A Revolut bankkártyákkal történő hazai készpénzfelvételekkel kapcsolatban számos hír látott napvilágot az utóbbi időben.
Magyarországon a lízingpiac szempontjából 2019 kiemelkedően jó év volt, 7 százalékos növekedéssel 740 milliárd forintra nőtt a kihelyezett összeg és több szegmensben - mint például az agrárgépeknél, építőgépeknél, egyéb gépeknél - történelmi csúcspontot értünk el - mondta az InfoRádiónak
Tóth Zoltán, a Magyar Lízingszövetség főtitkára. Ehhez képest 2019-ben az európai lízingpiac 3,5 százalékkal emelkedett, pedig ott is jelentősnek mondható bővülés zajlott le. A főtitkár szerint az európai növekedést elsősorban a járműfinanszírozás mozgatta, és az eszközöknél volt az átlagostól egy kissé elmaradó a bővülés.
Magyarországon ez éppen fordítva volt, az eszközfinanszírozásban volt jelentősebb növekedés: az agrárgépeknél, valamint a különböző egyéb gépek, termelőeszközök kategóriájában 20-20 százalékos bővülést értek el.
A 2020-as évről szólva elmondta: az első negyedévről csak előzetes adataik vannak, amelyeket még elemeznek. "Miután Magyarországon igazából március közepétől voltak hatályban korlátozó intézkedések, és a gazdaságot a hó végétől érinti súlyosabban a járvány okozta krízis, ezért az első negyedévben még viszonylag jól tartotta magát az előzetes adatok alapján a lízingpiac is, és inkább a 2019-es trendeket látjuk meghosszabbodni" - mondta a főtitkár. Emlékeztetett arra, hogy a Magyar Lízingszövetség 2020-ra szóló előrejelzésében eleve csak a 2019-es rekordnagyságú kihelyezését prognosztizálta a legjobb forgatókönyv esetére is. "Alapvetően nem vártunk bővülést, de nyilván ez a várakozás már nem reális" - tette hozzá.
- ismertette a friss folyamatokat a főtitkár. Szerinte az biztos, hogy az igazi komoly visszaesést a lízingnél is második negyedévben fogjuk majd látni.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







