16 °C Budapest
new family home concept - young parents and child with dream house scale model in hands. copy space

Indulhat a sorbanállás a bankfiókokban: októbertől jár az ingyenhitel az ajándékmilliók mellé

2021. október 7. 14:33

Nyár végén nemcsak a kevesebb babaváró hitel került kifizetésre, de még a házasságkötések száma is csökkent, pedig minden évben augusztus a rekordhónap. Mi vehette el a fiatalok kedvét a házasságtól, hitelfelvételtől? A több együttes hatás mellett lehetséges, hogy sokan úgy döntöttek kivárnak, hiszen október elején került bevezetésre egy rendkívül kedvező hitelkonstrukció a Zöld Otthon Program keretében. A babaváró támogatással kombinálva már nem álom a saját otthon.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) legfrissebb, augusztusi statisztikái szerint 43,02 milliárd forint volt a babaváró hitelszerződések együttes összege, ennyit utaltak ki a bankok. Ez elmarad a megelőző hónapok hitelkihelyezésétől: ennél kevesebbet csak január folyamán folyósítottak a pénzintézetek, ami egyébként is mélypontnak számít hitelfelvétel szempontjából. Mi történhetett?

2021 júniusában még 52,65 milliárd, júliusban 48,75 milliárd, míg augusztusban alig több, mint 43 milliárd forint babaváró hitelt vettek fel a bankoktól a háztartások. Ez havi szinten 11,8 százalékos visszaesés, júniushoz képest pedig 18,3 százalékos csökkenés. Az viszont tény, hogy nem csak a babaváró hitel iránt csökkent az érdeklődés, személyi kölcsönből és lakáskölcsönből is kevesebbet folyósítottak a bankok:

A másik két lakossági hiteltípus is ugyanúgy esett júliusban és augusztusban júniushoz képest, sőt még a házasságkötések száma is visszaesést mutatott nyár végén. Mi történhetett augusztusban?

Hova lett a régi házasodási láz?

A KSH legfrissebb, augusztusi házasságkötési statisztikái alapján eldőlni látszik, hogy 2021 nem fogja túlszárnyalni a múlt évet esküvők tekintetében. Bár valószínűleg sok lakodalmat halasztottak az idei évre a járvány miatt, árulkodó, hogy augusztusban júliushoz képest visszaesés történt. Pedig a nyár utolsó hónapjában szokott lenni hagyományosan a legtöbb esküvő, és most mégis kevesebb, 9 249 házasságkötés történt. Ez bőven elmaradt a 2020 és 2019 augusztusában kötött házasságok számától.

Éves viszonylatban 11,6 százalékos visszaesés történt, ami azért is rendkívüli, mivel 2019-ról 2020-ra - tehát gyakorlatilag a házasságkötési rekordévről a járvány évére - is csak 7,3 százalékos volt a visszaesés, pedig sokkal több volt a hátráltató tényező. 2018-ban (még a babaváró támogatás bevezetése előtt) 8 310 házasságkötés történt augusztusban, 2019-ben 11 290, 2020-ban 10 468, 2021-ben pedig 9 249.

Viszont hogyha az év első nyolc hónapját nézzük, akkor még növekedést is láthatunk: a januártól augusztusig eltelt időszakban 2018-ban 36 675, 2019-ben 43 469, 2020-ban 44 731 történt. Ez a szám idén már most 50 618 házasságkötés! Vagyis az augusztusi visszaesés azért is lehet, mert a megelőző hónapok erősebbek voltak. Az összes házasságkötést tekintve - hiába volt 2019 augusztusában a "csúcs" - a 2020-as a járvány ellenére is képest volt túlnőni 2019-en. Így minden esély megvan arra, hogy 2021-ben is új rekord szülessen.

Milyen jövő vár a babaváróra?

A házasságkötések augusztusi és szeptemberi esése tehát inkább azzal magyarázható, hogy akik akarták, már a korábbi hónapokban összekötöttek az életüket. A babaváró hitelek felvétele viszont az egész nyarat tekintve is visszaesést mutatott a múlt évhez, és 2019-hez képest is. Pedig két éve, mivel a babavárót csak júliustól vezették be, csak két hónap számított a hitelforma statisztikáiba a nyárból. Az akkor júliusban és augusztusban folyósított hitelösszeg azonban azóta is rekordnak számít.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Az ősz 2019-ben szintén sokkal erősebb volt, mint 2020-ban. Úgy tűnik, a kezdeti rekordokat nem lehet megdönteni: még akkor sem, ha egy világjárvány miatt megnehezedik az ügyintézés és bizonytalanná válik az anyagi helyzet. Viszont azóta hiába lélegezhetett fel a lakosság, nem rohanták meg a bankokat. Ennek pedig az lehet az oka, hogy eddig is szűkült, és a járvány hatására csak még kisebb lett azok köre, akik jogosultak még a babaváró felvételére.

Új aranykor is jöhet?

2021-ben eddig az év elején bevezetett otthonfelújítási támogatás és hitel határozta meg a lakosság hitelfelvételi kedvét - ez a lakáskölcsön kifizetésekben egyértelműen meglátszik. Október 4-től viszont már elérhető a Zöld Otthon Program keretében az új zöld CSOK-hitel is. Ennek keretében akár 70 millió forint kedvezményes, 2,5%-os kamatozású hitelhez is juthat egy család, akár még gyermek nélkül is. A bankokban már a zöld hitel bevezetését megelőzően nagy volt az érdeklődés a lakosság részéről.

Az energiahatékony újépítésű ingatlanokra igényelhető hitelhez azonban meg kell felelni a bankok feltételeinek, emellett önerőre is szükség lesz. A babaváró hitel népszerűsége részben épp abban áll, hogy a segítségével - önerőként felhasználva - olyan családok is hitelhez juthattak, akiknek nem volt elég önerőjük akár egy kedvezményes lakáshitelhez sem. A zöld hitel bevezetése tehát ismét fellendülést hozhat a babaváró hitel felvételében, azonban olyan érdeklődés már valószínűleg nem lesz, mint a konstrukció bevezetésekor.

A zöld hitel ugyanis jól kombinálható más családtámogatásokkal, vállalt vagy már megszületett gyermekek esetén is a CSOK-kal, CSOK-hitellel, babaváróval, a jelzálog-hitel elengedés kihasználásával, lakásáfa-visszaigényléssel, és az illetékmentességgel is. Több tízmilliónyi vissza nem térítendő támogatás, és kedvezményes hiteleket kaphatnak így a családok az otthonteremtésre.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2024. március 29. 06:22
HOLD After Hours. Nyúl helyett pingvinapukák! az ünnepek lagymatagsága helyett, legyen velünk ideges...
Kasza Elliott-tal  |  2024. március 28. 19:32
Nem értem a LEG mozgását. 2021 közepe óta esik az árfolyama, akkor 59,16 USD volt az ATH, most éppen...
MEDIA1  |  2024. március 28. 13:01
Az állami televízió zenés-ifjúsági csatornája fiatalok igényeire szabott, aktuális témákat ígér.
Bankmonitor  |  2024. március 28. 11:47
A CSOK Plusznál – ahogy azt a korábbi lakástámogatási elemeknél már megszokhattuk – szám...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem