A tagság a társaság magyarországi fióktelepének létrehozása után tovább erősíti a vállalat hazai jelenlétét.
Közel 600 milliárd forintot költött el az állam erre a programra: kiderült, hogy teljesen becsődölt a rendszer
Az eredeti célja szerint a közfoglalkoztatásnak átmenetet kellett volna jelentenie a munkaerőpiac felé, az ÁSZ friss jelentése szerint azonban ez mára egyre kevésbé valósul meg. 2020 és 2024 között 584,4 milliárd forintot fordított rá az állam, miközben a közmunkások egyre nagyobb része tartósan a rendszerben marad. A kistelepüléseken a közfoglalkoztatás időközben az önkormányzati feladatellátás fontos elemévé vált. Az ÁSZ szerint ezért a teljes rendszert érdemes lenne újragondolni, írja a Népszava.
Az Állami Számvevőszék friss jelentése szerint a közfoglalkoztatás mára jelentősen eltávolodott eredeti céljától. A 2011-ben elindított programot azért hozták létre, hogy a munkanélküliek átmeneti foglalkoztatás után visszatérjenek az elsődleges munkaerőpiacra, ez azonban az elmúlt években egyre kevésbé működik.
A közfoglalkoztatottak átlagos éves létszáma 2020 és 2025 között 29,4 százalékkal, 65 330 főre csökkent. Miközben 2020-ban még a közmunkások 12,9 százaléka jutott vissza a versenyszférába, 2025-re ez az arány mindössze 6,6 százalékra esett. A közfoglalkoztatásból kilépők 58,8 százaléka ráadásul rövid időn belül ismét közmunkás lett.
Különösen fontos szerepe lett a rendszernek a kisebb, hátrányos helyzetű településeken. Az 1000 fő alatti falvakban az önkormányzati dolgozók csaknem fele közfoglalkoztatott volt. A települések sok esetben nélkülük nem tudnák megfelelően ellátni a köztisztasági, településüzemeltetési és szociális feladatokat.
Mindeközben az állami támogatás is csökkent: a 2025-ös, 140,8 milliárd forintos előirányzat nominálisan is kevesebb mint fele a 2016-os 340 milliárdnak. 2020 és 2024 között összesen 584,4 milliárd forintot költött az állam közfoglalkoztatásra, ennek 77 százaléka az önkormányzatokhoz került.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A közmunkások bére továbbra is jóval a minimálbér alatt van: 2025-ben havi 145 400 forintot tett ki. Az ÁSZ szerint a rendszerben a képzési, munkaszervezési és ellenőrzési problémák is jelentősek, ezért a közfoglalkoztatás egészének újragondolását javasolja.
Címlapi kép: Czeglédi Zsolt, MTI/MTVA
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







