Jelentős közlekedési fejlesztések előkészítése indulhat Keszthely térségében: a tervek szerint hétt kilométeres, kétszer kétsávos út kapcsolná össze az M76-os gyorsforgalmi utat a keszthelyi elkerülővel.
Nem maradt sokáig szabadlábon a Börzsönyben felbukkant különleges állat. Az ormányos medvét, amelyről a HelloVidék is beszámolt, végül sikerült befogni – de ehhez egy túrázó segítségére is szükség volt. Az állat most karanténban várja az állatorvosi vizsgálatot.
Ahogy arról a HelloVidék néhány napja beszámolt, szeptember 13-án egy terepfutó különös állattal találkozott a Börzsönyben: egy ormányos medvét, más néven vörösorrú koatit videózott le a Hárombarát-nyereg közelében. Az eset azért is keltett figyelmet, mert 2025 novemberében már láttak egy ugyanilyen állatot a Börzsönyben, így felmerült, hogy akár ugyanaz a példány térhetett vissza. Most azonban újabb fordulatot vett a történet: az ormányos medvét sikerült befogni.
Az Ipoly Erdő Zrt.-hez egy túrázó telefonált, miután Királykút környékén ismét meglátta az állatot. A beszámoló szerint úgy tűnt, a koati nem akar továbbállni, ezért akár esély is lehet a befogására. Az erdészek a helyszínre érkeztek, az állat azonban csak addig viselkedett békésen, amíg rá nem jött, hogy be akarják fogni. Ezután kezdetét vette a kergetőzés: közel egy órán keresztül próbálták elkapni, végül pedig a túrázó segítségével, egy nagy pokróccal sikerült befogni.
A különös vendéget ezt követően a Törökmezői Kis-Állatparkba szállították. Az állat egyelőre karanténban van, és állatorvosi vizsgálatok várnak rá. Ha egészségesnek bizonyul, később csatlakozhat az állatparkban élő többi ormányos medvéhez is.
Nem tudni biztosan, honnan szökött meg
A történet egyik nagy kérdése továbbra is az, hogyan került a dél-amerikai eredetű állat a Börzsönybe. A korábbi észleléskor felmerült, hogy a közeli Törökmezői Kis-Állatparkból szökhetett meg, ezt azonban az állatpark nem erősítette meg. A park vezetője most is azt valószínűsíti, hogy magántartásból szökhetett el a koati. Az állat viselkedése is arra utalt, hogy korábban emberekhez szokott: a túrázóktól és az autósoktól sem igazán tartott.
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Magyarországon az otthoni tartása tilos. A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság korábbi tájékoztatása szerint az Európai Unió 2016-ban az ormányos medvét is felvette a veszélyt jelentő idegenhonos és inváziós fajok jegyzékére.
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







