadásul ingyenesen is megtehetünk. Az alábbiakban néhány számításon keresztül mutatjuk be, hogy mennyit is nyerhetünk azzal, ha ezt a felhasználási módot választjuk LTP-nk esetében.

A lakás-takarékpénztárnál felhalmozott pénzünknek számos felhasználási lehetősége van az építéstől-bővítéstől kezdve a felújításon át egészen a közművesítésen. Eme lehetőségek között találjuk meglévő, lakáscélú hitelünk elő- vagy végtörlesztését is. Érdemes ezt az utóbbi lehetőséget kicsit alaposabban is megvizsgálni, mivel jelentős összegeket spórolhatunk így meg.

Először is előtörlesztés esetén hitelünk tőketartozása csökken, tehát ha nem is sikerül a teljes hitelt idő előtt kifizetni, a későbbiekben már kisebb összeg után kell fizetnünk a kamatokat. Végső soron tehát kevesebb pénzt kell visszafizetnünk a banknak a futamidő végéig. Ráadásul mindezt úgy tesszük, hogy a tőkét nem csupán a saját pénzünkből csökkentjük, hiszen a lakástakaréktól kiutalt összegnek csak egy része a mi korábbi befizetésünk, másik része pedig állami támogatás.

Tehát azt is mondhatjuk, hogy duplán járunk jól: részben más pénzéből csökkentjük a tartozásunkat, ami után kevesebb kamatot kell megfizetnünk a továbbiakban. Ráadásul bizonyos hitelek esetében ingyenesen törleszthetünk elő a lakástakarékból, tehát még ez sem jár többletkiadással a számunkra.

Hogyan számoltunk?

Az egyszerűség kedvéért csak minősített fogyasztóbarát hiteltermékekkel számoltunk, mivel ezek esetében a lakástakarék-pénztári betétből a szerződés szerint elérhető megtakarítás, a hozzá kapcsolódó állami támogatás és az azokra jóváírt kamat mértékéig díjmentes az előtörlesztés.

{{BANK360BANNER_LTP}}

Ugyancsak az egyszerűbb számítás érdekében a hitelek kamatait végig fixáltuk - tehát például egy 10 éves futamidejű hitel esetében 10 évre fixált kamatperiódussal kalkuláltunk. Számításainkhoz létező banki és lakás-takarékpénztári termékek kondícióit vettük alapul.

Első variáció

Az első esetben egy 10 éves futamidejű, 10 millió forintos jelzáloghitelt vettünk alapul, a kamatozása végig rögzített. A hitel ügyleti kamata évi 3,27 százalék. A felvett hitel után az induló díjakkal együtt összesen 11 939 040 forintot kellene visszafizetni a futamidő végéig (THM 3,69%). A hitel törlesztőrészlete havonta 97 812 forint.

A hitel mellé a képzeletbeli adós család minden tagjára (szülők és 2 gyerek) kötnek 1-1 lakástakarékot, mindegyiket a maximális 20 ezer forinttal és 50 hónapra. A befizetések és az utánuk járó kamatok és állami támogatás révén a megtakarítási időszak végére fejenként 1 302 770 forint gyűlik össze, összesen tehát 5 211 080 forint.

A hitel tőketartozása az 52. hónap végén (2 hónapos kiutalási idővel számolva) 6 063 831 forint lesz. A fenti 5,2 millió forint betörlesztését követően ebből már csak 852 751 forintnyi tőketartozás marad fenn. Ha azt feltételezzük, hogy ezt már normál menetrend szerint fizetik a futamidő végéig, akkor a következő 68 hónapban a tőke és kamatai után összesen 935 355 forintot fog a család kifizetni.

Ebben az esetben tehát a család az első 52 hónapban kifizette az induló díjakat (201 593 forint), az első 52 hónapban kifizettek 5 086 224 forintot, betörlesztették az LTP-n lévő megtakarításaikat, majd a futamidő végéig a fenti 935 355 forintos kiadásuk volt még. Összesen tehát 11 434 252 forintot fizettek vissza a banknak, míg az előtörlesztés nélkül 11 939 040 lett volna a végösszeg.

Spóroltak tehát a kamatokon 504 788 forintot, illetve azt se felejtsük el, hogy az LTP-ből betörlesztett összegből csak 4 millió forint volt a saját befizetésük, a többi 1 211 080 forint már az állami támogatásból és a kamatokból tevődött össze.

Tehát ha így nézzük összesen 1 715 868 forinttal maradt több a család zsebében.

