A végső rangsor összeállításakor országonként csak a legmagasabb pontszámot elérő várost vették figyelembe.

A birsalma egyike a legtipikusabb magyar befőzőgyümölcsöknek: leggyakrabban birslekvárt és birsalmasajtot készítünk belőle, ami olyan jól „tartósítja önmagát”, hogy akár még az ünnepekre is félretehetjük például egy vendégváró hidegtálhoz vagy gasztroajándéknak. A lekvár mellett a birsből remek kompót készülhet, amit húsételek izgalmas köretelemeként is tálalhatunk, emellett főzhetünk belőle ivólevet, gyümölcslevest, gyümölcsszószt is - utóbbiakhoz sokan már eleve a birsalmakompótot használják.
A birsalmát, ami a boltban sokszor méregdrága, azonban, ha magadnak szeded, szó szerint fillérekből hozzájuthatsz - és a belőle készült birsalmasajtot évszázadok óta alkalmazták a népi gyógyászatban, mint a gyomor- és bélműködést serkentő, bélbántalmak, gyulladások ellen hatásos csodaszert, ami megoldja a székrekedés panaszait is, ráadásul igen gazdag különféle vitaminokban és ásványianyagokban. Ahogy ez a legtöbb szezonális gyümölcsre igaz, érdemes minél többet fogyasztani belőlük, amíg kaphatók, azonban jó, ha tudjuk, hogy a birs nyersen szinte ehetetlenül kemény és savanyú, így ezt a gyümölcsöt tipikusan hőkezelve, édesítve érdemes megízlelni.
Kincset érő pektin lapul a héja alatt
A birsalma, illetve közeli rokona, a birskörte egyaránt kiváló lekváralapanyagok, mert a gyümölcs héjában és a héj alatti húsban, emellett a magház környékén is rengeteg pektin található, ami egy természetes zselésítőanyag – gyakorlatilag ennek az anyagnak köszönhetjük a birsalmasajt masszív, már-már kemény állagát. Fontos szabály, hogy csak akkor készíthetünk jó birsalmasajtot, ha nem hámozzuk meg a gyümölcsöt, ugyanis anélkül a lekvár nem lesz elég sűrű!
Milyen étel a „birsalmasajt”?
Amikor birsalmasajtot készítünk, gyakorlatilag egy tömény, kihűlve vágható állagú, szupersűrű lekvárt főzünk, amit tipikusan dióval ízesítünk, azonban ízlés szerint bármilyen más olajos magvat (pl. mandula, mogyoró, pekándió) és aszalványt is adhatunk hozzá különleges hozzávalóként. Érdekesség, hogy a birsalmasajtot sokan nem is a lekvárok, hanem inkább a desszertek közé sorolják, és nem véletlenül: a kész, már kihűlt és megdermedt birsalmasajt az állagát, formáját tekintve tényleg sajtszerű, ugyanúgy szeleteljük és fogyasztjuk, mint a magyarok kedvenc házi sajtjait.
Meddig áll el a birsalmasajt?
Bár semmilyen tartósítószert nem használunk hozzá, a birsalmasajt a legtartósabb házi édességeink közé tartozik, mindössze meg kell „szárítanunk”, ami annyit tesz, hogy egy tálcán vagy rácson pihentetjük valamilyen jól szellőző helyen, például a szekrény tetején, naponta 2-4 alkalommal megfordítva, hogy minden oldala egyformán megszáradhasson - a birsalmasajt eleinte izzad, levet ereszt, ezután lassan kiszárad, megszilárdul a külső felülete – akkor vagyunk készen, ha semmilyen cukros lé nem szivárog belőle. A birsalmasajt szárításának köszönhetően a vágható lekvár hónapokig eláll, hűtőbe sem kell tenni.
JÓL JÖNNE 3,1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 107 405 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 66 220 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 67 312 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A házi birsalmasajt hozzávalói
- 1 kg birsalma
- 750 g kristálycukor
- 1 db citrom
- száraz dióbél
- víz a főzéshez
Hogyan készül a birsalmasajt?
- Mossuk meg alaposan a birsalmákat és egy szivaccsal vagy ronggyal dörzsöljük le a hamvasságot a héjukról. Ne hámozzuk meg a gyümölcsöt, csumázzuk ki és daraboljuk fel őket héjastól.
- Tegyük fel a gyümölcsöt főni egy nagy fazékba annyi vízzel, amennyi ellepi, adjuk hozzá a citrom levét is, majd főzzük a birskockákat kb. 30-40 percig, majd szűrjük le a puhára főtt gyümölcsöt.
- Botmixerrel pépesítsük a birsalmát, míg az egész homogén masszává nem válik, majd kezdjük el kis lángon főzni a birspépet, míg egészen pudingszerű nem lesz az állaga. Olyan sűrűnek kell lennie, hogy kevergetés közben látszódjon a fazék alja.
- Ha elértük a kívánt sűrűséget, adjuk hozzá a gyümölcspüréhez a kristálycukrot: az alapszabály szerint 800-1000 g cukrot érdemes használni a pép minden kilójához (igen, tényleg ilyen sok kell!).
- Főzzük az alapot folyamatos kevergetés mellett addig, míg igazán sűrű nem lesz, színe lassan besötétedik, majd vegyünk ki a masszából egy keveset és teszteljük le hideg tányéron: ha hamar megszilárdul, akkor készen vagyunk, ha nem, főzzük tovább, serényen kevergetve. A megfelelő állagra utal az is, ha a lángot elzárva hamar alakját tartóvá válik a massza, odaköt az edény falára vagy a fakanálra.
- Ha elkészültünk, öntsük ki a masszát a választott formába és adjuk hozzá a ropogós diót (ne friss diót használjunk, hanem szárazat, különben megpenészedhet a sajtunk - serpenyőben le is piríthatjuk, hogy ízesebb legyen).
- Helyezzük a kész birsalmasajtot a hőtőbe, ahol egy éjszaka alatt megdermed, ezután az étel fogyasztásra kész. Tárolhatjuk hűtőben, ételkordóban, de nagyobb mennyiség esetén érdemes ki is szárítani.
Az ünnepek közeledtével a hagyományos birsalmasajt készítése mellett terítékre kerülnek az olyan tipikus karácsonyi hangulatú desszertek is, mint a zserbó, a bejgli, a kókuszgolyó, vagy a mézeskalács, azonban csak kevesen tudják, hogy ezeket a hagyományos karácsonyi édességeket is megéri néha újragondolni, akár lekvár formájában. A birsalmát felhasználhatjuk többek között az izgalmas „zserbólekvár” készítéséhez, mely során a diós zserbó ízvilágát elevenítjük fel, egy kis csavarral.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Kiváló minőség a tányérodon – KMÉ-védjegyes termékek a Mecsek Baromfi Kft.-től (x)
A Mecsek Baromfi Kft. friss csirkehúsai elnyerték a KMÉ-védjegyet, amely biztosítja a vásárlók számára a valóban kiemelkedő minőséget.
-
A magyar befektetők fele nagy lehetőséget szalaszt el (x)
Egyre nagyobb az érdeklődés a TBSZ iránt, a befektetők többsége viszont még mindig nem használja ki ennek az adóhatékony befektetési módnak az előnyeit.
-
Hoppá! Tudtad melyik bank lett a legjobb lakossági állampapír forgalmazó? (x)
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) idén is a Gránit Banknak ítélte „Az év Lakossági állampapír forgalmazója” díj ezüst fokozatát.
Green Transition & ESG 2025
AI in Business 2025
Biztosítás 2025


