A tompa szerszám veszélyes: így élezd meg szakszerűen a láncfűrészt

2019. május 18. 17:00

A technológiai újításoknak köszönhetően mára már benzintoros, elektromos és akkumulátoros láncfűrészek széles palettája is elérhető a fogyasztók számára. Tavasz van, itt az ideje felkészülni a nyári munkákra, ennek pedig fontos lépése a fűrészlánc megélezése, ami nem bonyolult, de néhány alapvető fogást el kell hozzá sajátítani.

Azok, akik rendszeresen dolgoznak láncfűrésszel, tudják, hogy akkor van jól élezve a lánc, ha az saját magát húzza be a fába. Ha a fűrészt nyomni kell, akkor a lánc életlen, túlterheli a gépet, extrém esetben égeti a fát, a láncot és a vezetőlemezt is. Főleg elektromos gépek esetében lényeges az előbbiekre figyelni. A motoros fűrész egyszerűen lefullad, ha túlterheljük, az elektromosnak viszont szélsőséges esetben leéghet a motorja is, derül ki a Stihl sajtóközleményéből.

Amennyiben rosszul vág a fűrész, kézi módszerrel élezzük meg a láncot. Ehhez a legegyszerűbb fűrészlánc élező a kézi reszelő kör keresztmetszettel, a fűrészfogaknak megfelelő átmérővel. Ideális a helyszíni, gyors élezésre, valamint az élek frissítésére.

Kézi élezésről lévén szó némi ügyességet, és persze gyakorlatot kíván, hogy az élezést mindig azonos szögben végezzük, a metszőszöget ne változtassuk. Kézi reszelésnél a reszelősablon használata biztosítja a helyes élezést, de minden egyes gyalufogon található jelzés mely mutatja a helyes élezési szöget.

– ismertetik a szakértők.

Így élezzük a fűrészláncot:

1. lépés: Rögzítsük a fűrészláncot!

Amenniyben kézzel élezzük, a fűrészlánc nyugodtan maradhat fent a láncfűrész vezetőlemezén. Rögzítsük a fékkel a láncot, hogy ne tudjon elmozdulni a láncvezetőn. Magát a láncfűrészt is érdemes az asztalon fixálni, hogy mind a két kezünk szabad legyen élezés közben.

2. lépés: Válasszuk ki a megfelelő átmérőjű körreszelőt!

Fontos a láncreszelő átmérőjének helyes megválasztása, valamint a szakértők szerint érdemes egy reszelősablont vásárolni, amivel nagyon gyorsan el lehet sajátítani a fűrészlánc élezést, ugyanis megkönnyíti a reszelő helyes pozícióban tartását. (A mellékelt táblázat segít a helyes körreszelő kiválasztásban.)

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

3. lépés: Reszeljük meg a gyalufog élét!

Álljunk úgy a láncfűrész mögé, mint amikor vágunk vele. A reszelőt csak kifelé, előre tolva és közben negyed fordulatot pörgetve reszeljük a gyalufogat, közben tartsuk be a szögeket. A reszelési szög betartása fontos dolog. Az egyik szög a vízszintes 30 fok, a másik a láncvezető lapjához képest 90 fok. Ebben az állásban csak kifelé élezzünk. Ha sablont használunk, azon megtaláljuk a segédvonalat, ami segít a megfelelő szögben tartásban. Visszafelé ne reszeljünk, csak előre egy irányban.

4. lépés: Reszeljük le a magassághatárolót!

A vágóél előtti kiemelkedés a vágószem magassághatárolója. Ezt reszeljük le egy laposreszelővel úgy, hogy a fűrészlánc vágószemén lévő vágóél legmagasabb pontja 0,6-0,7 mm közti értéken legyen alacsonyabb. Ha közel egy magasságban van vele, hiába éles a fűrészlánc, nem vág, ha nagyon nagy a különbség, fokozottan megterheli a fűrészlánc szegecseit valamint magát a fűrészt is.

Nem ördöngösség a kézi láncélezés, ha betartjuk a fűrészláncunkhoz írt élezési paramétereket és a fenti szakértői lépéseket, akkor tökéletesen vágó fűrészlánc lesz az eredmény. Minden harmadik kézi láncélezés után érdemes a láncot géppel hivatalos szakkereskedésben megéleztetni, mert az megadja azokat a szögeket, amelyeket utána a kézi élezésnél ismét lehet vezetőnek használni.

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. április 27. hétfő
Zita
18. hét
Április 27.
Morse nap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?