A miskolci régiségvásár 2026-os időpontjai már nyilvánosak! Mutatjuk, mikor lesznek vásárok Miskolcon 2026-ban, mikor lesz termelői vásár, és minden más fontos tudnivalót a vásárok kapcsán.
10-20 ezerre tehető a mérnökhiány a magyar gazdaságban. Kevesen választják ezt a területet és a magyar közoktatás sem mutatja meg igazán a szakma szépségeit. Az Együtt a Jövő Mérnökeiért Szövetség (EJMSZ) elnöke szerint minél korábban, már az óvodában, de legkésőbb az általános iskola alsó tagozatában el kéne kezdeni a pályaorientációt. Ezzel a lányokat is jobban be lehetne vonzani ebbe a továbbra is férfiak által dominált területre, ami hosszú távon a munkerőhiányt is mérsékelhetné. Ahogy a Pénzcentrum írja, Ábrahám László szerint az egyetemi felvételi követelmények módosítása nem oldja meg a szakemberhiányt, a lemorzsolódást viszont növelheti. Elmondása szerint nem az egyetemek szintjét kéne lejjebb vinni, hanem a középiskolai oktatás minőségét kéne felzárkóztatni.
A képzett munkaerő hiánya évek óta egyre komolyabb kihívás elé állítja a különböző szektorokat. Az Együtt a Jövő Mérnökeiért Szövetség szintén régóta hangoztatja, hogy a mérnökszakmában akadozik az utánpótlás. Most a portál Ábrahám Lászlóva, az tatja meg igazán a szakma szépségeit. Az Az Együtt a Jövő Mérnökeiért Szövetség (EJMSZ) elnökévvel beszélgetett a szakemberhiányról és egyéb problémákról.
A szövetség felmérése szerint 10-20 ezer mérnök hiányzik a gazdaságból. A legnagyobb probléma az, hogy ez a hiány sokkal nagyobb, mint az éves kibocsátás. Az nem megoldás, hogy várunk egy évet, és pótoljuk, már csak azért sem, mert a demográfiai adatok sem kedvezőek: lényegesen kevesebben végeznek, illetve nagyon sokan járnak a nyugdíj körül. Ráadásul egyre több cég jön Magyarországra, akik szintén igényelnek mérnököket, ez pedig tovább növeli irántuk a keresletet
- mondta el Ábrahám László, majd kitért arra is, hogy a mérnöki szakma ugyan a magyar fizetések tekintetében a jobban fizetett területek közé tartozi, de valamiért mégis nagy a munkaerőhiány a szektorban.
Ennek számos oka van. Annak ellenére, hogy viszonylag jó a bérezés, a mérnöki tudást, a diplomát megszerezni nem annyira egyszerű. Többet kell tanulni és rengeteg ismeretre kell szert tenni, aminek a jelentős részére a gyakorlatban nem is lesz szükség. Viszont ahhoz, hogy a mérnök agyát pallérozzák, ezeket a magas matematikai és egyéb összefüggéseket is meg kell érteni. A másik probléma, hogy a fizetés önmagában nem annyira csábító, mert a közoktatás nem segíti azt, hogy valaki eljusson a mérnöki pályára. Nincsenek szakkörök, nincsenek olyan tanárok, akik a gyerekeket elindítanák azon a pályán, hogy „fúrj, faragj, rakj össze valamit, próbáld meg.” Egy átlag család nem ismeri a mérnök szakma szépségeit, és sajnos egy iskola sem nagyon tudja, így nem is lehet a diákokat erre a pályára állítani. Ennek javítása érdekében az EJMSZ Pályaorientációs Mentorprogramot indított, amelynek során a középiskolás diákok a tagszervezetek fiatal mérnökeinek segítségével nyerhetnek betekintést egy mérnök életébe és a műszaki pályához vezető útról is kézzelfogható információkat kaphatnak. A másik nagy elszívó hatás az IT, ahol szintén több tízezres hiányról beszélnek a munkáltatók, pedig, ha megnézzük, a gyerekeket nagyon könnyen beszippantja a mobiltelefon, a számítógép világa, és inkább elkezdenek programozni, mint a nehezebb, rögösebb mérnöki utat választani. Ez is a fejlődéssel függ össze. Mivel nagyon sok cég jön Magyarországra, az IT-t nem lehet megkerülni, hiszen a levelezőrendszerek, a termelésirányító rendszerek, a különböző számítások miatt egyre nagyobb szükség van rájuk. Az IT területen azonban vannak olyan iskolák, amelyek 1-2 éves oktatással lehetőséget adnak arra, hogy bizonyos papírokat megszerezzenek az emberek, amivel aztán jól is lehet keresni. Sajnos a mérnököknél nincs ilyen fél éves, gyorstalpaló vagy boot camp. Eleve az is probléma, hogy a jó technikusok is hiányoznak. Azok a kollégák, akik már kvázi mérnöki munkát tudnának végezni. Mivel belőlük kevés van, a mérnököket fogják be ezekre a feladatokra is, például egy bonyolultabb gép karbantartására
- magyarázta.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A munkaerőhiányhoz mennyire járul hozzá a külföldre történő elvándorlás? Mit gondol a duális képzésről? Hol kéne kezdeni a fiatalok edukációját annak érdekében, hogy minél több embert lehessen a mérnöki szakma felé csábítani?Hogy látja, milyen arányban vannak jelen a nők a mérnöki területen? Ezekre és rengeteg más fontos kérdésre is választ ad a szakember a Pénzcentrum teljes cikkében. Ide kattintva már olvashatjuk is.
Friss bűntérkép: ezek a legveszélyesebb települések ma Magyarországon – a te lakhelyed is rajta van?
Tippeljetek, 2025-ben hol volt a legveszélyesebb élni Magyarországon: Budapesten, Heves megyében vagy Jászapáti környékén? A HelloVidék most utánajárt,
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







