22 °C Budapest
Nyitott szárnyú sólyom

Hoppá, megérkezett az első kotló kerecsensólyom is: tényleg ez lenne a magyarok turulmadara?!

2025. március 21. 19:31

Itt a tavasz, a Körös-Maros Nemzeti Parkban már regisztrálták az első, kotló kerecsensólymot. Tavaly ebben a tájegységben 14 pár költött. A kerecsensólyom hazánk egyik legikonikusabb madara, egyes elképzelések szerint ez lenne a magyarok totemállata, a turul.

Ez a nagytestű sólyom a Kárpát-medencétől Kínáig fészkel az erdőssztyepp zónában, ahol összesen négy alfaja él. Hazánkat leszámítva szinte mindenütt csökken az állománya, ezért is kiemelten fontos a faj hazai védelme - írta a Körös-Maros Nemzeti Park honlapján.

Az elmúlt évben rekordszámú, 200 pár költött Magyarországon, ebből a Körös-Maros Nemzeti Park tájain 41 pár fészkelt, ami az állomány 20 százaléka. A kerecsensólymok állománya a ’70-es évekbeli mélypont után kezdett el növekedni, amikor is a sok faj számára veszélyes rovarirtó szert, a DDT-t betiltották, és ezzel párhuzamosan elkezdődtek a különböző védelmi tevékenységek, mint pl. fészekőrzések, mesterséges fészkek kihelyezése stb.

A többi sólyomfajhoz hasonlóan a kerecsensólyom sem épít fészket, hanem más madarak fészkeit foglalja el, de ma már a hazai állomány többsége mesterséges fészkekben költ, elsősorban a magasfeszültségű oszlopokra kihelyezett költőládákban. Ezek az időtálló költőládák jelentősen hozzájárultak a faj védelméhez, csakúgy, mint az ezzel párhuzamosan zajló, középfeszültségű szabadvezetékeken történt szigetelések.

Ahogy a KMNPI cikkében írta: a Kígyós-Ugrai Tájegységében jelenleg is folyamatos a párok felderítése, melynek most van itt az ideje, ugyanis elkezdődött a költési időszak. Tavaly ebben a térségben 14 pár költött.  Idén az első kotló madarat március 7-én fedezték fel. Ez a korai költés egyre általánosabb, a ’80-as évekhez képest (főként az ország déli részében) mintegy 2-3 héttel hamarabb kezd el költeni a párok többsége. Ez a jelenség a parlagi sas esetében is megfigyelhető. A kerecsensólymok fészekalja 2-5 tojásból áll, melyekből 32-33 nap alatt kelnek ki a fiókák, majd 42-45 nap elteltével repülnek ki. Valamikor a faj legfőbb tápláléka az ürge volt, mára ennek hiányában főleg hörcsögöt, egyéb kisebb rágcsálókat, seregélyt, gerléket fogyasztanak.

Ez lenne a magyar Turul?

A kerecsensólyom hazánk egyik legikonikusabb madara, amelyet 2000 után 2024-ben is az év madarának választottak az idén éppen 50 éves Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesületnél (MME). A termetes, a Természetvédelmi Világszövetség vörös listáján veszélyeztetettként szereplő faj Eurázsia és Észak-Afrika lakója, elterjedésének nyugati határát a Kárpát-medencénél és a környező országokban éri el, a Pannon-állomány egyben a legnagyobb európai populáció.

Természetvédelmi szempontból kiemelt jelentőségű madárnak számít. A faj egyedszáma az 1970-es évekre kritikus szintre zuhant hazánkban, és csak a kemény szakmai és önkéntes munkának köszönhető, hogy a magyarországi állománycsökkenést végül sikerült megfordítani – sőt, a populáció látványosan gyarapodott is az utóbbi évtizedekben. A gyakorlati védelem mellett a magyar kutatók a faj biológiájának jobb megismeréséből is próbálják kivenni a részüket.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Az állat mitológiánkhoz, történelmünkhöz is erősen kötődik: sok szakértő régóta hangoztatja, hogy eleink híres totemállata, az Emese-mondában felbukkanó turul a kerecsensólyom lehetett. Bagyura János, az MME munkatársának újabb ornitológiai megállapításai alapján a turul egészen pontosan a közép-ázsiai Altaj és a Szajánok vidékén, a viszonylag szűk területen előforduló, a helyi solymászatban hagyományosan fontos szerepet betöltő altáji kerecsensólyom.

Természetvédelmi és kulturális szempontból tehát egyaránt szimbolikus állatról van szó, ennek ellenére sok még a kérdőjel a fajt illetően. Egyes elképzelések szerint azonban a mondai turul az élővilágban egy nagy testű sólyommal, talán az altaj sólyommal, (Falco cherrug altaicus), a kerecsensólyommal (Falco cherrug) vagy esetleg a szirti sassal (Aquila chrisaetus) azonosítható. A régészeti leletek leginkább a kerecsensólymot valószínűsítik.

 

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. április 24. csütörtök
György
17. hét
Április 24.
A rendőrség napja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2025. április 23. 21:10
Agrárszektor  |  2024. december 9. 10:33