Örültél, hogy megúsztad a devizahitelt? A válság mindenkire hatással volt

2020. november 20. 10:32

Ahol a devizahitelek miatt bajba került családok kevesebbet költöttek, ott a munkaadók a kieső bevételekre elbocsátásokkal reagáltak, elmélyítve a gazdasági válságot. Devizahitelek nélkül talán 50 ezerrel kevesebb munkahely szűnhetett volna meg a 2008-as válságot követő években.

Ma már nem nehéz belátni, hogy deviza alapú lakáshitelt felvenni a 2000-es évek közepén - illetve ezek elterjedését nem meggátolni - nem volt jó ötlet - írja a Telex. A 2008-as válságot követően, a svájci frank árfolyamának megugrása következtében több százezer család került nehéz, gyakran reménytelen helyzetbe, és sokan még mindig viselik a következményeket. Vajon kisebb lett volna a gazdasági válság vagy kevesebb ember vesztette volna el a munkáját ha a deviza alapú lakáshitelek nem jelennek meg Magyarországon?

Első hallásra talán meglepő feltételezésnek tűnhet, hogy a tömeges devizahitelezés azoknak a gazdasági helyzetét is rontotta, akik forint hitelt vettek fel, vagy nem vettek fel lakáshitelt egyáltalán. Pedig ha jobban belegondolunk, ahogy a nehéz helyzetbe került családok kevesebbet vásároltak, nehéz helyzetbe hozhatták a környékbeli üzleteket és szolgáltatókat, ami munkahelyek megszűnéséhez vezethetett. A nagyobb munkanélküliség azután még tovább csökkenthette a fogyasztást, mélyítve a válságot.

Ezt statisztikák is bizonyítják: a gazdasági válságnak súlyosabb következményei voltak 2008 után ott, ahol arányaiban több volt a devizahitel a teljes hitelállományon belül. Meglepő módon azok a háztartások is sokkal rosszabb helyzetbe kerültek ezeken a területeken, akik forintban vettek fel hitelt, sőt, még azok is, akik nem vettek fel hitelt egyáltalán.

Az is tény, hogy ahogy a svájci frank árfolyama megugrott, a devizahiteles területeken a lakosság fogyasztása jelentősen és tartósan csökkent. A helyi keresletre építő vállalkozások a kisebb fogyasztásra elbocsátásokkal reagáltak, tovább csökkentve a helyi keresletet, ami újabb elbocsátásokhoz vezetett, végső soron jelentősen megnövelve a munkanélküliséget. A hatás 2011-ben tetőzött, de még 2014-re is fennmaradt.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. február 23. 11:09
Az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete bejelentette, hogy helyettes vezetőjük, Perger István...
iO Charts  |  2026. február 23. 10:01
Miről szól a Piaci Impulzus rovat? Nem tudom, tisztában vagytok-e vele, de egy alapos fundamentális...
Holdblog  |  2026. február 23. 08:02
Ismert tőzsdei bölcsesség, hogy a buborékok kipukkanása általában nem akkor következik be a tőzsdéke...
Kasza Elliott-tal  |  2026. február 22. 16:53
Átnézem időnként, melyik osztalékrészvényt - amiket nem tartásra, hanem kereskedésre vettem - mikor...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 24. kedd
Mátyás
9. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Jön a RETAIL DAY 2026!
A magyar kiskereskedelmi-szektor kilátásai: Túlélés után jöhet a teljes irányváltás?
Most nem