A nagyobb bankok közül már csak kettő, az OTP és az FHB fogad be végtörlesztési célú hitelkérelmeket, miután szerdán az Erste, hétfőn pedig a CIB Bank jelezte, nem nyújt több ilyen hitelt.
Mint ismeretes, a végtörlesztőknek január 30-áig kell igazolniuk bankjuknál, hogy rendelkezésükre áll a végtörlesztéshez szükséges összeg, akár ingatlan eladásából, akár megtakarításból, akár kölcsönből teszik ezt. Utóbbihoz a végtörlesztési hitelt nyújtó hitelintézet ígérvénye szükségeltetik, vagyis az új hitel folyamatának már előrehaladott, hiteldöntés utáni szakaszában kell járnia.
A végtörlesztéshez szükséges teljes összeg folyósítását a végtörlesztési igény benyújtásától számított 60 napon belül kell megtenni. A végtörlesztés végső határideje tehát azok számára, akik az utolsó pillanatban (december 30-án) nyújtották be kérelmüket, február 28-a. Végtörleszteni márciustól tehát már csak a piaci árfolyamon lehet.
A nagyobb méretű bankok közül immár csak az OTP és az FHB fogad be hitelkérelmet végtörlesztéshez. A forinthitelt kérelmezők zsúfoltságot, leterhelt ügyintézőket és szigorú elbírálást tapasztalhattak csaknem minden banknál az utóbbi hetekben, így januárban ez már hatványozottan igaz lehet.
Az említett két bank a végtörlesztéshez egyaránt BUBOR-hoz kötött (referenciakamatozású) hitelt nyújt. Kedvezmények nélkül ötmillió forintos hitelösszeghez az OTP 3 havi BUBOR + 6,9%-os, az FHB 6 havi BUBOR + 4,15%-6,75%-os kamattal kínálja termékét, ami az OTP esetében jelenleg 14,13%-os, az FHB esetében 11,49%-14,09%-os kamatot jelent. A kezelési költség mindkét bank hirdetménye szerint 0 forint. Az alábbi ábra 5 millió forintos hitelösszeg és 15 éves futamidő mellett mutatja a jelenlegi kamatszint szerint várható törlesztőrészletet.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

-
Változó karácsonyi kosár: spórolnak a magyarok, de a menüre nem sajnálják
Egy kutatás szerint továbbra is kiemelt fontosságú az ünnep, de sokan szűkebb kerettel gazdálkodnak, visszafogják az ajándékköltést, és a megfizethető meglepetések felé fordulnak.
-
Évente tízmilliárdokat lopnak el a csalók hazai bankszámlákról – Kiderült, ki a legkönnyebb célpont
Becslések szerint 2,6 millió magyar változtatott online vásárlási szokásain, miután átverték vagy csalás célpontja lett, 40%-uk emiatt kevesebbet vásárol a neten.
-
Állatorvosi rendelőből skálázható kkv – így épült fel a Petlegio tőkevonzó modellje
Nándorfi Zoltánt, a Petlegio vezetőjét és Bánfi Zoltánt, az MKIK Tőkealap-kezelő vezérigazgatóját kérdeztük.
-
Zsalutrend: számít a felhasznát anyagokba épített energia (x)
Fókuszban a karbonsemlegességhez hozzájáruló, csekély ökológiai lábnyommal rendelkező és igazolt adatokkal kínált építőanyagok. Ezek között rendhagyó egy 25 éves zsaluinnováció a Mevától.
-
Önálló digitális transzformációs terület a Rossmann-nál (x)
Dedikált csapattal indult el a digitális transzformáció a Rossmann Magyarországnál, az új, önálló területet Fürjes Ádám, a vállalat eddigi webshopvezetője irányítja.
-
A vásárlói élmény és az értékteremtés kéz a kézben jár az Ecofamily üzleteiben (x)
Az elmúlt években látványosan átalakultak a fogyasztói igények: a vásárlók ma már nem csupán termékeket keresnek, hanem olyan márkákat és üzleteket, amelyekkel azonosulni tudnak és amelyek valódi értéket képviselnek.








