Korábban kezdeményezték, hogy Törőcsik Mari egykori ingatlanjából emlékház legyen, amelyet egy ilyen nemzeti ikon meg is érdemelne, ám ez meghiúsult.

Eladóvá vált Törőcsik Mari vidéki otthona: súlyos összeget kérnek az egykori parasztházért

2024. április 22. 20:21

Közel hetvenmillió forintért költözhet majd be az új tulajdonos Törőcsik Mari egykori otthonába, ennyiért lehet ugyanis megvenni azt velemi házat, amelyben a Nemzet Színésze, a háromszoros Kossuth-díjas színésznő élete utolsó éveit töltötte – írja a Blikk.

Eladóvá vált Velem községben egy 1450 négyzetméteres telken lévő, kb. 140 négyzetméter méretű, régi parasztházból igényesen átalakított lakóépület

– írja az ingatlan hirdetése, amelyből az is kiderül, hogy a művésznő által 1973-ban vásárolt, majd tíz éve a lányának, Teréznek ajándékozott ház Velem központjában pincével és egy kis medencével is rendelkezik.

A házban két bejárat, négy szoba, két zuhanyzós fürdőszoba, két konyha, valamint külön kazánház (gáz központi fűtés) és boltíves pince található. A kert végig füvesített, ahol gyümölcsfákat, 15 négyzetméteres gerendaházat és egy kis medencét láthatunk

– sorolja az ingatlan értékeit a hirdetés, amelyben számos képet is megosztottak a 69 millió forintért kínált ingatlanról.

A hirdetésben szívszorító látni Törőcsik Mari személyes tárgyait, az egész falat betakaró könyvespolcot, a teáskannáját vagy a fényképet az ágya mellett: bepillantást nyerhetünk, milyen körülmények között élte utolsó éveit a betegsége miatt a házából már nagyon ritkán kimozduló színésznő.

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 965 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 10,39%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Sosem felejtem el azokat a nyarakat, amelyeket gyerekként ott töltöttem. Az esküvőm is Velemben volt, amit pont Mari mama intézett. Nem tagadom, korábban rendszeresen álmodoztam arról, milyen lenne, ha megvenném, majd odaköltöznék. De erről mostanra véglegesen lemondtam. Egyrészt, mert nemrég vásároltunk egy hasonló ingatlant Horányban, másrészt Velem rettenetesen messze van Budapesttől, engem pedig a munkám jelenleg ideköt, így reálisan sem lett volna kivitelezhető a dolog

– mondta a magazinnak Törőcsik Mari fogadott unokája, Járai Máté.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. május 23. szombat
Dezső
21. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. május 23. 18:08