Döbbenet: így néz ki ma a síugrósánc a Mátrában, ahol egykor nemzetközi rekordok születtek

A mátraházi síugrósánc egykor több ezer nézőt vonzott nemzetközi versenyekre, ma pedig elhagyatottan, csendben őrzi a magyar téli sport egyik elfeledett korszakát. Több mint harminc éve nem ugrott róla senki, pedig egykor még világcsúcstartó és világbajnok is versenyzett itt, és Európa-kupák otthona is volt. 

A 70 méter hosszú acélóriás 1969-ben készült el, és komoly reményeket fűztek hozzá: nemcsak hazai edzőközpontnak, hanem nemzetközi versenyek helyszínének is szánták. A hegyoldal természetes lelátóként szolgált, és beszámolók szerint alkalmanként több ezer néző követte az ugrásokat. Itt zajlottak a Dózsa Tibor-emlékversenyek is, és 1972-ben Gellér László 86,5 méteres ugrása az egyik legismertebb hazai rekord született - írta a Beon.hu.

Rozsda és csend a Mátrában – friss urbex fotók az elfeledett síugrósáncról (Fotó: Facebook)

A sporthelyszín története azonban jóval korábbra nyúlik vissza. Már a két világháború között a Mátra a hazai síélet központja volt, és a Mátra Egylet kezdeményezésére már az 1930-as évek elején épült itt síugrósánc, amely országos jelentőségű versenyhelyszínné vált. Ezt a mostani pályát 1969-ben adták át. Akkoriban elég nagy pénznek számító hárommillió forintból építették fel a fémszerkezetű tornyot, amihez a nekifutó részt is állványokon alakították ki.

A mátraházi sánc az országos bajnokság állandó helyszínévé is vált, ma már szinte hihetetlennek tűnik, de 30-50 ugró küzdött a bajnoki címért - több ezren a helyszínen nézték a versengést. Akkoriban hat-nyolc egyesület is működött Magyarországon: Budapesten a MOM-nak, a Újpesti Dózsának és a Budapest Honvédnak is voltak ugrói, Kőszegen, Gyöngyösön és Sopronban is voltak síugrással foglakozó klubok. A Normafán pedig egy modern, műanyag borítású sánc épült, ami a harmadik ilyen volt Európában.

A fénykor azonban nem tartott sokáig. A hó egyre kiszámíthatatlanabbá vált, a fenntartási költségek növekedtek, és a létesítmény korszerűsítése elmaradt. A sáncon visszatérő probléma volt, hogy nem volt rajta elég hó. Az Index korábbi cikke szerint hol kosárral, hol 40-60 kilós vödrökkel, hol kukákba töltve vitték fel a lépcsőkön a havat, majd terítették el, ez több száz fordulót jelentett. Később aztán gépesítettek a módszeren.

A sánc utolsó nagy korszaka az 1980-as évek végére tehető, amikor Mátraházán Európa-kupákat is rendeztek. Az utolsó ilyen versenyt 1989-ben tartották.

Mátraháza, síugró sánc 1985-ben, Fotó adományozó: Urbán Tamás / Fortepan

Bár időnként felmerül az ötlet, hogy újraindítsák a síugrást Mátraházán, a szakértők szerint ez ma már értelmetlen lenne: a létesítmény fenntartása gyakorlatilag lehetetlen, és legfeljebb egy városi, műanyag borítású sáncban lehetne gondolkodni. Így a mátraházi sánc ma már csak egy rozsdásodó emlékmű azok számára, akik emlékeznek egykoron a versenyek izgalmaira. A turisták sokáig láthatják majd, hiszen az elbontása annyira költséges lenne, hogy valószínűleg senki nem nyúl hozzá.

A hely mára az urbex fotósok kedvelt célpontja, de fontos hangsúlyozni, hogy a szerkezet balesetveszélyes, bejárása fokozott óvatosságot igényel.

Címlapkép: Fortepan (Mátraháza, síugró sánc 1985-ben, Fotó adományozó: Urbán Tamás)