Ez a forgatókönyv persze nem túl valószínű, hiszen az LTP-s előtörlesztés utáni törlesztőrészlet a korábbi 97 812 forintról 13 755 forintra csökken, tehát jelentős összeg szabadul fel a család bevételeiből. Ráadásul további 80 ezer forint szabadul fel havonta, amit eddig az LTP-kbe fizettek. Sokkal valószínűbb tehát, hogy a megmaradó, 1 millió forintnál is kevesebb összeget is előbb-utóbb végtörlesztik, és nem húzzák még 5 évig a visszafizetését. Ebben az esetben a megtakarított összeg még magasabb.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Második variáció

Nézzünk most egy nagyobb, 15 millió forintos hitelt. A futamidő 20 év, a fentieknek megfelelően itt is végig rögzített a kamatperiódus. A hitel ügyleti kamata 4,93 százalék, a teljes visszafizetendő összeg 24 052 698 forint (THM 5,29%). A hitel mellé 2 lakástakarékot kötnek az adósok, ezúttal 10 évre, szintén a maximális havi 20 ezer forinttal.

Ez azt jelenti, hogy a futamidő felénél 6 271 554 forintot tudnak majd előtörleszteni, amivel a tőketartozásuk 2,9 millió forintra csökken. Amennyiben itt is feltételezzük, hogy ezt az összeget már normál módon, havonta törlesztik, akkor a hitel lejártáig összesen 21 888 130 forintot fognak visszafizetni, szemben a fenti 24 milliós összeggel.

Így az állami támogatással és a megspórolt, ki nem fizetett kamatokkal összesen 3 742 922 forinttal marad több pénz az adósok zsebében.

Harmadik variáció

Utolsó példánkban egy kisebb, 5 millió forintos hitelt vettünk alapul. A kölcsön futamideje 10 év, a kamatperiódus szintén végig rögzített. A hitel ügyleti kamata 3,27 százalék, előtörlesztés nélkül a teljes visszafizetendő összeg 6 070 320 forint (THM 4,07%).

A hitel mellé az adósok 3 lakástakarékot kötöttek, mindössze 4 évre. A megtakarítási időszak alatt ezzel összesen 3 908 310 forintot takarítanak meg. Azonban az LTP kiutalási időszakának a végére az adósok tőketartozása már ennél kevesebb: kicsivel haladja meg a 3 millió forintot.

A banknak visszafizetett teljes összeg így 5 776 627 forint: tehát nem csak pénzt, de időt is spórolnak az adósok, hiszen 120 hónap helyett mindössze 52 hónap alatt kifizették a hitelüket. Ráadásul a lakás-takarékpénztári megtakarításukból még marad több mint 870 ezer forint, amit elkölthetnek egyéb lakáscéljaik megvalósítására.

Hogyan határozzuk meg a törlesztőrészletet?

Láthattuk tehát, hogy jelentős összegeket spórolhatunk meg, ha lakás-takarékpénztári megtakarításokból idő előtt visszafizetjük a tőketartozásunk egy jelentős részét. Ugyanakkor felmerülhet az az ellenérv is, hogy ahelyett, hogy lakástakarékokba tennénk a pénzünket, inkább választhatunk eleve rövidebb futamidőt.

Ebben természetesen van igazság, hiszen a rövidebb futamidővel eleve kisebb a hitel lejáratáig visszafizetendő összeg mértéke. Cserében természetesen magasabb a törlesztőrészlet, ugyanakkor ha lenne pénz az LTP-kre, akkor miért ne lenne pénz a magasabb törlesztőre?

Ez mind igaz, ugyanakkor fontos különbség, hogy a lakástakarékokkal szemben a törlesztőrészlet egy kötelezettség, amit időben fizetni kell. A rögzített kamatoknak hála az a veszély itt nem fenyeget, hogy elszállnak a törlesztőrészletek, ettől függetlenül nem biztos, hogy szerencsés, ha a túl magas törlesztők miatt feszessé válik a családi költségvetés.

Azért még senkinek sem mondta fel a bank a jelzáloghitelét, mert nem fizette a lakástakarékját, azért azonban már igen, mert nem fizette a törlesztőrészleteit. Éppen ezért érdemes lehet elgondolkodni azon, hogy kisebb törlesztőrészletet vállaljunk, "felesleges" pénzünket pedig félretehetjük abból a célból, hogy később mégiscsak előbb rendezzük tartozásunkat.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2024. április 19. 10:52
HOLD After Hours. Zsiday Viktorral megbeszéljük, hogy kinek a nagymamája a modernebb. És hogy a zene...
MEDIA1  |  2024. április 19. 10:20
Hont szerint a hvg.hu túltolja a Magyar Péterrel kapcsolatos tartalmak mennyiségét. Konkrét példával...
Kiszámoló  |  2024. április 19. 10:08
Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalma...
KonyhaKontrolling  |  2024. április 19. 07:44
A mostani, 18-20%-ot fizető PMÁP sorozatok kiemelkedően jó hozammal kecsegtetnek, de természetesen e...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem