8 °C Budapest

Magányos nyugdíjasok veszélyben: rabszolgasorsra is juthatnak

Pénzcentrum
2009. szeptember 23. 09:02

A napokban derült fény arra, hogy vidéken számos magányos, idős embert dolgoztatnak kosztért kvártélyért, miközben nyugdíjukat, esetleg ingatlanukat elcsaklizzák. Szarvas polgármestere szerint évente 10-15 ember kerül csicskáztatókhoz - írja a Népszabadság.

Nyírgyulaj polgármestere, Becsei György négy-öt olyan emberről tud a faluban, akit ételért, és szobának nem nevezhető helyiségért dolgoztatnak. A polgármester állítása szerint ők nem tudják ezeket a vidéki hajléktalanokat elhelyezni, így pedig mindig jobb helyük van, mint ha egy aluljáróban élnének, hiszen legalább ételt kapnak.

Idén egyébként Szarvason fogott a rendőrség razziába, hogy kiderítse, vannak-e "csicskatartók", vagyis másokat fogságban tartó emberek. Összesen huszonhat személyt hallgattak ki a rendőrségen, akik esetében felmerült, hogy nem a saját jószántukból laknak ott, ahol megtalálták őket. Eredménytelenül.

A szarvasiak azonban azt állítják, gyakorta nem lehet hozzáférni a pénzkiadó automatákhoz, mert a csicskatartók öt, hat, de nemegyszer akár nyolc bankkártyával érkeznek oda, hogy a fogvatartottak nyugdíját, egyéb jövedelmét levegyék.

Melis János szarvasi jegyző is arról számolt be: az önkormányzat kapott bejelentéseket ezzel kapcsolatban, de mindegyik névtelen volt.

A helybéliek úgy tudják, hogy a csicskáztatók távolabbi településekről, gyakran szociális otthonokból és szenvedélybetegeket ellátó intézetekből hozzák Szarvasra a nyugdíjjal vagy valamilyen szociális ellátással rendelkező embereket.

JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Azonban nem a családhoz kerültek dolgoztatása a fő cél, hanem a rendszerint magányos emberek nyugdíjának, esetleg ingatlanának megszerzése, nevének felhasználása. Többségük annyira rossz egészségi állapotú, hogy nehezebb munkára nem is használható.

Sajnos a csicskáztatók ellen csak akkor lehet feljelentést tenni, ha az érintett is belemegy, hiszen nélküle nem lehet bizonyítani a vádat. ők azonban jellemzően beletörődtek már sorsukba, és nem is tudnának hova menni, ha kimenekülnének a rabszolgatartásból.

PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2025. december 6. 09:47
nem létezik elköltetlen pénz. Minden egyes centet elköltesz, amit valaha megkerestél. Minden dollárt...
MEDIA1  |  2025. december 5. 15:55
Véget ért a Netflix, a Comcast és a Paramount között zajló licitháború: a Netflix pénteken közölte,...
MNB Intézet  |  2025. december 5. 09:56
A nagy termelékenységi különbségek egyebek mellett a munkaerőpiac meritokráciájából és a menedzsment...
Bankmonitor  |  2025. december 5. 09:55
A 2025 januári indulásakor nagy várakozás övezte a kamatmentes Munkáshitelt, ám hamar kiderült: a ke...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. december 7. vasárnap
Ambrus
49. hét
December 7.
Advent (2.)
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2025. december 6. 19:19