9 °C Budapest

"Fizess kétszázat és leszedlek a BAR listáról" - Hitelközvetítők trükkjei

Pénzcentrum
2007. április 22. 09:30 3 perc

Magyarországon több tízezren közvetítenek hiteleket BAR-listára került, végrehajtási eljárásban lévő adósoknak. Egy rosszul megválasztott közvetítői kapcsolat sokszor sokkal többe kerülhet mint a BAR listán való szereplés.

A mentőövként felkínált hitelek mögött azonban az esetek túlnyomó többségében hitelközvetítő cégek állnak, amelyeknek működése a fogyasztóvédők, így a Banki Hitel Károsultak Egyesülete szerint is enyhén szólva vitatható.

Vannak közvetítők, akik azzal hitegetik ügyfeleiket, hogy kerek összegért leveszik őket a BAR-listáról, megint mások még a konzultációért is ötezer forintos óradíjat kérnek el. Az is jellemző, hogy a jogi és pénzügyben járatlan ügyfelekkel egy presszóban vagy éppen egy gyorsbüfé parkolójában íratnak alá szerződéseket. Többnyire nem is akármilyen feltételekkel: a mentőöv gyakran ólommal van kibélelve.

A kiváltásra szoruló felmondott hitelt a közvetítő, pontosabban a mögötte álló refinanszírozó vállalkozás általában egy összegben kifizeti az eredeti hitelt felmondott banknak vagy már a végrehajtónak. A "kezelési költség" címén szedett taksa ilyenkor a teljes hiteltartozás 10-30 százalékára rúg, amit az adósnak egy összegben kell letennie. A jogügyletről többnyire nem kötnek szerződést, hanem egy "adósságelismerő nyilatkozatot" íratnak alá. Ezt követően az ügyfelet rendszerint néhány héten belül továbbközvetítik egy velük szerződésben álló pénzintézetnek, akitől ezután, illetve a "behozott" hitelek mennyiségétől függően 1-2 százalék közötti jutalékot kapnak. Természetesen ebben az esetben az is kétséges, hogy a közvetítő a legjobb lehetőséget keresi-e meg ügyfele számára. A közvetítő az egész ügylettel lényegében semmit sem kockáztat, mivel a szerződésben jelzálogjogot és elővételi opciót is kiköt magának az adós ingatlanával szemben.

Ehhez igazodik a közvetítők száma. A PSZÁF honlapján jelenleg mintegy huszonhétezer, a hitelintézetekről és pénzügyi vállalkozásokról szóló törvényben B típusú ügynökként körbeírt közvetítő személy vagy cég nevét találjuk - részint hitelintézetekkel, részint egyéb pénzügyi vállalkozásokkal vannak kapcsolatban.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A kérdés joggal merül fel mindenkiben: milyen módon lehet eligazodni ebben a közvetítői rengetegben és hogyan bizonyosodhatunk meg arról, hogy valóban a legmegfelelőbb közvetítő kopogtatott be az ajtónkon?

Már hazánkban is működik olyan honlap, Pénzszerző.hu néven, amely segítségével egyszerűen megversenyeztethetjük a közvetítőket.
Az oldalon regisztrálva kiválaszthatjuk, hogy milyen pénzügyi problémánkra keresünk megoldást - banki, biztosítási és befektetési területen - majd a egy egyszerű űrlap kitöltésével ajánlatot kérhetünk az oldalon szereplő közvetítőktől. Tehát egyszerre több közvetítő ajánlatát kérhetjük be és kényelmesen, találkozókra járás és hosszú beszélgetések helyett, egyszerűen kiválaszthatjuk, hogy mely közvetítő ajánlata s referenciái a legmeggyőzőbb számunkra.

Hamarosan egy minősítési rendszer és fórum is indulni fog az oldalon - tudtuk meg az oldal szerkesztőitől. Ezek segítségével a felhasználók értékelhetik a velük kapcsolatba lépő közvetítőt, előre meghatározott szempontok alapján, valamint a fórumban megoszthatják egymással tapasztalataikat.

PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2026. november 4. 13:44
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Revolut. A digitális bankot egy újabb tőkebevonási kör lezárásával 115...
Holdblog  |  2026. november 4. 09:04
Harminc éve Magyarország még a régió egyik legjobban motorizált országa volt, mára azonban szinte mi...
ChikansPlanet  |  2026. október 30. 10:34
Januárban ezen a helyen arról írtam, hogy a mesterséges intelligencia terjedése új energiaigényt zúd...
KonyhaKontrolling  |  2026. október 26. 08:49
Nemrég szembejött egy internetes fejtegetés, amiben azt próbálta levezetni az író, hogy lehetetlen s...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 4. szerda
Károly
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. november 4. 13:27