A magyar állam egymilliárd euró összegben vett fel hitelt kínai bankoktól idén tavasszal, amelyet április 19-én teljes összegben le is hívott.
A koronavírus a lakossági hitelezést is felforgatta, különösen a fogyasztási hiteleknél bevezetett THM-plafon rendezte át a piacot. Emellett azonban változatlanul mennek tovább az állami kamattámogatással igényelhető kölcsönök - nincs ez másként a tavaly júliusban bevezetett babaváró hitellel sem. Vajon még mindig ez az egyik legkedvezőbb hitellehetőség a piacon? Vagy jobb választás az új személyi kölcsön? Ennek jártunk utána.
2019 második felében összesen 470 milliárd forintot folyósítottak a bankok a babaváró hitelből, a kezdeti érdeklődés azonban kezd alábbhagyni. 2020 első két hónapjában összesen már csak 104 milliárd forint babaváró kölcsönt folyósítottak a hitelintézetek, azt pedig csak később fogjuk megtudni, hogy a koronavírus milyen hatással van a népszerű állami támogatásra.
Az eredményektől függetlenül a babaváró hitel még mindig az egyik legkedvezőbb hiteltípus, ha szabadon elkölthető milliókra van szükségünk. A kérdés, hogy felveszi-e vele a versenyt az új típusú személyi kölcsön, vagy találunk-e kedvezőbb ajánlatot a lakáshitel piacon. A következőkben annak számoltunk utána, hogy melyik hiteltípus lehet jó választás, ha 10 millió forintot szeretnénk felvenni.
A kamatmentességgel nehéz versenyezni
Amíg kamatmentes törlesztéssel számolhatunk, addig egyértelműen a babaváró hitel a befutó, hiszen a felvett tőke mellett csak a kezességvállalási díjat kell megfizetni. Így a teljes visszafizetendő összeg 10 528 523 forint, amit tovább is csökkenthetünk, ha az igénylés után több gyermekünk is születik. Más a helyzet, ha nem teljesülnek a vállalt feltételek, ebben az esetben ugyanis a havi törlesztőrészlet az ötödik év után 45-46 000 forintról 70 ezer forintra nő, teljes visszafizetendő összeg pedig megközelíti a 17 millió forintot.
Ha ezt összehasonlítjuk a lakáshitelekkel, akkor szintén 20 éves futamidővel és 5 éves kamatperiódussal számolva már 3,35 százalékos THM-mel is találhatunk ajánlatot - ezzel számolva a havi törlesztőrészlet 56 669 forint, a teljes visszafizetendő összeg pedig 13 668 360 forint. Ez azt jelenti, hogy ha számolunk a kamattámogatás esetleges elvesztésével, akkor biztosabb megoldás lehet egy fogyasztóbarát lakáshitel, hiszen nem befolyásolja a törlesztés menetét egy esetleges válás vagy a születendő gyermekek száma.
Tíz millió forintos kölcsönt akár személyi kölcsönként is igényelhetünk, viszont lényegesen rövidebb futamidővel kell számolnunk, ami megdobja a törlesztőrészletet. 10 millió forintot 10 éves futamidőre egyetlen banknál vehetünk fel, ebben az esetben a THM 2020. december 31-ig az új szabályozásnak köszönhetően 5,90 százalék, a havi törlesztőrészlet pedig 109 969 forint. Januártól viszont megemelkednek a költségeink, a THM 11,69 százalék, a törlesztőrészlet 141 624 forint, a teljes visszafizetendő összeg pedig 16 769 145 forint lesz.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Láthatjuk, hogy a teljes visszafizetendő összeget tekintve nincs nagy különbség, ha a személyi kölcsönt és a kamattal számolt babaváró hitelt hasonlítjuk össze, viszont a törlesztés menete jelentősen eltér. Míg a babavárónál alacsonyabb törlesztőrészlettel és 20 éves futamidővel számolhatunk, a személyi hiteleknél erre nincs lehetőség; kivételes esetben is legfeljebb 10 évre igényelhető ez a hiteltípus, emiatt jelentősen magasabb törlesztővel kell számolni. A jövedelemarányos törlesztési mutatót (JTM) is figyelembe véve legalább 300 000 forintos jövedelemre van szükség ahhoz, hogy közel 150 ezer forintos törlesztőrészletet tudjunk vállalni.
- hívta fel a Pénzcentrum figyemét Veres Patrik, a Bank360 hitelszakértője.
A feltételek ugyanis hiteltípusonként és bankonként is eltérőek: a babaváró hitelnél a TB jogviszonyra vonatkozó feltételek szigorúbbak, mint a többi hiteltípusnál, egy személyi kölcsönnél pedig az esetleges magasabb törlesztőrészlet miatt várhat el a bank nagyobb jövedelmet. Ha lakáshitelt szeretnénk igényelni, akkor pedig a személyes feltételek mellett a jelzálog alá vont ingatlan jellemzőit is figyelembe kell venni. Az összehasonlításhoz ajánljuk a Pénzcentrum kalkulátorait.
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=ncCVfztAySO.03dr2X5LVrdNPzNk9wc.TNJDHNqPjiD.O7/stparam=lecmfugkld/fastid=isqxwjpiqshqdijhwtasxfajlqmo/nc=0)
Révész Tamás 20 évnyi amerikai élet után visszatért Magyarországra és az újabb könyve már itthon, Budapesten készült.
Gombából és növényi szálakból fejlesztett újgenerációs jógamatracot egy fiatal magyar csapat.
Ennek nincs is tücsök íze, ez a leggyakoribb visszajelzés a többféle ízesítéssel gyártott, tücsökfehérjével dúsított proteinszelet, snack és shake kapcsán.
A Magyar Mozgókép Fesztiválon találkozhat először a közönség Králl Kevin “Melange”című kisjátékfilmjével.
-
Az élhetőbb városokban az ingatlanok is felértékelődnek (x)
Minél több szolgáltatás és zöld van a közelben, annál jobban.
- Dráma Kőszegen: mérgező növénybe lépett egy kéktúrázó
- Életveszély fenyeget a magyar utakon, és nincs ellene biztosítás
- Nagy változás jön a mobiltelefonos fizetésnél
- Villogás vezetés közben? Lehúzott ablak? Máris repül a büntetés a sofőrnek!
- Szabotázsakciók Franciaországban az olimpiai megnyitó napján - a nap hírei
- Hét szerrel bővült a tiltott dizájnerdrogok listája
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
Future of Finance 2024
Sustainable World 2024
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/07/1722007321-6WcvnE3RF_sm.jpg)
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/07/1722003032-fYemjX2BC_sm.jpg)
![](https://www.hellovidek.hu/images/site/articles/lead/2024/07/1721916051-kHrQJn3Mh_md.jpg)