A miskolci régiségvásár 2026-os időpontjai már nyilvánosak! Mutatjuk, mikor lesznek vásárok Miskolcon 2026-ban, mikor lesz termelői vásár, és minden más fontos tudnivalót a vásárok kapcsán.
Te tudod, mit ünneplünk január 6-án? Vízkeresztkor így űzték el a bajt és hozták el a szerencséjük ősienk
Január 6. vízkereszt napja – a karácsony záróakkordja és a farsang kezdete. Őseink szerint ezen a napon űzték el a bajt, és itt derül ki, milyen télre és nyárra számíthatunk. Az MTI a Nemzeti Archívum Sajtóarchívumának anyagából készített összeállítást arról, mit is ünneplünk és hogyan vízkeresztkor.
Vízkereszt a karácsonyi ünnepek zárónapja, ezután kezdődik a farsangi időszak. (A még a Julián-naptárt használó keleti kereszténységben karácsony január 7-re esik, és tizenhárom nappal később ünneplik a vízkeresztet.)
Az ünnep liturgiában használatos elnevezése a görög Epiphania Domini, azaz Urunk megjelenése, a magyar vízkereszt elnevezés a víz megszentelésének szertartásából származik. (Az epifánia a görög vallásban egy isten váratlan és érezhető, jót hozó megjelenése, a római császárkultusz idején a kifejezést az uralkodó, azaz a megtestesült isten ünnepélyes látogatására használták.)
A szenteltvíz mágikus ereje
Az ünnep először a 3. század végén jelent meg keleten, majd a 4. században nyugaton, mindig január 6-án. Mivel a 4. századtól Jézus születésének ünnepe, a karácsony keleten és nyugaton is elkülönült az epifániától, a vízkereszt ünnepe azóta három jelentést hordoz: a napkeleti bölcsek eljövetelét, Jézus megkereszteltetését.
Az ünnepi népszokások közé tartozott a csillagozás vagy háromkirályjárás hagyománya, a bibliai királyokat megszemélyesítő alakoskodók köszöntő felvonulása, dramatikus játéka. Az alakokat – a betlehemezés mintájára – gyerekek személyesítették meg. Legfőbb kelléke a csillag volt, amely mutatta az utat Betlehembe. Jellegzetes viseletdarabjuk a díszes papírsüveg. Minden esetben elénekelték a csillagéneket, amelynek utolsó két sora így hangzik: „Szép jel és szép csillag / Szép napunk támad.”
Vízkereszt napján szokásban volt a szentelmények hazavitele is: a szenteltvíznek gyógyító hatást tulajdonítottak és minden betegségre használták, de hintettek belőle a bölcsőre, a menyasszony koszorújára, a halott koporsójára is. A következő januárig üvegben vagy nagy korsóban tartották, ami megmaradt a következő vízkeresztre, azt a kútba öntötték, hogy annak vize meg ne romoljon.
A házakat vízzel és sóval szentelték meg, és a pap krétával írta a szemöldökfára a házszentelés évét és a G. M. B. betűket (Gáspár, Menyhért, Boldizsár). A vízkereszti népszokásokból mára jobbára csak annyi maradt meg, hogy ekkor szedik le a karácsonyfát.
A farsangi időszak kezdete
Vízkereszt egyben a nagyböjtig tartó farsangi időszak kezdete is, ennek hossza változó, a nagyböjt kezdetét jelentő hamvazószerda időpontjától függ.
Magyarországon a farsangi szokások a középkorban honosodtak meg, a farsang elnevezése középkori német eredetű lehet. A farsang a közelgő tavasz örömünnepe, egyben a tél és tavasz jelképes küzdelmének megjelenítése is. A farsang rítusai és hiedelmei főként a farsang vasárnaptól húshagyó keddig tartó három utolsó farsangi napra („a farsang farkára”) vonatkoznak.
Ez a télbúcsúztató karneváli időszak, ilyenkor rendezik a híres riói és velencei karnevált, Magyarországon a mohácsi busójárást. A farsang a párválasztás és az esküvők időszaka is volt, mert a nagyböjt időszakában már nem lehetett esküvőket tartani. A bálokon és táncmulatságokon számos eljegyzésre is sor került. A lányok rokonaik közvetítésével bokrétát adtak a kiszemelt legénynek, aki a farsang végén nyilvános színvallásként a kalapjára tűzte.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A farsangvasárnap utáni hétfőn tartották az asszonyfarsangot, amikor a nők korlátlanul ihattak, férfi módra mulathattak. Általános velejárója a farsang ünneplésének a rítusok bőség- és termékenységvarázsló jellege, például a kender, a szőlő megvarázslása a farsangi ételmaradékokkal. Jellegzetes farsangi ételek a káposzta, a disznóhús és az elengedhetetlen farsangi fánk.
Egyes településeken különleges népi hagyományok alakultak ki, a folyóba mentek, és lelocsolták egymást, hogy egészségesek legyenek.
Vízkereszt sokfelé dologtiltó, férjjósló és szerencsevarázsló nap is volt
Étrendjéhez hozzátartozott a töltött káposzta, a fonott kalács vagy a fánk meg a csöröge. A nap időjárásából következtettek az új év szerencséjére, időjárási viszonyaira, a várható termésre és az emberek egészségi állapotára.
- "Ha vízkeresztkor megcsordul az eszterhély, az iziket rakjátok el, mert hosszú lesz a tél" - mondták a hegyköz lakói. Az izik: takarmánymaradék, nádtörmelék, kukoricaszár, amit egyes vidékeken fűtésre is szoktak használni.
- Ha hideg az idő e napon, korai tavaszban reménykedhetünk. Akad olyan jövendölés is, hogy ha ezen a napon süt a nap, még hosszú lesz a tél.
- A délvidéki magyar falvakban úgy tartották, ha eső esik, férges lesz a mák. Ha hideg van, rossz termés várható, ám ha a kerékvágásban víz fakad, jó termőidőre van kilátás.
- A hóesésből korai tavaszt, száraz időből zivataros nyarat jósoltak az öregek.
- Általános vélekedés volt, hogy ha ezen a napon fúj a szél, szerencsés lesz az év.
A babonásabb szőlősgazdák a patakokat is megfigyelték, és ha megáradt bennük a "vízkereszt vize", jó és bőséges bortermésre számíthattak. A vidám emberre pedig azt mondták, olyan, mint a napfényes vVízkereszt.
"Boldogasszony havában - tanácsolta már a Mátyás királyunk idején megjelent Csíziós könyvecske is - igyál jó bort, és ha van, édes italt. Az ürmösbor mellednek fájás ellen igen hasznos. Megeheted a kövér disznópecsenyét, kolbászt és ludat mustárral vagy borsos ecettel. Eret ne vágass."
Friss bűntérkép: ezek a legveszélyesebb települések ma Magyarországon – a te lakhelyed is rajta van?
Tippeljetek, 2025-ben hol volt a legveszélyesebb élni Magyarországon: Budapesten, Heves megyében vagy Jászapáti környékén? A HelloVidék most utánajárt,
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







