7 °C Budapest

Rászoktak a magyarok a kisösszegű utalásokra: mutatjuk, mi áll a háttérben

2021. március 19. 14:00

Az azonnali fizetési rendszer (AFR) egy évvel ezelőtt indult el, 2020. március 2-án, lehetővé téve, hogy bizonyos átutalások azonnal teljesüljenek, akár éjszaka vagy hétvégén is. A nagyszámú hétvégi tranzakciók és az, hogy az összes átutalás közel harmada az azonnali rendszerben teljesült az elmúlt évben, mutatják, milyen népszerű az új szolgáltatás. Arról, hogy hogyan vizsgázott az AFR az első egy évében, és milyen lehetőségeket rejt a jövőben ez az újítás, lapunknak Bartha Lajos a Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénzügyi infrastruktúrákért és bankműveletekért felelős ügyvezető igazgatója nyilatkozott.

PC: Hogyan teljesített eddig a 2020 márciusában bevezetésre került azonnali fizetési rendszer? Milyen visszajelzések érkeztek a bankok, az ügyfelek és a vállalatok részéről az újítás kapcsán?

Az azonnali fizetés működésének első éves tapasztalatai rendkívül jók, a hazai pénzforgalmi rendszer egyik legjelentősebb mérföldköve az AFR sikeres bevezetése és működése, mely az MNB várakozásainak és céljainak megfelelően alakult. 

Már a kezdetektől jelentőssé vált forgalom, a nagyszámú hétvégi tranzakció és a már regisztrált több tízezer másodlagos számlaazonosító is azt jelzi, hogy a lakosság és a vállalati ügyfelek részéről is nagyon pozitív a szolgáltatás fogadtatása.

A bankszektor felkészültségét mutatja, hogy az azonnali tranzakciók 96%-a 2 másodpercen belül kerül feldolgozásra. Az azonnali fizetés központi rendszere a technikai alapját jelenti a szolgáltatásfejlesztéseknek, a jövőbeni újszerű fizetési megoldásoknak. Ennek hatására számos modern fizetési megoldás jelenhet meg, amellyel egyre több fizetési helyzetben válik lehetővé az elektronikus fizetés és az azonnali fizetési szolgáltatás használata. Az azonnali fizetési rendszer bevezetése tehát a bankok és az ügyfelek érdekeit egyaránt szolgálja.

PC: A bankközi átutalási tranzakcióknak mekkora része valósult meg az azonnali fizetési rendszerben a bevezetés óta?

A magyarországi bankok számára az MNB rendeletben tette kötelezővé az azonnali fizetési rendszerhez történő csatlakozást, a szolgáltatást automatikusan kell biztosítaniuk az ügyfelek számára a bankon belüli és a bankközi tranzakciók széles köre esetén is. Ezzel Magyarország rögvest az élvonalba került nemzetközi szinten is, mert a Magyar Nemzeti Bank úttörő szemléletével, illetve ehhez kapcsolódó döntésével párhuzamosan minden hazai banknak kötelező volt bevezetnie a szolgáltatást, ezzel biztosítva a világviszonylatban is kiemelkedően széleskörű elérhetőséget. 

Az indulást követő első évben mintegy 150 millió tranzakció teljesült azonnal a bankokon belül és a bankok között összesen. Ezzel az összes átutalás közel harmada az azonnali rendszerben teljesült.

PC: Nőtt a kisösszegű átutalások száma a bevezetést követően? A korábbi tapasztalatokhoz képest a március óta eltelt időszakban hogyan változott az lakossági átutalások átlagos összege?

Az azonnali fizetési rendszer a mindennapi pénzkezelés során számos előnyt kínál a lakosság számára. A kapcsolódó szolgáltatásokkal, pl. a QR kóddal, gyakorlatilag jóval egyszerűbb módját teremti meg a fizetésnek és ezért már kis összegek esetén is érdemes használni. Az azonnali fizetés bevezetése a lehető legjobbkor történt a koronavírus-járvány fényében. A szolgáltatás alkalmazása a járvány szempontjából is biztonságos megoldás, mivel használatával fizikai jelenlét, közvetlen kapcsolat és a lakhely elhagyása nélkül is küldhető pénz a rokonoknak, ismerősöknek és pénzügyi partnereknek, illetve lehetővé teszi termékek és szolgáltatások vásárlását közvetlen fizikai érintkezés nélkül is. 

