Az elhagyatott épületek felfedezése, az ún. urbex az elmúlt években globális jelenséggé nőtte ki magát.
Retteghetnek a szemetelő magyarok: ezzel az alig ismert alkalmazással bárki percek alatt feldobhatja őket
Tavasszal, amikor ébred a természet, a külterületeken és az erdei utak mentén az olvadó hó alól előtűnnek az illegális szemétkupacok. Nincs ez másként a nyugati határ széli Jákon sem, ahol a határban három hatalmas, használaton kívüli gabonasilóban gyűlt össze az odahordott hulladék. Hiába próbálkozott éveken át a falu az illegális szemétlerakó felszámolásával, végső megoldásként a HulladékRadar applikáció és a bejelentés maradt. Mi is ott jártunk, amikor a polgármester bejelentette a szeméthalmokat, aztán beszéltünk az Energiaügyi Minisztériummal, ami ezeket a bejelentéseket kezeli. Végigkísértük az ügyet, fotókkal dokumentáltuk a helyzetet, és megmutatjuk azt is, mi történt.
Érthetetlen, miért tűnik sokak számára kézenfekvő megoldásnak, ha az elromlott hűtőt bepakolják a kocsi csomagtartójába, majd az erdei út szélére kidobják. Pedig ugyanezzel a lendülettel a készüléket be is lehetne vinni a legközelebbi elektronikai boltba, ahol ingyenesen átveszik. Hasonló a helyzet a lakásfelújításkor megmaradt snittel, a kidobásra szánt holmikkal és bútorokkal is. Felfoghatatlan, hogy hiába működik Magyarországon a lomtalanítás és a szelektív hulladékgyűjtés rendszere, a hivatalos szervek szerint a szemetelés problémája nem csökken; egyes nagyvárosi és ipari területeken pedig még növekszik is, részben a fokozott fogyasztás és a kontroll hiánya miatt.
A Nemzeti Hulladékgazdálkodási Ügynökség (NHÜ) és az önkormányzati adatok szerint évente több ezer helyszínen találnak illegális lerakókat: erdőkben, mezőgazdasági területeken, vízpartokon és ipari parkok környékén. Az Országos Rendőr-főkapitányság statisztikái szerint a szabálysértések és bűncselekmények száma nem csökken, sőt folyamatosan nő, különösen a nagyvárosok és a frekventált utak környékén. Az önkormányzatoknak évente milliárdos kiadást jelent az illegális lerakók felszámolása.
Ennek ellenére szinte nincs olyan településünk, ahol az illegális közterületi hulladéklerakás ne okozna súlyos problémát; az önkormányzatok gyakorlatilag állandó szélmalomharcot vívnak a szemetelőkkel. Pedig az illegális hulladéklerakások jelentős része bejelentésre került: több mint 22 000 esetet rögzítettek hat hónap alatt csak a HulladékRadar alkalmazáson keresztül is, amelyet az állami Energiaügyi Minisztérium működtet a bejelentések koordinálására – de erről mindjárt külön is szólunk.
Miért akkora gond az illegális szemetelés?
Az illegális szemétlerakás nem csupán felelőtlenség, hanem komoly bűncselekmény is: a legsúlyosabb esetekben akár öt év szabadságvesztésre is ítélhetik az elkövetőt, míg a kisebb szabálysértéseket pénzbírság sújtja. De a következmények messze túlmutatnak a jogi területen. A szemetelés rontja a település megítélését: kevésbé vonzóvá teszi a környéket a turisták számára, és az ingatlanok értékét is csökkentheti. A talaj és a víz is megsínyli: az illegálisan odahordott háztartási, ipari vagy veszélyes hulladék – például elektronikai készülékek és vegyszerek – károsítja a természetes élőhelyeket.
A biodiverzitás sem marad érintetlen: az erdőkbe és vizes élőhelyekre dobott szemét rontja az élőhely minőségét, veszélyezteti az állat- és növényvilágot. Ráadásul a hulladékhalmok tűzveszélyt jelentenek, és vonzzák a kórokozókat, rágcsálókat, így a higiéniai kockázat is komoly.
A szélmalomharcban hatékony segítséget jelenthetnek a modern monitoringeszközök. A drónos és felügyeleti kamerás rendszerek egyre elterjedtebbek a hazai hatóságok körében is, mind a megelőzés, mind a felderítés céljából. De bevethető eszköz a HulladékRadar applikáció is, aminek segítségével – az Energiaügyi Minisztérium Kommunikációs Főosztályától kapott tájékoztatás szerint – a regisztrált felhasználók anonim módon, országosan jelenthetik az észlelt illegális hulladéklerakatokat.
Leteszteltük Jákon – hogyan működik ez a rendszer
Tóth Ernő, Ják polgármestere még január elején hívta fel a HelloVidék figyelmét a három hatalmas gabonasilóra, amelyeket az elmúlt évtizedek alatt csurig telehordtak szeméttel. Ahogy a polgármester mesélte, évek óta nyomasztotta már a falu déli határán álló három nagy hulladék-siló helyzete. Az egykori gabonasilókat az évtizedek során ismeretlen elkövetők telehordták szeméttel, így a terület mára a falu legnagyobb illegális hulladéklerakójává vált. A helyzetet tovább nehezítették a terület tulajdonosi viszonyai:
„Problémát jelentett, hogy az útmenti rész, amelynek a területén a silók állnak, nem a község, hanem az állam tulajdona. Az elmúlt években hiába adtunk be pályázatot az illegális hulladéklerakó megszüntetésére, nem nyertünk. Hiába kezdeményeztük az ingatlan önkormányzati tulajdonba vételét, adminisztratív okok miatt eddig nem történt meg. Pedig felajánlottuk, hogy ha megkapjuk az utat, kipucoljuk a területet” – tette hozzá a polgármester.

