Tudtad, hogy 2026-ban az év gyógynövénye a kerti kakukkfű? Nemcsak a konyhában használható, hanem a téli időszakban köhögés és torokfájás ellen is hatékony segítség lehet.
Átadták pénteken a főleg bioetanolt gyártó, dunaföldvári Pannonia Bio Zrt. új üzemét, amely évente 15 ezer tonna magas szervesanyag-tartalmú talajjavítót állít elő.
Az átadáson Hódos Ferenc, a zrt. stratégiai igazgatója elmondta, a cég 2020-ban indult, hároméves fejlesztési tervének részeként 3,5 milliárd forintos beruházással, saját és piaci banki forrásokból valósította meg a Pannonia Grow nevű létesítményt.
A cél, hogy a vállalat egy olyan, hozzáadott értékkel bíró termékkörrel jelenjen meg a piacon, amely minden szempontból megfelel a körforgásos gazdaság elvárásainak; az alapanyagként használt kukorica minden részéből terméket állítanak elő, így nem keletkezik hulladék
- tette hozzá. A cég közlése szerint az új gyáregységben kukoricarostból állítják elő fermentált talajjavítót, amely új piacot teremt a társaságnak.
Nagy István agrárminiszter többek között arról beszélt, hogy amíg Magyarország kukoricaexportőr, addig létkérdés, hogy a kukoricát belföldön dolgozzák fel, minél nagyobb hozzáadott értékkel. A dunaföldvári üzem erősíti a helyi gazdaságot.
Hangsúlyozta, hogy a magyar gazdaságban markáns szerepet töltenek be az első generációs biofinomítók: közvetlenül és közvetve több mint 11 ezer embernek adnak munkát, fontos stabilizáló szerepet töltenek be a szántóföldi növénytermesztésben. A bioüzemanyag-előállítók évente mintegy 3 millió tonna kukoricát dolgoznak fel fenntartható bioüzemanyagokká, és magas fehérjetartalmú, GMO-mentes takarmányokat is előállítanak, csökkentve ezzel az Európai Unió és a régió szójaimport-függőségét.
Magyarország - Franciaország és Németország után - az EU harmadik legnagyobb bioetanolgyártója, az egy főre jutó etanolgyártásban globálisan is csak Brazília és az Egyesült Államok előzi meg az országot
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
- jegyezte meg.
Elmondta, az európai felhasználás 17 százalékát a magyar üzemek adják, az itthon megtermelt kukoricát így hozzáadott értékkel lehet exportálni. 2020-tól Magyarországon zökkenőmentesen bevezették a legfeljebb 10 százalékban etanolt tartalmazó E10-es motorbenzint, amely a klímavédelem mellett a hazai mezőgazdaságot is támogatja.
Süli János, a paksi atomerőmű bővítéséért felelős tárca nélküli miniszter, a térség országgyűlési képviselője többek között arról beszélt, hogy Paks térségében 330 kilométer utat újítanak fel, és 60 kilométer új út épül, az infrastruktúra fejlődésének köszönhetően pedig a térség egyre vonzóbb a beruházók körében.
Friss bűntérkép: ezek a legveszélyesebb települések ma Magyarországon – a te lakhelyed is rajta van?
Tippeljetek, 2025-ben hol volt a legveszélyesebb élni Magyarországon: Budapesten, Heves megyében vagy Jászapáti környékén? A HelloVidék most utánajárt,
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