A kis összegű átutalási tranzakciók száma nagy mértékben növekedett az előző év azonos időszakához képest. A 10 ezer forint alatti tranzakciók száma 10 százalékkal, a 10 és 20 ezer közötti tranzakciók száma 5 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest.

Ebből arra következtethetünk, hogy az azonnali fizetés bevezetésével és a koronavírus-járvány hatására a kis összegű korábbi készpénzes tranzakciók (például magánszemélyek, rokonok közötti tranzakciók, zsebpénz küldés, szolgáltatás fizetés, illetve számlafizetések) egy része már át is csatornázódott az azonnali fizetési rendszerbe. Az MNB a rendszer további lényeges elemének tekinti, hogy a tranzakciók teljesüléséről rögtön értesülhetnek az ügyfelek a bankjuktól kapott értesítéssel, vagy a mobilbankba belépve, így azonnal láthatják, hogy merre jár a pénzük, ami szintén támogatja az azonnali fizetés alkalmazhatóságát gyakorlatilag minden fizetési helyzetben.

PC: A fizetési kérelem milyen lehetőségeket teremt?

A fizetési kérelem egyik legnagyobb előnye a lakosság számára, hogy lényegesen egyszerűbben indíthatóak el az átutalások ezek használatával. Például befizethetőek a számláink úgy, hogy nem szükséges annak adatait külön beírni a netbankban. Ma már a fizetési kérelmet a közműszolgáltatók és nem banki szereplők is közvetlenül benyújthatnak a rendszerbe, fogyasztóként pedig sorban állás nélkül, mindössze egy gombnyomással kiegyenlíthetjük, ha rendben találjuk. 

A számlakibocsátók bármilyen közbenső szolgáltató, így a saját számlavezetőjük segítsége, illetve közreműködésé nélkül tudnak direktben csatlakozni a GIRO Zrt. által üzemeltetett központi infrastruktúrához a fizetési kérelmek benyújtása céljából. Természetesen ahhoz, hogy a szolgáltatás zökkenőmentesen működjön, a számlavezető pénzforgalmi szolgáltatók közreműködése is szükséges. Fel kell készülniük a fizetési kérelmek fogadására és ügyfeleik részére történő eljuttatására. Ez ugyan nem kötelező elem, de az MNB elvárja ennek a szolgáltatásnak a mielőbbi bevezetését, és úgy látjuk, hogy még idén szinte valamennyi jelentős érintett szereplő nyújtani fogja a szolgáltatást.

PC: Az, hogy az átutalások esténként és hétvégén is teljesülnek, milyen hatással volt az indított utalások időpontjára? Több utalást indítottak el március óta a korábban kevésbé kihasznált időszakokban?

Az MNB azzal, hogy az utalások éjjel-nappal, a hét minden napján, azonnal teljesíthetőek legyenek, az ügyfelek pénzügyeinek folyamatos és gördülékeny kezelését kívánta megvalósítani, hiszen a gazdaság működése és a pénzforgalom a való életben nem korlátozódik a bankok munkarendjének idejére. Az azonnali fizetési rendszer mindezt sikeresen szolgálja a számok alapján is, hiszen 

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

már az első hónapban láthatóvá vált, hogy a tranzakciók egyharmadát a napközbeni elszámolás üzemidején kívül indították. Ez az arány nagyjából stabilnak tűnik, a rendszer indulása utáni egy évben az átutalások harmada hétköznap éjszaka vagy a hétvégi időszakban valósult meg.

PC: Az AFR által egyenletesebben oszlanak el az utalások, vagy továbbra is vannak olyan "csúcsidőszakok", amelyek túlterhelhetik a banki rendszereket?

