Tatabányai Turul szobor

Váratlanul lezárták a tatabányai Turult: kiderült, mi lesz az ikonikus madárszobor sorsa

2025. augusztus 13. 09:45

A Turul-emlékmű, Magyarország egyik legismertebb közterületi alkotása, 1907-ben készült el, majd teljes felújítást követően 1992-ben ismét ünnepélyesen felavatták. Az elmúlt évtizedek azonban nyomot hagytak a műemlék státuszú alkotáson, így indokolttá vált teljes körű állapotfelmérése és felújítása. A munkálatok 2025. augusztus 12-én kezdődnek.

Kedden lezárták Magyarország – sőt, Európa – legnagyobb madárszobrát, a Kő-hegy tetején álló tatabányai Turult. A Vérteserdő Zrt. közlése szerint a felújítás ideje alatt a látogatók csak a kijelölt biztonsági zónáig közelíthetik meg a több mint egy évszázada magasodó alkotást, amely 1907-es felállítása óta többször is megmenekült az időjárás és a történelem viszontagságaitól.

A mostani, 83 millió forintos állami támogatással megvalósuló munkálatok első ütemében szakértők mérik fel a szobor szerkezeti állapotát, majd a műemlékvédelmi előírásoknak megfelelően megkezdik az állagmegóvást. A burkolat részleges bontása és a statikai vizsgálatok idején a teljes terület lakat alá kerül, a balesetveszély megelőzése érdekében.

A felújítás várhatóan decemberre fejeződik be, így a magyar történelem legendás madara az év végére kaphatja vissza régi pompáját – addig azonban a tatabányaiaknak és a turistáknak be kell érniük a távoli kilátással.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. május 23. szombat
Dezső
21. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?