A város most közölte a hírt: nemcsak a Hősök Tornyát rekonstruálják, hanem egy korszerű várostörténeti kiállítást és turisztikai fogadóközpontot is kialakítanak.
Friss tanulmányában mutat rá a KSH arra, hogy sok magyar településen gond van az ivóvíz minőségével, méghozzá nem is kicsi: a víz arzéntartalma elsősorban a Dél-Alföldön meghaladja a 10,0 μg/literes európai küszöbértéket, ez pedig az egészségre is káros hatással lehet. A legérdekesebb ábrák közül szemezgettünk.
A Környezeti helyzetkép vízzel kapcsolatos ábrái között talán a legérdekesebb a vízminőséggel foglalkozó, ebből ugyanis kiderül, hogy bizonyos településeken az ivóvizekben lévő arzéntartalom bőven meghaladja az egészségesnek mondható szintet, már ha az arzén lehet bármennyire is egészséges. Ahogy a tanulmány is utal rá,
a szervetlen arzén az emberi egészség szempontjából rákkeltő és mérgező hatású. Elsősorban ivóvízzel és táplálékkal kerülhet az emberi szervezetbe. A vizek arzéntartalma a vízadó geokémiai rétegek sajátosságai szerint természetes eredetű
- írja a KSH. A termelt ivóvíz arzéntartalma elsősorban a Dél-Alföldön, főleg az artézi vizekben meghaladja a 10,0 μg/literes európai küszöbértéket. Az ábra alapján elsősorban Békés, Csongrád, Bács-Kiskun és Borsod-Abaúj-Zemplén megyék azok, ahol már a küszöbérték felett van az ivóvíz arzéntartalma sok településen.
Az arzén tartalmú ivóvíz fogyasztásának egészségkockázatáról az Országos Környezetegészségügyi Intézetben is született már tanulmány. Az igazsághoz tartozik ugyanakkor az is, hogy az utóbbi időben több projekt is fut vizeink arzénmentesítésére, erre EU-s kötelezettségünk is van.

A tanulmány kitér emellett a levegőszennyezésre is, e szerint 2016-ban Magyarországon a kibocsátott üvegházhatású gázok 69%-a a nemzetgazdasági ágak kibocsátásából származott, a többi a háztartások kibocsátása során, jelentős részben fűtéssel, hűtéssel és gépkocsihasználattal került a levegőbe.

Érdekes adat az is, hogy a téli szmogot előidéző egyik fontos tényező, a szállópor a mezőgazdaságon kívül leginkább a szállítás, raktározásból, az ipari, a háztartási és az egyéb tüzelésből ered.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 616 989 forintot 20 éves futamidőre már 6,26 százalékos THM-el, havi 141 676 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,78% a THM, míg a MagNet Banknál 6,88%; az Erste Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A klímaváltozás kapcsán a tanulmány kiemeli, hogy a háztartások egy főre jutó energiafogyasztása 2014 és 2016 között 13%-kal emelkedett Magyarországon, miközben ez a növekedés az EU-ban csak 4,9% volt.

Klímaváltozás szempontjából meghatározó adat a szarvasmarha-állomány is, amely 2016-ban a teljes hazai metánkibocsátás 22%-áért volt felelős. Hogy miért fontos ez? 1 tonna metán 25-ször nagyobb arányban felelős az üvegházhatásért, mint 1 tonna szén-dioxid, így a szarvasmarha-állomány alakulása is fontos indikátor a klímaváltozás mérésénél.
2017-ben az ezer lakosra jutó szarvasmarha-állomány uniós átlagértéke (173 darab/ezer lakos) a magyarországinak (89 darab/ezer lakos) közel duplája volt. Az EU teljes szarvasmarha-állományának 21%-ával rendelkező Franciaországban 278 darab jutott ezer lakosra. Az unió országai közül Máltán a legalacsonyabb (30 darab/ezer lakos), Írországban a legmagasabb (1382 darab/ezer lakos) a mutató értéke

Forrás: Portfolio, KSH

Bakancslistás húsvéti programok 2025: íme, 6+1 remek vidéki fesztivál, ahová ingyenes lesz a belépés
Hová mehet az, aki csak egy napra kerekedne fel, és valami tartalmas, húsvéti ünnepkörhöz köthető programot keres, ráadásul ingyeneset? Remek kis válogatást hoztunk össze, nézzétek...
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Még idén elérheti a százmilliárdos álomhatárt ez a magyar étrend-kiegészítő gyártó
Lévai Bálintot, a BioTechUSA vezérigazgatóját és társtulajdonosát kérdeztük.
-
Kiváló minőség a tányérodon – KMÉ-védjegyes termékek a Mecsek Baromfi Kft.-től (x)
A Mecsek Baromfi Kft. friss csirkehúsai elnyerték a KMÉ-védjegyet, amely biztosítja a vásárlók számára a valóban kiemelkedő minőséget.
-
A magyar befektetők fele nagy lehetőséget szalaszt el (x)
Egyre nagyobb az érdeklődés a TBSZ iránt, a befektetők többsége viszont még mindig nem használja ki ennek az adóhatékony befektetési módnak az előnyeit.
Green Transition & ESG 2025
AI in Business 2025
Biztosítás 2025


