Válassz, milyen pénzt szeretnél!

Pénzcentrum
2007. szeptember 21. 14:00

Ugyan a nyári utazási szezon már lecsengett, de a külföldi utazások még messze nem értek véget. Így aztán könnyen adódhat olyan helyzet, hogy valakinek valamely valutára volna szüksége folyószámlájáról, de nem szeretné végigállni a bankfiókban a sort. Angliában megoldódott ezen emberek gondja, hiszen megkezdte működését a többvalutás ATM.

A szigetországban a Halifax révén a font mellett már eurót és dollárt is képesek lesznek a pénzkiadó automatából kivenni. Ennek köszönhetően a Halifax lett az első olyan bank, amelynél már ez a szolgáltatás is elérhetővé vált.

A hitelintézet közleménye szerint az új automaták bevezetésének célja, hogy megfeleljenek azoknak a vásárlói igényeknek, melyek az azonnal hozzáférhető külföldi pénz iránt jelentkeztek.

A mostani ATM nem az egyetlen, melyet felállított a Halifax, legalábbis a tervek szerint hamarosan London mellett az egész országban elterjesztik a valutafelvételi lehetőséget.

Az újfajta ATM mind hitel- mind betéti kártyát elfogad majd, azonban nem árt tudni, hogy akárcsak a hagyományos automaták esetében, s ez Magyarországon is így van, hitelkártyával jobb, ha inkább vásárolunk, mivel a készpénzfelvételnek igencsak borsos költségei vannak.

Ez a többvalutás ATM esetében is így van, mivel a betéti kártyás ügyfeleknek nem kell fizetniük a pénzfelvételért, a hitelkártyát használóknak viszont ki kell fizetniük a pénzfelvételre egyébként érvényes díjat.

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 42 386 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 11,29%-ot) és a MagNet Bank (THM 11.68%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Annyi bizonyos, a hazai piacon egyelőre csupán forinthoz juthatunk hozzá az automatákból. A kezdeményezés azonban az euró esetleges bevezetésével kapcsolatosan figyelemre méltó lehet, hiszen a majdani átállás idején vélhetően lesz olyan időszak, mikor mindkét valutával fizethetünk, igaz, előfordulhat, hogy ez igencsak rövid, néhány hetes időszak lesz.

Az automaták kapcsán azt sem szabad elfelejtenünk, hogy amennyiben nyaralni megyünk, inkább még itthon váltsunk megfelelő mennyiségű pénzt, hiszen a külföldi készpénzfelvétel díjai igencsak borsosak lehetnek.

PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2026. augusztus 13. 16:52
Sok szülőben megfordul a gondolat: ha már 18 éves kor körül el lehetne indítani a gyerek nyugdíjmegt...
Holdblog  |  2026. augusztus 13. 06:20
Miközben 2007-ben a régió lakosságának alig tizede vásárolt online, mára több mint kétharmaduk rende...
ChikansPlanet  |  2026. augusztus 7. 08:00
A városi hőségnek évente 350 ezren esnek áldozatául. Két friss kutatás egybehangzó eredménye szerint...
NAPTÁR
Tovább
2026. augusztus 13. csütörtök
Ipoly
33. hét
Augusztus 13.
A balkezesek világnapja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?