Bár a forint viszonylag kis devizának számít, a lakosság és a digitalizálódó hazai vállalkozások nemzetközi kitettsége rendkívül magas.
A végtörlesztők többsége nem igényelte bankjánál az elszámolást - derült ki a nagybankok kimutatásaiból - írja a Népszabadság.
A legnagyobb hazai pénzintézetnél, az OTP-nél például csupán az érintett ügyfelek néhány százaléka jelentkezett a március végi határidőig. Ugyan az adatok még nem véglegesek (március 22-i a legfrissebb), ezek alapjánA Raiffeisennél és a Budapest Banknál viszont nagyobb érdeklődésről számoltak be.
A Budapest Bank számításai szerint azonban a végtörlesztő ügyfelek csupán mintegy három százalékának járhat vissza pénz, és nekik is csak nagyon alacsony összeg.
Mikor jöhet meg a pénz?
Fontos, hogy a végleges adatok alapján lehet majd eldönteni, hogy mennyien éltek a lehetőséggel, előfordulhat ugyanis, hogy sokan az utolsó pillanatra hagyták a kérelem benyújtását. Természetesen az sem mindegy, hogy ténylegesen hányan kapnak vissza pénzt. Ez várhatóan az év második felében derül ki, ugyanis a kérelmet benyújtott ügyfelekkel november végéig kell elszámolni a bankoknak.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Egy vagyont bukhat, aki ezt benézi: ezen a rejtett buktatón úszhat el a magyarok kedvenc lakáshitele
Az idei év első felében is a támogatott lakáshitelek tartották mozgásban az ingatlanpiacot:
Durva drágulás jöhet a hiteleknél: keményen ráfázhat minden magyar, ha ezt meglépik a végrehajtókkal
Az interjúban szó esik a végrehajtási költségek összetételéről, a munkabérből történő levonások szabályairól.
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






