Éves mélyponton a forint!

Pénzcentrum
2010. július 19. 15:46 1 perc

A forintpiacon hatástalan maradt a jegybank verbális intervenciója, sőt, kis gyengüléssel éves mélypontjára került.

A forint hajszálnyit még gyengült is a jegybanki kamatdöntés 14 órás bejelentése óta, és a három órakor kiadott közlemény sem javított a helyzetén. A jegybanki közlemény, valamint Simor András tájékoztatója is tartalmazott forinterősítő elemeket, egyrészt azt, hogy a jegybank folytatja az EU források piacra vezetésének gyakorlatát, valamint annak a jelzése, hogy a kockázati felárak tartós megemelkedése esetén szóba jöhet a kamatemelés.

 


Fél négykor a forint átlépte a 290-es határt, ezzel éves mélypontjára került.

A forint gyengülése várható volt, mivel a hétvégén megszakadtak a magyar kormány, valamint az IMF és az EU közötti budapesti tárgyalások.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy hazánk a nemzetközi szervezetek által nyújtott hitelkeret fennmaradó részét addig nem veheti igénybe, amíg nem sikerül megállapodásra jutni.

PC BLOGGER & PODCASTER
ChikansPlanet  |  2026. október 30. 10:34
Januárban ezen a helyen arról írtam, hogy a mesterséges intelligencia terjedése új energiaigényt zúd...
Bankmonitor  |  2026. október 30. 10:33
A Wekerle+ egyik fontos újdonsága, hogy élettársak is igényelhetik közösen a támogatott lakáshitelt,...
Holdblog  |  2026. október 30. 10:08
Európa gets crushed és a béna emberek. De legalább közmédia és lakásprobléma megoldva. Milyen platfo...
KonyhaKontrolling  |  2026. október 26. 08:49
Nemrég szembejött egy internetes fejtegetés, amiben azt próbálta levezetni az író, hogy lehetetlen s...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 2. hétfő
Achilles
45. hét
November 2.
Halottak napja
November 2.
D-vitamin nap
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. november 2. 05:00