Se előre, se hátra: így nyomta le a forint a csütörtöki napot
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
A gyed extra mintájára lehetővé tennék, hogy a csecsemőgondozási díjat (csed) munkavégzés mellett is igénybe lehessen venni.
Az éjszaka megjelent a kormányhatározat, melynek értelmében minden hazai településen bankautomatának kell lennie.
A teljes állásban dolgozók felső 10%-a nagyobb volumenű kereset felett diszponál, mint az alsó 50%.
A mindennapi bevásárlások terén is érezhető a gazdasági helyzet romlása. Sári néni szerint az idősebb generáció másképp áll ezekhez a kihívásokhoz, hiszen átélt nehéz időszakokat.
A kelet-közép-európai régióban csak a három éve háború által sújtott Ukrajnában magasabb az alapkamat, mint Magyarországon.
Jelentős növekedési ugrás következhet a magyar gazdaság teljesítményében, de a forint őszre komoly gyengülést szenvedhet majd el.
Minimálisan gyengült a forint árfolyama szerda reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon.
Francois Bayrou francia kormányfő szerint hiba volt a kentuckyi bourbon whiskyt felvenni az európai válaszintézkedések listájára.
A somogysámsoni kútból kitermelt nyersanyagot tartálykocsikkal szállítják a százhalombattai Duna Finomítóba.
Érdekes fordulat, hogy közben olyan hírek is napvilágot láttak, melyek szerint Donald Trump valamiféle különalkun dolgozik az orosz gázzal kapcsolatban.
Szerinte az infláció kezelése átfogó gazdaságpolitikai lépéseket igényel, de a jelenlegi helyzetben ennek megvalósítása nehézségekbe ütközik.
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben hétfőn kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Az eltérő médiafogyasztási szokások és a technológiai buborékok kialakulása miatt egyre nehezebb megtalálni a megfelelő kommunikációs csatornákat.
Összegyűjtöttük a legfontosabb, legérdekesebb, legolvasottabb híreket, cikkeket 2025. 11. hetéből.
Dr. Tuzson Bence igazságügyi miniszter elrendelte, hogy a Deák Ferenc-díj ezentúl 1 millió forint helyett 3 milliós pénzösszeggel járjon. Más díjakról is rendelkezett.
A Magyar Érdemrend parancsnoki keresztje a csillaggal polgári tagozat kitüntetést kapta többek között Palkovics László volt miniszter.
Néhány hónappal a tőzsdei bevezetés után, április 1-től a Gránit Bank Budapesti Értéktőzsdére bevezetett részvényei bekerülnek a BUX és a BUMIX indexbe is.
A Wall Street súlyos veszteségeket szenvedett el hétfőn, ami az év eddigi legnagyobb visszaesését jelentette.
Az MNB törvényességi felügyeleti eljárást kezdeményezett a Nutex Nyrt.-vel szemben.
Az adatok nem adnak okot a bizakodásra, de az építőanyagok kiskereskedelmi forgalma fellendülőben van,
Az egy évvel korábbihoz viszonyítva 9,6%-kal kisebb, az előző hónaphoz képest 1,6%-kal nagyobb volt az építőipari termelés volumene
Megszólal a szokásos péntek reggeli interjúban az MR1 Kossuth Rádióban Orbán Viktor miniszterelnök.
Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.