Bár tavasz óta érezhetően javult a kormány és a bankszektor viszonya, a hitelintézetek most már konkrét lépéseket várnak a döntéshozóktól.
Benyújtották a devizahiteles mentőcsomag második törvényét, amiben az elszámoltatás módja mellett a visszatérítés határidői is olvashatóak. Összeszedtük, hogy mikor kapják vissza a devizahitelesek a pénzüket. A végtörleszőknek ráadásul fizetniük kell, hogy elszámoljon a bank.
A kormány benyújtotta a devizahitelesek megmentésére létrehozott második törvényt a bankok elszámoltatásáról. Ennek célja, hogy meghatározza azt, hogyan kell a jogosulatlan elvonásokat visszatéríteni az ügyfelek részére. A törvényt várhatóan jövő hét végén szavazza meg az országgyűlés.
Így számoltatják el a bankokat
- Az árfolyamrés jogcímén a korábban kiadott MNB rendelet alapján történik meg az elszámoltatás, míg a most benyújtott törvény az egyoldalú kamatemelés esetén azt mondja ki, hogy egy későbbi jegybanki rendelet fogja meghatározni a pontos képletet.
- A törvény kimodja, hogy mind a két esetben előtörlesztésnek kell tekinteni a jogszerűtlen elvonást, vagyis jelentős törlesztőrészlet csökkenéssel számolhatnak az élő szerződéssel bíró ügyfelek, a már lezárt hitelek esetén pedig jelentős lehet a visszatérítés.
- A bankoknak kell kiszámolniuk az összegeket, de ezt közzé kell tenniük, illetve el kell juttatniuk az MNB-hez, hogy vizsgálhassa a visszatérített összegek helyességét.
- A törvénytervezet kizárja a Nemzeti Eszközkezelő védelme alá vett hiteleket a visszatérítésből, a hitelintézeteknek az Eszközkezelővel kell elszámolniuk
- Az árfolyamgátba belépők esetében a visszatérítést a gyűjtőszámlán írják jóvá, illetve, ha annak összegét meghaladja, akkor a hitel tőkerészéből vonják le.
- A végtörlesztőknek 10 ezer forintot kell azért fizetniük, hogy a bank elszámoljon velük.
- Ha az adósok panasszal élnek, akkor az MNB vizsgálja az elszámolás pontosságát.
- 2016 április 30-ig a hitelintézeteknek tilos egyoldalúan kamatot emelni
Most közölte az ügyészség: elutasították a gyanusítottak panaszait a Matolcsyt is érintő nyomozásban
A nyomozás Simor Andrásnak, az MNB Matolcsy Györgyöt megelőző elnökének egy interjúja alapján indult áprilisban.
Egy vagyont bukhat, aki ezt benézi: ezen a rejtett buktatón úszhat el a magyarok kedvenc lakáshitele
Az idei év első felében is a támogatott lakáshitelek tartották mozgásban az ingatlanpiacot:
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.







