A kormány azon dolgozik, hogy az elszabaduló világpiaci árak mellett is hatékony és célzott segítséget tudjon nyújtani az autósoknak.
Geopolitikai konfliktusok, kibertámadások, ellátási láncokat érintő fennakadások és hirtelen gazdasági fordulatok nehezítik a vállalatok működését. Az EY 1200 kockázatkezelési vezető bevonásával készült nemzetközi kutatása szerint a mesterséges intelligencia segíthet abban, hogy a cégek hamarabb felismerjék az ilyen események előjeleit. A vállalatok többsége azonban egyelőre főként kísérletezik a technológiával.
Az AI nagy mennyiségű adat elemzésével olyan összefüggéseket is feltárhat, amelyek elsőre nem láthatók. Így a vállalatok korábban azonosíthatják a kockázatokat, és felkészülhetnek azok várható hatásaira.
Az EY kutatása szerint jelentős különbség van a kockázatkezelést stratégiai kérdésként kezelő és a hagyományos támogató funkcióként értelmező vállalatok között. Az előbbi csoport vezetőinek 70 százaléka úgy véli, hogy az AI alapjaiban alakítja majd át a kockázatkezelést, míg a másik csoportban mindössze 40 százalék ez az arány.
„Sok vállalat ma még arra használja az AI-t, hogy gyorsabban végezze el ugyanazokat a feladatokat. A legnagyobb érték azonban nem feltétlenül ebben rejlik” – mondta Erik Slooten, az EY AI Confidence partnere.
A Hormuzi-szoros példája is mutatja, mire képes az AI
Az EY egy konkrét példát is említ. Egy vezető európai autógyártó AI-ügynökalapú rendszere előre jelezte a Hormuzi-szoros lezárása miatt kialakuló héliumhiány várható hatásait. Az ilyen korai előrejelzések lehetőséget adhatnak a vállalatoknak arra, hogy még a probléma kialakulása előtt módosítsák beszerzési vagy működési terveiket. Az EY szerint ezzel akár milliós veszteségeket is meg lehet előzni.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Molnár Péter, az EY üzleti tanácsadással foglalkozó területének vezetője szerint a vállalatvezetőknek folyamatosan kell azonosítaniuk a kockázatokat, mert a jelenlegi környezetben gyorsan változhatnak a körülmények. Az AI ebben abban segíthet, hogy korábban felismerje a figyelmeztető jeleket, és megmutassa az egymással összefüggő események várható hatásait.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







