Tulajdonosváltás után új stratégiai irányt kap a Vapiano magyarországi hálózata: a márka mögé a Libri-csoport egykori alapítói, Balogh Ákos és Kovács Péter léptek be befektetőként.
Agárdon épül fel Magyarország legnagyobb szaunafaluja, amely a hírek szerint már Mikulásra megnyitja kapuit. A Fejér megyei Agárdi Gyógy- és Termálfürdő új fejlesztése több mint tíz év távlatában megvalósuló, átfogó fejlesztéssorozat újabb állomása, amely a hazai wellness-turizmus egyik leglátványosabb beruházásának ígérkezik.
Aura Szaunafalu néven létesül az a komplexum, melynek első üteme Mikulásra már el is készül, így a meglévők mellett a fürdőzők egy vadiúj, hatalmas szaunát is kipróbálhatnak az Agárdi Gyógy- és Termálfürdőben - írta a Feol.hu. Jelenleg egy óriásszauna épül, amely akár 70 vendéget is képes egyszerre befogadni – ezzel könnyen elveheti a székesfehérvári Árpád Fürdő eddigi „megye legnagyobb szaunája” címét. Az új épülethez pihenőrész, zuhanyzók, mellékhelyiségek, valamint egy fedett merülőmedence és gondosan megtervezett kertrész is tartozik.
„Ez a projekt több mint tíz éve indult fejlesztésünk folytatása, melyet komoly, de a vendégek számára kevésbé látványos korszerűsítés előzött meg – például teljes víz- és szennyvízcsatorna-csere, illetve új geotermikus rendszer kiépítése” – mondta el Kovacsics Imre, a fürdő igazgatója.
A belsőépítészeti munkálatok két-három héten belül befejeződnek, és ezzel párhuzamosan megkezdődik a kertterület megújítása is.
A jövőbeli tervek szerint az Aura Szaunafaluban további tematikus szaunák is épülnek majd, amelyek különböző országok szaunakultúráit és hagyományait idézik meg. Az épületeket fedett, geotermikus energiával fűtött járdarendszer köti majd össze, így télen is mezítláb lehet közlekedni a kültéri terekben.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A különlegességek közé tartozik, hogy a szaunafalu a jövőben önállóan is látogatható lesz, tehát nem csak a fürdővendégek vehetik igénybe. A fürdőigazgató végezetül még hozzátette: az ünnepélyes nyitást egy egyhetes szaunashow kíséri majd, ahol a vendégek elsőként próbálhatják ki az új létesítményt – és ezzel együtt egy új korszak is elindulhat Agárd életében.
Eladó egy 100 éves vasútállomás a meseszép vidéken: ennyiért még egy lepukkant panellakást sem kapsz
Nem mindennapi ingatlan került piacra Hevesben: egy vasútállomást kínálnak eladásra, amely később postaként is működött. De a részletek között azért akad néhány komoly megkötés is.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Endometriózis Világnapi konferencia Budapesten (x)
Endometriózis Világnapi konferencia Budapesten: Akár 8–10 év is eltelhet a diagnózisig – Budapesten keresik a megoldásokat az endometriózis kihívásaira.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







