Elindult a pályázat a Szent István Vidékfejlesztési Program helyi fejlesztési testületeibe, szerdától lehet jelentkezni a tíz mikrotérségben.
Eladó egy 100 éves vasútállomás a meseszép vidéken: ennyiért még egy lepukkant panellakást sem kapsz
Nem mindennapi ingatlan került piacra Heves vármegyében: egy egykori vasútállomást kínálnak eladásra, amely később postaként is működött. A különleges épület ára elsőre csábító lehet, de a részletek között akad néhány komoly megkötés is.
Igazi kuriózumot hirdettek meg eladásra a Heves vármegyei Mikófalva településen: gazdát keres az egykori vasútállomás épülete, amely az utóbbi években postahivatalként működött – írja a heol.hu. A II. Rákóczi Ferenc út 34. szám alatti ingatlan a tulajdoni lap szerint ma is „kivett vasútállomásként” szerepel, noha eredeti funkcióját már több mint négy évtizede elveszítette, a posta pedig néhány éve bezárt benne.
A mintegy 100 éves, kőből épült ingatlant közel 20 millió forintos irányáron kínálják. A telek 173 négyzetméteres, maga az épület pedig körülbelül 70 négyzetméter alapterületű. A hirdetés azonban nem hallgatja el a hátrányokat sem: az épületben jelenleg csak villany van, víz, csatorna és gáz nincs bevezetve. Emellett helyi védettséget élvez, és besorolása miatt sem hitel, sem állami támogatás nem vehető igénybe a megvásárlásához.
Kalandos múlt: így került oda a vasút
A mikófalvi vasút története meglehetősen fordulatos. Az Eger–Putnok-vasútvonal eredeti terveiben még nem szerepelt megálló a településen, sőt a nyomvonal sem a falu mellett haladt volna el. A helyiek ellenállása azonban átírta a terveket: a gazdák nem adták földjeiket a vasút építéséhez, így a pálya végül közelebb került a településhez. Ennek ellenére hivatalos megálló csak 1922-ben létesült, elsősorban a híres mikófalvi passiójátékok miatt, amelyek idején még különvonatok is közlekedtek. Az ideiglenes megállót egy évvel később véglegesítették, a ma is álló állomásépület pedig a források szerint az 1940-es évek elején épült fel.
A vasútvonal Mikófalván egészen 1982. október 10-ig működött. Ekkor azonban megszüntették a személyforgalmat, a síneket pedig később el is bontották. A helyieket váratlanul érte a döntés: korábban azt ígérték, hogy a térségben legalább tehervonatok közlekednek majd. A vasút megszüntetése után a lakók többször is próbálták elérni a vonal visszaállítását, sikertelenül.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Kinek érheti meg?
Az ingatlan elsősorban azoknak lehet vonzó, akik különleges, történelmi hangulatú épületet keresnek – és nem riadnak vissza a felújítás nehézségeitől.
A kérdés csak az: a romantikus vasúti múlt és az egyedi karakter elég lesz-e ahhoz, hogy valaki bevállalja a komoly kompromisszumokat is.
Címlapkép: Ingatlan.com
Figyelem, nagyot változik a balatoni vonatozás: hét állomást szabnak át, több régi épület is eltűnik
Hét balatoni vasútállomás újul meg: három régi épületet is elbontanak, mutatjuk, hol lesznek nagy változások!
Drámai helyzet: teljesen kiszáradtak a források, így menekült meg a kedvelt vidéki horgászparadicsom
Az elmúlt hónapok szélsőséges időjárása a somogyi Desedát sem kímélte. A hosszú aszály és a rekordhőség miatt a tavat tápláló két fontos vízfolyás is kiszáradt.
Lassan tényleg jöhet a Balaton átfutás? Űrbéli tájjá változott a népszerű település strandja + Videó
Egészen szürreális látványt mutat a Balaton Fonyódnál: a tó egyes részein már szinte teljesen kiszáradt mederszakaszok kerültek elő.
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.








