Hét balatoni vasútállomás újul meg: három régi épületet is elbontanak, mutatjuk, hol lesznek nagy változások!
Az innovációt, a közösségépítő energiát díjazzuk az Év Digitális Faluja díjjal. Azokat a kistelepüléseket, amelyek a legtöbbet tették egy jobb lakókörnyezet és erősebb közösség 21. századi megoldásokkal történő létrehozásáért - fogalmazott Feldman Zsolt „ Az Év Digitális Faluja” díjátadó ünnepségen. A díjakat idén először osztották ki a digitális innovációt alkalmazó, 5000 fő alatti települések képviselőinek. Alsómocsolád, Nagypáli, Füzérradvány, Rábapordány és Bakonysárkány az idei díjazott. Öt kategóriában hirdettek győztest: innovatív települési környezet, fenntartható épített és természeti környezet, innovatív társadalmi és közösségi jólét, innovatív gazdasági ökoszisztéma és a Digitális Jólét Program különdíja.
Az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára, a zsűri elnöke köszöntötte azt az öt kistelepülést, amely eredményesen pályázott a Digitális Jólét Program pályázatán. Mint fogalmazott, egy kistelepülésen élő számára a megfizetett munkahely, az ott elérhető szolgáltatások színvonala mellett fontos a lakóhelyük által nyújtott élet minősége. A kiválasztott települések a technológia lehetőségeit kihasználva teremtenek élhetőbb lakókörnyezetet, hoznak létre más települések számára is példaként szolgáló megoldásokat a közösség igényeire építve.
Az államtitkár a fenntartható épített és természeti környezet kategóriában a Zala megyei Nagypáli településnek díjat is adott át, ahol a helyi energiaforrásokra építve, azokat digitális rendszerek segítségével optimalizálva hoztak létre egy olyan fenntartható energiarendszert, amely révén a kistelepülés mindent megtesz a maga energiafogyasztáshoz kapcsolódó környezetterhelésének csökkentésére. Örömtelinek nevezte, hogy egy kisebb közösség is megtalálja azokat a megvalósítható eszközöket, amellyel hozzá tud járulni egy fenntarthatóbb környezet megteremtéséhez.
A díjakat idén először osztották ki a digitális innovációt alkalmazó, 5000 fő alatti települések képviselőinek. Alsómocsolád, Nagypáli, Füzérradvány, Rábapordány és Bakonysárkány az idei díjazott. Öt kategóriában hirdettek győztest: innovatív települési környezet, fenntartható épített és természeti környezet, innovatív társadalmi és közösségi jólét, innovatív gazdasági ökoszisztéma és a Digitális Jólét Program különdíja.
Lassan tényleg jöhet a Balaton átfutás? Űrbéli tájjá változott a népszerű település strandja + Videó
Egészen szürreális látványt mutat a Balaton Fonyódnál: a tó egyes részein már szinte teljesen kiszáradt mederszakaszok kerültek elő.
Megszereztük a legízesebb magyaros töltött paprika receptjét: egészen más kerül bele, mint gondolnád
A töltött paprika az egyik legegyszerűbb, mégis szerethető magyaros fogásunk: nem kell túlfűszerezni, a titka inkább a jó alapanyagokban és az eltalált arányokban rejlik.
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.