Természetesen megfigyelhetőek csúcsidőszakok, hétköznap délelőttönként, munkaszüneti napokon pedig délelőtt és este is láthatóak ilyenek. Hónapon belül pedig jellemzően az adófizetési napok forgalma a legmagasabb. A központi rendszer és a rendszertagok küldési és fogadási kapacitása azonban minden esetben megfelelőnek bizonyult, fennakadás nem volt nagyobb forgalom esetén sem.

PC: Szeptember 1-je óta tömegesen feldolgozott átutalásokat és a vállalati kötegelt fizetési kérelmeket is be lehet küldeni az azonnali fizetési rendszerbe. Ennek az újításnak milyen pozitív hatásai voltak az elmúlt időszakban?

Ennek köszönhetően egyszerre több utalás is elindítható egyidőben a rendszeren keresztül. A legegyszerűbb hétköznapi példa erre, hogy a vállalkozások egyszerre, azonnal ki tudják fizetni partnereiket, így átláthatóbbak a pénzügyeik, tudják, mennyi pénz áll rendelkezésükre, ami alapján előre tervezhetnek, és nem kell alkalmazkodniuk a banki munkarendhez sem. Hozzá kell tenni azonban, hogy ennek a szolgáltatásnak a biztosítása a számlavezető pénzügyi szolgáltatók részéről nem kötelező jellegű, szemben az AFR márciusi bevezetésével.

PC: Érkeztek-e visszajelzések a 10 millió forintos összeghatárral kapcsolatban? A jövőben lehetséges lesz-e ennek a limitnek a növelése?

Az MNB-hez eddig nem érkeztek az értékhatárral kapcsolatos visszajelzések. A nemzetközi példákkal összhangban, a rendszer működésével kapcsolatos első tapasztalatok alapján célszerű megvizsgálni az értékhatár emelés lehetőségét, és ennek hatásait az ügyfelekre és a rendszertagokra.

PC: Adásvételi szerződések esetén, ahol - akár több - hitelfolyósítástól is függ, mikor valósul meg az ügylet, a banki munkarend betartása gyakran okozott csúszást, akár kötbér fizetés is terhelhette a vevőt. Ebben is változást hozhat az azonnali fizetési rendszer?

A kérdésben említett esetben az ügyfél oldali fizetések lebonyolítása lehetséges az azonnali fizetéssel bármikor valós időben, így ezen a téren javulnak a tranzakció lebonyolítási feltételek. A hiteligények banki elbírálására és a folyósítás ütemezésére azonban nincs közvetlen hatása az azonnali fizetés bevezetésének, ezek határidejét továbbra is a bankok határozzák meg a vonatkozó jogszabályok figyelembe vételével. 

Az azonnali fizetés azonban ezen a téren megteremti annak a lehetőségét, hogy a bankok a szolgáltatásaik fejlesztéseként akár a normál banki munkaidőn kívül is folyósítsanak hitelt.

PC: Milyen változásokra, új lehetőségekre számíthatnak az ügyfelek idén akár az azonnali fizetési rendszerrel, akár más banki újításokkal kapcsolatban?

Az MNB folyamatosan vizsgálja, hogy milyen területen és milyen módon lehetséges a pénzforgalmi rendszerben olyan további fejlesztéseket előirányozni, ami az ügyfelek érdekeit szolgálja. Az idei évben leginkább a fizetési kérelmek és a QR kódos fizetések széles körű megjelenését várjuk. Ezen felül várhatóan több bank is új mobilbanki alkalmazásokkal jelenik meg, amelyekben egyszerűbben használható az azonnali fizetési megoldás is.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. április 19. 16:26
Megvan, mennyibe kerül majd az HBO Maxot, a discovery+ szolgáltatást és az Eurosportot egyesítő stre...
ChikansPlanet  |  2024. április 19. 12:49
A tornádók minden évben hatalmas pusztításokat végeznek szerte a világon, a tudósok pedig aggódva fi...
Holdblog  |  2024. április 19. 12:25
Megint immáron nyolcadik alkalommal mi lettünk Az Év Alapkezelője. Mellette a HOLD Részvény, a Deep...
Kiszámoló  |  2024. április 19. 10:08
Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalma...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm