16 °C Budapest

Most működik igazán a kamatzúzó hiteltrükk: legális, százezreket is spórolhatsz

2020. június 30. 05:13

A munkaerőpiaci bizonytalanságokkal szembesülve egyre többen növelik a likvid eszközökben tartott elővigyázatossági megtakarításaikat. A nadrágszíj megszorítása, és így a biztonsági tartalékok bővítése valóban megfelelő lépés lehet válsághelyzetben, ugyanakkor nem az egyetlen, amit családunk anyagi biztonsága érdekében tehetünk. Ilyenkor - sok egyéb mellett - érdemes megfontolni régebben felvett, dága hiteleink kiváltását is. Igen, hitelkiváltásra a koronavírus-járvány alatt és után is van lehetőségünk! Mutatjuk, mennyi maradhat havi szinten a kasszában.

Mostanra a világ számos országában, és Európa szerte enyhítették az év első hónapjaiban elrendelt korlátozásokat, ennek köszönhetően pedig fokozatosan újraindulnak a gazdaságok. A koronavírus-járvány ugyanakkor sokkolta a világgazdaságot és a javuló teljesítmény még jó ideig nem fogja ellensúlyozni a negatív hatásokat. Friss prognózisok szerint az idei évben 4,4 százalékkal eshet vissza a globális GDP, vagyis a legutóbbi - 2008-ban kitört - világválságból adódónál komolyabb recesszióra lehet számítani.

De a hazai elemzők sokszor még ennél is ijesztőbb képet festenek: a GKI nemrég például úgy kalkulált, hogy rendkívül valószínűtlennek tűnik, hogy az idei második félévben a magyar GDP-termelés képes lenne meghaladni a tavalyit. Sőt, az elemzők meglátása szerint a jelenlegi 6%-os idei visszaesés a második negyedévben 15, a második félévben pedig 5% körüli GDP-csökkenést feltételez. Mint azt elemzésükben írták, ez azt jelenti, hogy a 2019. évi GDP-t feltehetőleg csak 2022-ben éri el a magyar gazdaság.

Így az sem véletlen, hogy a munkaerőpiaci bizonytalanságokkal szembesülve sokan növelték a likvid eszközökben tartott elővigyázatossági megtakarításaikat.

Az ING elemzői szerint ezt tükrözi, hogy a háztartások betétei 7,0 százalékkal nőttek májusban az áprilisi 6,7 százalék után. "Egyesek az erős monetáris növekedési számokból feltehetően azt olvassák ki, hogy a következő években gyorsan erőre kap az infláció. De ez ne tévesszen meg senkit, a növekedés nagy része pénzügyi nehézségeket és a megtakarítások gyarapodását takarja, és inkább gyengeséget, semmit erőt jelez" - vélekedett Peter Vanden Houte, az ING közgazdásza.

Ne csak a megtakarításaidra gondolj!

A nadrágszíj megszorítása, és így a biztonsági tartalékok bővítése valóban megfelelő lépés lehet válsághelyzetben, ugyanakkor nem az egyetlen, amit családunk anyagi biztonsága érdekében tehetünk. Sokan nem tudják, de a fix - kifejezetten pénzügyi - költségeinken is sokat faraghatunk, kezdve egy új bankszámlától, meglévő hiteleink rendezéséig - utóbbin ráadásul megdöbbentően sokat is foghatunk. Igen, hitelkiváltásra a koronavírus-járvány alatt és után is van lehetőségünk!

A lépés kifejezetten hasznos abban a helyzetben, ha ugyan még stabil bevételünk van, de bizonytalanok a munkahelyi kilátások és valamilyen kölcsönt kell visszafizetnünk, ugyanakkor nincs nagyobb összegű megtakarításunk, amiből végtörleszteni tudunk, sem törlesztési biztosításunk, amely véd a nemfizetés kockázatától a munkahely elvesztése esetén. Adósságrendezéssel jellemzően három dolgot érhetünk el. Mindhárom olyan tényező, ami jelentősen hozzájárulhat ahhoz, hogy rövid vagy akár hosszú távon is biztonságosabb legyen a pénzügyi helyzetünk a jelenleginél:

  • 2. Ha pénzre van szükségünk, akkor nagyobb összeget vehetünk fel a jelenlegi tartozásunkál ugyanakkora törlesztőrészlet mellett, így a meglévő kölcsönt visszafizetve a fennálló összeggel szabadon rendelkezhetünk.
  • 3. Biztonságosabbra cserélhetjük változó kamatozású kölcsönünket egy fix kamatú hitellel kiváltva, igaz, ez a jelenlegi alacsony kamatkörnyezetben drágább induló törlesztőrészletet jelenthet, viszont nem kell aggódnunk a törlesztőrészlet változása miatt.

Ha például régóta görgetünk egy hitelkártya- vagy áruhitel adósságot, esetleg néhány éve jóval magasabb kamattal vettünk fel nagyobb összegű személyi kölcsönt, akkor most nagyon kapóra jöhet, hogy a kormány 2020. március 19-től maximalizálta a fogyasztási hitelek teljes hiteldíj mutatóját (THM). A rendelet szerint a zálogjoggal nem biztosított fogyasztói hitelek esetén a THM nem haladhatja meg a jegybanki alapkamat öt százalékponttal növelt mértékét. Ez a korábbi jegybanki alapkamat (0,9%) esetében 5,9% volt, az új ráta (0,75%) szerint azonban 5,75 százalékra esik a THM maximális értéke július 1-től.