Egyetlen megoldás maradt: a HulladékRadar
Január 14-én személyesen is kimentünk a helyszínre. Elkeserítő látvány fogadott: ahogy a fotókon is látszik, a silók gödrei színültig tele voltak hordva szeméttel. Volt benne minden: bútorok, nejlonzsákokban kihajított háztartási hulladék, gumiabroncsok, valamint ismeretlen eredetű folyadékok műanyag ballonokban. A helyszínen a polgármesterrel közösen meg is tettük a bejelentést a HulladékRadar applikáción keresztül. Mindez, fotózással együtt, körülbelül tíz percet vett igénybe.
A rendszer általánosságban úgy működik, hogy a bejelentő helyszíni fényképe és a készülék GPS-koordinátái alapján pontosan lokalizálja a hulladék helyét, így a területileg illetékes hulladékgazdálkodási hatóságok azonnal értesülnek a bejelentésről.

Március közepén aztán jött a hír: sikeres volt a bejelentés
Tóth Ernő elmondta, hogy a környezetvédelmi hatóság intézkedésére a hulladékmentesítést mostanra már el is végezték. A polgármester már csak azon aggódik, hogy a használaton kívüli silók – amelyek újra teljesen üresen állnak – ne váljanak ismét a szemetelés célpontjává.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Más kérdés, hogy a tulajdonos államnak hosszú távon érdemes lenne valamit kezdenie ezekkel az ipari gödrökkel – a polgármesternek már van is ötlete, hogyan lehetne hasznosítani őket.

Kinél landol a bejelentés, ki végzi a bejelentések feldolgozását? - Válaszolt a minisztérium
A jáki eset kapcsán is érdekelt bennünket, hogy ki és milyen formában kapja meg a bejelentéseket az applikációból - ezért az illetékes Energiaügyi Minisztériumhoz fordultunk. A Kommunikációs Főosztálytól a HelloVidék megtudta, hogy a lakossági bejelentést követően az illegálisan elhagyott hulladék felszámolásával a területileg illetékes hulladékgazdálkodási hatóság foglalkozik.
A folyamat úgy zajlik, hogy a bejelentést követően a hatóság kivizsgálja az ügyet, majd a jogszabályoknak megfelelően felszólítja a hulladék elszállítására a kötelezettet, és határidőt állapít meg a kötelezettség teljesítésére. A kötelezettnek az elszállítás tényét a hatóságnál kell igazolnia.
Tavaly óta szigorúbbak a szabályok: erőteljesebb a szankciók, és magasabbak a bírságok
Ahogy Energiaügyi Minisztérium hozzátette, amennyibe hulladékokkal kapcsolatos jogsértés történik, a hulladékgazdálkodási hatóság a 156/2025. (VI. 23.) Korm. rendelet – azaz a Bírságrendelet – alapján jár el. Ez a szabályozás részletesen lefekteti a hulladékgazdálkodási és helyszíni bírság mértékét, megállapításának szempontjait, kiszabását, valamint az egyéb szankciók alkalmazását.
A hatóságtól azt is megtudtuk, hogy a kormány tavaly szigorításokat vezetett be a magyar emberek egészségének és környezetünk védelmének érdekében. Az új Bírságrendelet lehetővé teszi, hogy a hulladékgazdálkodási hatóságok eredményesebben és hatékonyabban lépjenek fel: erőteljesebb szankciók, magasabb bírságösszegek, valamint a helyszíni bírságolás szélesebb lehetősége segít megelőzni a hulladékok jogellenes elhagyását.
A közreműködő hatóságok – például a jegyző, a közterület-felügyelő, a természetvédelmi őr, az önkormányzati természetvédelmi őr, a mezőőr, a hegyőr vagy az állami halőr – a hulladék jogellenes elhelyezése vagy elhagyása esetén helyszíni bírságot is kiszabhatnak, amennyiben a hulladék mennyisége nem haladja meg a 100 kg-ot, és az elkövető a tettenérést követő legfeljebb 15 napon belül gondoskodik annak elszállításáról és kezeléséről. Más esetekben a hulladékgazdálkodási hatóság eljárást indít a hulladékgazdálkodási bírság kiszabása érdekében.
HulladékRadar: mennyire népszerű és anonim?
A HulladékRadar applikáció eddig több mint 37 ezer regisztrált felhasználóval rendelkezik, és a bejelentések száma meghaladta a 79 ezret – közölte kérdésünkre az Energiaügyi Minisztérium. A kormányhivatalok és a közreműködő szervezetek eddig közel 600 ezer tonna illegálisan elhagyott hulladék felszámolását végezték el.
Végezetül számunkra még az is kérdés volt, mennyire anonim a rendszer, és mennyire kell félnie az elkövető esetleges retorziójától a bejelentőnek. Az Energiaügyi Minisztériumtól megtudtuk: az applikációba regisztrált és bejelentést tevő felhasználók adatait a www.hulladékradar.hu oldalon található „Adatkezelési tájékoztató” előírásainak megfelelően kezelik. A bejelentések során a hatóságok a bejelentő személyes adataihoz nem férnek hozzá, csupán a bejelentés releváns tartalmát ismerhetik meg.
Címlapfotó: Pais-H Szilvia
Váratlan fordulat a lenyűgöző magyar barlangtúrán: egy csapásra eltörlik ezt a kényelmetlen szabályt
Közeli helyeken, bakancslistás barlangtúrás tavaszi programra vágytok? Az Aggteleki Nemzeti Park Vörös-tói túrája új renddel várja a látogatókat: hozzuk is a részleteket!
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








