-5 °C Budapest

A büntető kamatok útvesztőjében nehéz kiigazodni

Pénzcentrum
2007. augusztus 23. 13:00

Úgy tűnik, az Egyesült Királyságban megszállták a hiteleseket a büntetőkamatok, legalábbis az egyik ár-összehasonlító honlap gyűjtése szerint a jelzáloghiteleseknek 50 különböző büntető jellegű díjtétel között kell lavírozniuk.

A szigetországban igen egyszerűen kezelték az ottani pénzügyi szervezetek felügyeletének kilépési díjakkal kapcsolatos rendelkezéseit, ugyanis a hitelezők csupán nevet változtattak, így jöttek aztán létre az olyan tételek, mint például az "alapdíj".

A hitelt felvevőknek már csupán azért is busás díjat kell fizetniük, hogy valamely dokumentumaikról fénymásolatot készítsenek. Egyes helyeken ezért akár 40 fontot (15 000 Ft) is elkérhetnek. Másutt az esetleges törlesztési módozat megváltoztatásáért kell 75 fontot kiadni.

A héten pedig a Cheltenham & Gloucester például 99 fontos előzetes díjat számol fel egy-egy jelzáloghitel-kérelem benyújtásáért (igaz ebben a szegmensben várható volt a hitelezési kondíciók szigorodása).

Természetesen nem csupán a jelzáloghitelesek vállát nyomják a súlyos díjak terhei, igaz ezen a területen a versenyhivatal 12 fontban határozta meg a kiszabható büntető díjak maximumát. Ennek ellenére a kiszabott díjak típusának száma 17-ről 19-re emelkedett az elmúlt egy év alatt.

A személyi kölcsönök területén 11-féle díjat számoltak össze az előtörlesztésitől kezdve a késedelmi díjakig. A betéteseket ezzel szemben mindössze 4 fajta díj sújtja, a folyószámlával rendelkezők pedig a díjak számának csökkentését vehették észre, de mindössze 29-ről 27-re.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Itt Magyarországon általában a lakáshitelek kezdeti költségei szokták borzolni a kedélyeket, de gyakran szó esik az előtörlesztési díjakról is. A különböző elnevezések rendkívül széles palettájáról lehetséges a választás, találkozhatunk hitelfolyósítási, hitelkeret-beállítási, szerződéskötési díjakkal.

A büntető jellegű kamatok közé sorolhatjuk a teljesség igénye nélkül a késedelmi díjakat, kamatokat, a hitelkeret-túllépési díjakat, illetve a kényszerhitel kamatokat.

PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2026. január 17. 07:48
A felmérésben résztvevő közgázos hallgatók közel felének szinte egyáltalán nincs megtakarítása, 80 s...
Kasza Elliott-tal  |  2026. január 17. 07:00
Január hetedikén kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, sorba is rendeztem őket...
MEDIA1  |  2026. január 17. 01:23
Mint arról korábban beszámoltunk, a Fidesz képviselői tavaly novemberben megszavazták, hogy 2026 júl...
Bankmonitor  |  2026. január 16. 17:03
Február másodikától 2,5 millió forintra lehet pályázni napelemekhez kapcsolódó energiatároló, akkumu...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 17. szombat
Antal, Antónia
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. január 17. 19:19