FONTOS! A legtöbb bank - élve a hatályos jogszabályok adta lehetőséggel - kizárólag az idei évben biztosítja a kedvezményes kamatot. Azaz a kamat 2021-től emelkedik, emiatt pedig megugrik a törlesztőrészlet is.

Ez ugyanakkor ne szegje kedvünket! A jelenlegi 5,90% THM (a július 1-től érvényes 5,75% meg pláne) valóban verhetetlen a fogyasztási hitelek piacán, de a korábbi évek átlag hiteldíj mutatóihoz képest (amelyek tavaly például 13 százalékra rúgtak a jegybank adatai szerint) az emelkedés után sem lesz annyira megterhelő a hitel visszafizetése. A Pénzcentrum kalkulátora alapján egyes pénzintézetek bőven 10 százalékos THM alatt tartják majd 2021-től is a THM-et, sőt, egyesek egyáltalán nem változtatnak a kondíciókon a kormányzati kamattámogatás megszűnését követően sem.

Abban az esetben tehát, ha megszabadulnál méregdrága hiteleidtől, jó, ha tudod, hogy a legtöbb banknál természetesen hitelkiváltásra is fel lehet venni a kedvezményes személyi kölcsönt - vannak persze kivételek is. Fenti táblázatunkban azt foglaltuk össze, milyen előírásokat és egyéb feltételeket fogalmaznak meg kondíciós listáikban a piaci szereplők, amennyiben az amúgy szabad felhasználású személyi kölcsönt végtörlesztésre fordítanánk.

Mennyit spórolhatunk hitelkiváltással?

A Pénzcentrum természetesen azt is megvizsgálta személyi kölcsön kalkulátorával, hogy egy korábban felvett, 15 százalékos THM-ű hitelhez képest, amelyből még 3 millió forintot kell visszafizetni 60 hónap alatt, mekkora könnyítést jelent az adósságrendezés. A korábban felvett hitel törlesztőrészlete 71 398 forint, míg az új hitelé év végéig 57 620 forint is lehet, majd januártól 60 370 forint a személyi kölcsön kalkulátor alapján. Így havonta több mint 10 000 forinttal több marad a pénztárcánkban, összességében pedig a futamidő végére mintegy 600 000 forintot spórolunk meg. Persze nem csak olcsósíthatunk. Ha maradna a 60 hónapos futamidő és 71 398 forint körüli törlesztőrészlet, akkor akár 3 550 000 forint is beleférhet, tehát a régi hitel végtörlesztése után még maradna 550 000 forint, ami szabadon felhasználható.

Végezetül fontos kitérni arra, hogy céltól függetlenül vannak olyan tényezők, amelyeket érdemes figyelembe venni hitelkiváltás előtt. Ilyen például a kiváltás díja, amely az előtörlesztett összeg legfeljebb 2 százaléka lehet attól függően, hogy melyik banknál és a futamidő alatt mikor akarunk előtörleszteni. De szintén nem árt számolni a jövedelmünk terhelhetőségével, hiszen a JTM-szabályok szerint nem tudjuk a fizetésünk 100 százalékát hiteltörlesztésre fordítani, legfeljebb 50 százalékot 500 000 forintos havi nettó jövedelem alatt. És persze van olyan élethelyzet is, amikor egy személyi kölcsön is kevésnek bizonyul az adósságrendezéshez. Ebben a helyzetben is van mihez nyúlni, ugyanis a jelzáloghitelek között is található adósságrendezésre alkalmas hitel.

Címlapkép: Getty Images
Jogi nyilatkozat: A cikkben található kalkulációk adatai tájékoztató jellegűek, szerződéses ajánlatnak nem minősülnek! Az egyes konstrukciókat az adott paraméterek (termék jellege, összeg, futamidő) alapján, kalkulátorunk számításai szerinti legkedvezőbb aktuális ajánlatok figyelembe vételével választottuk ki. Az említett pénzügyi szolgáltatóktól a Net Média Zrt., mint a Pénzcentrum.hu üzemeltetője nem részesül a megjelenésükre tekintettel közvetlen díjazásban. További részletekért kattints ide!
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. október 15. 11:25
Megkérdeztük a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságtól (NMHH), tesz-e lépéseket miatt, hogy a TV2 Té...
Kiszámoló  |  2024. október 15. 10:05
A Defacto oldalán jelent meg egy érdekes cikk a magyar államadósság alakulásáról, illetve arról, hog...
Holdblog  |  2024. október 15. 09:15
Szakmai meggyőződésem, hogy bárki tud száz évig élni, feltéve, hogy nincs eredendően valami krónikus...
ChikansPlanet  |  2024. október 11. 13:11
Míg a tengeren úszó szemétszigetek és azok környezeti ártalmai gyakran megjelennek a közbeszédben, v...
Járt már homoktövis szüreten? Most megteheti! (x)

Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.

Ősi magyar hagyományokhoz nyúlhatnak vissza vidéken: ezzel felvehetik a kesztyűt a klímakrízissel

A legeltetés szó hallatán mindenkinek többnyire az alföldi legeltetés, a puszta, a Hortobágy jut eszébe, nem pedig a Balaton, vagy az erdős-fás-dombos vidékek.

Jártál már homoktövis szüreten? Most megteheted! (x)

Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.

Moziest: új társasjáték filmrajongóknak (x)

A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. október 15. kedd
Teréz
42. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
A magyar Real Estate Agent találkozó a Kalmárok közreműködésével
Future of Finance 2024
Mi lesz a szerepe a pénzügyekben az AI-nak?
Sustainable World 2024
Zöld finanszírozási lehetőségek, befektetési döntések, ESG megfelelés
EZT OLVASTAD MÁR?