20 °C Budapest

Ezek a magyarok most végleg búcsúzhatnak a babavárótól: esélyük sincs az ingyenpénzre

2021. március 23. 11:12

Idén év elején mélypontra zuhant a kifizetett babaváró támogatások összege, ez pedig nem véletlen. A járvány okozta válság a gazdaságban ugyanis felmondási hullámot indított el, rengetegen - köztük sok fiatal - elveszítette a munkáját. Azok, akik rövidesen nem álltak újra munkába, azok már nem fognak eleget tenni a babaváró hitel igénylés egyik legfontosabb feltételének. Az érdeklődőknek több mint 16 százaléka ezért esik el - talán végleg - a lehetőségtől.

2021 januárja elhozta a mélypont a babaváró támogatás történetében, ugyanis sosem folyósítottak a bankok olyan kevés összeget, mint év elején: 35,63 milliárd forintot. Még tavaly áprilisban és májusban sem volt akkora a visszaesés, mint idén januárban, pedig a koronavírus első hulláma sokkal váratlanabb volt, és igazi sokként érte a hitelpiacot. A visszaesés decemberhez képest 19,3 százalékos, éves szinten pedig 29,4 százalék.

Ennek ellenére az érdeklődés, úgy tűnik, nem hagyott alább: a Bankmonitor babaváró hitel kalkulátorával az elmúlt hat hónapban csaknem kétszer annyian ellenőrizték a jogosultságukat, mint egy évvel korábban. Az viszont valószínű, hogy az elmúlt egy évben sokan elveszíthették jogosultságukat - ezért hiába is szeretnék felvenni a támogatást és gyermeket vállalni, erre már nincs (és sok esetben már nem is lesz) lehetőségük.

A kalkulátor használói közül tízből hat (58,2%) érdeklődő kapott pozitív visszajelzést, míg a többiek (41,8%) az ellenőrzés időpontjába nem teljesítették a babaváró támogatás valamelyik - esetenként több - személyi feltételét. Ha a területi megoszlást nézzük: míg a budapestiek 66 százaléka minden kritériumot teljesített, addig a megyeszékhelyeken élők esetében 59%, az egyéb településeken élőknél pedig 56% ez az arány.

Összességében a leggyakoribb probléma (16,9%) az volt, hogy a pár egyik tagja sem tudott legalább 3 év folyamatos tb-jogviszonyt (munkaviszony, vállalkozás vagy felsőoktatási intézményben nappali jogviszony) igazolni, de gyakori (12,7%) elutasítási ok volt az is, hogy a pár valamelyik tagja szerepel a rossz adós listán (KHR, korábban BAR-lista). Ugyan az úgynevezett passzív KHR státuszúak esetében a jogszabály nem zárja ki, hogy babaváró hitelt kapjanak, jelenleg csak kevés bank, nagyon szigorú feltételekkel hitelez ebben a helyzetben.

Egyre kevesebben lesznek, akik megfelelnek a feltételeknek

A babaváró támogatásnak vannak olyan feltételei, amelyeket még lehet orvosolni, és vannak, amelyek miatt sokaknak le kell mondani az állami ajándékmilliókról. Egyrészt a hitelszerződést legkésőbb 2022.12.31-ig meg kell kötni. Ezzel sokan kifuthatnak az időből, például akik az életkori vagy a tb-jogviszonyt érintő kikötésnek nem tesznek eleget.

Nemcsak azokról a nőkről lehet szó, akik 2023-ban lesznek majd csak 18 évesek, vagy azokról, ahol a házastársak közül valaki jelenleg szerepelnek a rossz adós listán, és 2022 decemberéig nem fog lekerülni a passzív listáról sem. Vagy ott van az a rengeteg szingli, aki nagyon is szeretne már családot alapítani, de kevés az esélye, hogy 2 éven belül megtalálja a párját, meg is házasodnak, és még a babavárót is sikerül időben igényelni.

A babaváró támogatásoknál az új kibocsátások csökkenésére számítanak középtávon, a jogosult állomány fokozatos mérséklődése miatt

- mondta Dancsik Bálint, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elemzője nemrég, ezek szerint tehát egyébként is a jogosultak körének csökkenésére számítottak. Viszont a kör várható szűkülése mellett jelenleg rengeteg pár lehet még az országban, akik a pandémia áldatlan hatásai miatt esnek el a támogatástól. Ugyanis a járvány következtében sokan azonnal elveszítették a munkájukat - és feltehetően rengetegen nem találtak új munkát azután, hogy az álláskeresési járadék lejárt. Az is jellemző, hogy sokszor a párok azonos szektorban is dolgoznak: ha például a vendéglátásból estek ki mindketten a járvány legelején, és

a járvány miatt huzamosabb ideig nem találtak állást, akkor a 3 éves folyamatos TB jogviszony feltételt már nem fogják tudni 2022 decemberéig teljesíteni.

