A hajóállomáson koncertek, családi programok, kézműves foglalkozások, történelmi bemutatók és gasztronómiai kínálat vár, augusztus 20-án pedig Kovács Kati koncertje és tűzijáték is lesz.
Szociális bérlakásokat korszerűsítettek Miskolcon - a projekt befejeződéséről az önkormányzat számolt be.
Azt írták, a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program támogatásával befejeződött a Miskolc város leromlott városi területeinek rehabilitációja - Vasgyári program című projekt, amelynek célja a területen található önkormányzati tulajdonú szociális bérlakások korszerűsítése, komfortfokozatának növelése és műszaki megújítása volt.
Negyvenkét önkormányzati szociális bérlakás újult meg, javítva ezzel a lakók életkörülményeit. A Vasgyárban 2018 év végéig tíz lakást újult meg, 32 lakás pedig 2021-ben és 2022-ben a Harmadik, a Puskin, a Gózon Lajos, a Glanzer Miksa, a Kerpely Antal, a Lónyai Menyhért és az Alsószinva utcában.
A lakások általános felújítása mellett, fürdőszobákat és WC-ket alakítottak ki, valamint kicserélték a nyílászárókat is. A felújított ingatlanok egy része társasházi környezetben található, így nemcsak a lakások, hanem az érintett osztatlan közös társasházi részek is megújultak
- írták.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A projekt részeként megújult a Vasgyári úton található Közösségi ház és a telkét körülvevő park. A beruházás teljes mértékben az Európai Unió és a magyar állam támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg, 837 millió forintból.
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.