A babaváró kalkulátor alapján is ez volt az a feltétel, amelyen a legtöbben elbuktak - nem lehet véletlen, hogy az érdeklődés folyamatosan, viszont a felvett támogatási összegek mélyponton voltak januárban.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A hitelképesség sem könnyen elérhető

A hitelképesség nem csak azt jelenti, hogy valaki nem szerepel a rossz adós listán. Ahhoz általában megfelelő jövedelem is szükséges. A Pénzcentrum megkérdezte a hazai hitelintézeteket: mennyi az átlagos havi jövedelme azoknak az ügyfeleknek, akik náluk vették fel a babaváró hitelt? Kérdésünkre csak néhány bank adott választ, ezekből viszont kiderül, hogy

a babaváró támogatást igénylők átlagjövedelme alacsonyabb lehet, mint a 2020-ra számított nettó átlagbér (268 405 forint, KSH), bár nem sokkal.

Átlagosan a K&H Banknál babaváró hitelt igénylők 500 ezer forint körüli háztartási jövedelemmel rendelkeznek - közölte a pénzintézet, ami azt jelenti, hogy egy főre 250 ezer forint körüli kereset jut (ha feltételezzük, hogy jellemzően a háztartásból csak a házastársak vannak bevonva a hitelügybe). A CIB azt közölte lapunkka, hogy a babaváró támogatást igénylő ügyfeleik esetében ügyletenként a házastársak együttes átlagos jövedelme 461 ezer forint, így az egy főre nagyjából 230 ezer forint.

Az OTP nem közölt konkrét jövedelmi adatokat, viszont azt elárulták lapunknak, hogy a babaváró kölcsönt felvevő OTP ügyfelek átlagos havi nettó jövedelme országos szinten meghaladja a KSH által közölt 2020. évi átlagos nettó jövedelmet. Régiós viszonylatban viszont jelentős eltérések mutatkoznak az egyes régiók között.

A Budapesti Régióban átlagosan 15%-kal magasabb jövedelem párosul az egyes babaváró szerződésekhez, mint országos viszonylatban. Az Észak-dunántúli Régió esetében megegyezik az országos átlaggal, míg a Dél-alföldi Régió, a Dél-dunántúli Régió és az Észak-keleti Régió esetében pedig 10%-kal alacsonyabb a jövedelem a babaváró kölcsönt igénylő OTP ügyfelek átlagos havi nettó jövedelméhez képest

- árulta el a bank. Ez a leosztás valahol tükrözi azt, hogyan alakul az egyes régiók átlagos nettó jövedelme, hiszen a KSH szerint az országos 268 405 forinthoz képest Észak-Magyarországon csak 216,2 ezer, Dél-Alföldön 218,8 ezer, Dél-Dunántúlon 226,2 ezer, viszont Nyugat-Dunántúlon 255,3 ezer, Budapesten pedig 334,2 ezer az átlagos nettóbér. Tehát a régiókban, ahol magasabb az átlagos nettóbér, azoknak a bérátlaga is értelemszerűen magasabb lesz, akik igénylik a babavárót? Természetesen van összefüggés.

A feltételek eleve azt eredményezik, hogy a jobb, biztosabb anyagi körülmények között élők kapják meg a támogatást: házasok, az elmúlt 3 évben folyamatosan foglalkoztatottak, és teljesítik a bankok által előírt hitelképességi kritériumokat. Azonban a koronavírus járvány okozta válság jelentősen szűkíthette a jogosultak körét, hiszen váratlan munkanélküliségi hullámokat, anyagi bizonytalanságot okozott. A házasságkötéseknek ugyan nem állt útjába a járvány, de a hitelképes lakosok számát csökkenthette.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. március 29. 13:25
Egy prágai székhelyű putyinista propagandaoldal kifejezetten arra a célra jött létre, hogy az Európa...
Holdblog  |  2024. március 29. 06:22
HOLD After Hours. Nyúl helyett pingvinapukák! az ünnepek lagymatagsága helyett, legyen velünk ideges...
Kasza Elliott-tal  |  2024. március 28. 19:32
Nem értem a LEG mozgását. 2021 közepe óta esik az árfolyama, akkor 59,16 USD volt az ATH, most éppen...
Bankmonitor  |  2024. március 28. 11:47
A CSOK Plusznál – ahogy azt a korábbi lakástámogatási elemeknél már megszokhattuk – szám...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem