Heti összefoglaló a Pénzcentrum legolvasottabb cikkeiből: ezek a témák mozgatták meg leginkább az olvasókat.
Egyre több magyar szokik rá erre a levesre: sokat spórolnak vele, de nem feltétlenül egészséges
Tovább növekedett az instant tésztaleves fogyasztás a világban, a legfrissebb adatok alapján 2025-ben már 124,2 milliárd adag fogyott. A növekedés azonban jelentősen lassult az elmúlt évben, nem egy nagyfogyasztónak számító országban visszaesés is történt. Magyarország azonban ebből a szempontból kivétel: több mint 10 százalékkal emelkedett hazánk tésztaleves-fogyasztása. Mutatjuk a friss világranglistát.
Nagyon kevés olyan ember élhet a bolygón, aki még sosem evett zacskósnak is nevezett, instant tésztalevest. A termék legfőbb vonzereje az lehet, hogy elkészítéséhez leggyakrabban csak forróvíz szükséges - esetleg egy hőálló, lefedhető edény, ha nem eleve poharas terméket veszünk -, és pillanatok alatt elkészül. A legtöbb ember számára nem ismeretlen az az élethelyzet, amikor egy instant tésztaleves a legkézenfekvőbb táplálék. A koronavírus-világjárvány első évében, 2020-ban jelentősen megnőtt a világ igénye a gyors tésztalevesek iránt. Azóta is növekedés vagy stagnálás látszik.
Az instant tésztalevesek világpiaca annak ellenére növekedést mutat, hogy a legnagyobb fogyasztók között visszaesés tapasztalható: míg 2021-ben a teljes globális fogyasztás 118,01 milliárd adag volt, ez a szám 2025-re 124,21 milliárd adagra emelkedett. Ez öt év alatt 5,25 százalék. Viszont ha a világjárványt megelőző év számaihoz viszonyítunk, a növekedés mértéke hét év távlatában 16,72 százalék. 2024-ről 2025-re mindössze 0,7 százalékkal nőtt a fogyasztás, viszont ez is 904 millió adag tésztalevest jelent.
Kína és Hongkong még mindig elképesztő fölénnyel vezetik a listát, miközben a fogyasztás jelentősen kevesebb, mint 2020-ban volt. Kína instant tésztaleves igénye 2021-től stabilan 42-45 milliárd adag között mozog: 2025-ben 43 268 millió adag volt, ami a világ teljes fogyasztásának 34,83 százalékát tette ki.
Indonézia stabil második helyezett, fogyasztása a 2021-es 13 270 millió adagról 2025-re 14 540 millió adagra nőtt, viszont 2024-ről 2025-re itt is visszaesés látszik. India az egyik legdinamikusabban növekvő piac: a 2021-es 7 557 millió adagról 2025-re 9 601 millió adagra ugrott a fogyasztás, amivel a harmadik helyre került a világranglistán, előzve Vietnámot. Vietnám ugyan a harmadik helyen állt korábban, viszont a fogyasztás visszaesése és stagnálása miatt visszacsúszott a negyedik helyre: 2025-ben ez még mindig 8 milliárd 231 millió adag tésztalevest jelent. Japán (2025-ben 5 952 millió adag), az USA (5 227 millió adag) és a Fülöp-szigetek (4 337 millió adag) stabilan tartják az 5., 6. és 7. helyüket a rangsorban.
A friss rangsorban több helyen történt átrendeződés. Számos országban a fogyasztás csökkenése miatt más, növekvő piacok átvették a vezetést: láttuk, hogy India letaszította Vietnámot a dobogó harmadik fokáról 2023-ban. Az is kitűnik a WINA TOP55 országot felsorakoztató ranglistájából, hogy 2021-ben Brazília még a 10. helyen állt 2 796 millió adaggal, megelőzve a 2 620 milliós Nigériát. 2023-ra azonban Brazília fogyasztása 2 546 millió adagra esett vissza, miközben Nigéria 2 982 millióra nőtt, ezzel Nigéria átvette a vezetést és bekerült a top 10-be.
Drámai visszaesést mutat Szaúd-Arábia fogyasztása is, hiszen a 2022-es 870 millió adagról 2023-ra 520 millió adagra zuhant a fogyasztása. Emiatt olyan országok előzték meg a rangsorban, mint a folyamatosan növekvő Mianmar (2023-ban 775 millió adag) és a Dél-afrikai Köztársaság (2023-ban 567 millió adag). Vagy ott van Dél-Korea versenye Thaifölddel a 8. helyért: 2025-ben a koreai fogyasztás enyhén visszaesett (4 098 millióról 4 061 millióra), miközben Thaiföldé tovább nőtt (4 195 millióra), így Thaiföld átvette a 8. pozíciót.
Szingapúr fogyasztása is folyamatosan csökkent a 2021-es 141 millió adagról 2025-re 105 millióra. Emiatt olyan országok előzték meg, mint Kenya (amely már 2022-ben megelőzte 129 milliós adagjával), valamint Franciaország és Új-Zéland (mindkettő 2024-ben ment el Szingapúr mellett).
Magyarországon ismét meredeken nő a tésztalevesek iránti igény
Magyarországon az instant tésztalevesek fogyasztása folyamatos és kifejezetten dinamikus növekedést mutat az elmúlt időszakban. 2019-ben 30 millió adagra becsülte hazánk fogyasztását a WINA, ami 2023-ig 39 millióra emelkedett. 2024-ben következett egy nagyobb ugrás: 49 millió instant tésztaleves fogyott, 2025-ben pedig már 55 millió adagot vásároltunk. Az csaknem 6 adag leves/fő/év, ha a 9,5 millióra apadt lakosságszámmal számolunk.
Öt év alatt tehát 44,7%-os növekedést láthatunk, 2021-hez képest 17 millió adaggal több instant levet fogyasztunk évente. Ezzel a növekedéssel Magyarország stabilan őrzi pozícióját a nemzetközi rangsorban is a 47. helyen. Sikerült magunk mögött hagynunk olyan nagyobb országokat is, mint Olaszországot (2025-ben 53 millió adag) és Argentína (40 millió adag). Szerbia még mindig előttünk van, de amíg 2021-ben 11 millió adag leves volt a hátrányunk, 2025-re ezt a különbséget 5 millió adagra tornásztuk le (Szerbia 60 millió adagjával szemben).
Magyarország szereplése a TOP50 listán azért is érdekes, mert Szerbián kívül egy hazánkkal szomszédos ország sem szerepel rajta (bár valószínű, hogy Ukrajna ott lehetne a listán, de a 2022-ben kitört háború óta nehéz az adatgyűjtés, annyit lehet tudni, hogy 2021-ben 350 millió adag levest fogyasztottak). Azért persze európai országot bőven találunk, a csehek, svédek, hollandok, spanyolok, franciák, lengyelek, németek és britek mind előzik a magyarokat.
A fogyasztás mellett Magyarországon már tésztaleves gyártás is jelentős: tavaly februárban jelentették be, hogy a japán Nissin Foods a második európai gyártóüzemét is Kecskemétre hozza, a 40 milliárd forint értékű beruházással megduplázzák a cég eddigi helyi kapacitását. A Nissin Foods zacskós és poharas kiszerelésű instant tésztalevesek előállítására hoz létre új egységet, hogy megduplázzák a gyár jelenlegi, 250 millió darab feletti éves kapacitását. Akkor azt közölték, hogy a Kecskeméten előállított termékek 90 százalékát a külpiacokon értékesítik, vagyis 10 százalékot, legfeljebb 25 millió darabot adnak el belföldön.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A cég legfrissebb nyilvános üzleti beszámolóját nézve látható, hogy már 577 dolgozót foglalkoztatott átlagosan az elmúlt üzleti évben. Az árbevétele 45,9 milliárd forint volt, ezzel Bács-Kiskun megye legnagyobb árbevételű vállalkozásai között van a TOP20-ban és az egyik legnagyobb foglalkoztatottak létszámát tekintve is. A Nissin Foods gyártja egyébként a Smack levest, amely hazánkban szinte az instant tésztalevesek szinonimájává vált.
Egészségtelen lenne az instant tésztaleves?
Sok magyar háztartásban akad a kamrában vagy egy fiókban egy-egy instant tésztaleves, amit szükség esetére tartogatnak. Sokan mégis kerülik ezeket a termékeket, mert úgy gondolják, hogy egészségtelenek. A Healthline cikke szerint azonban az alkalomszerű fogyasztás önmagában nem jelent veszélyt az egészségre, rendszeres fogyasztás esetén viszont már érdemes odafigyelni. A túlzott instanttészta-fogyasztást többféle egészségügyi problémával is összefüggésbe hozták, így például a metabolikus szindrómával, amely anyagcserezavarok együttes fennállását jelenti, valamint az elhízással, a magas vérnyomással, illetve a megemelkedett vércukor- és koleszterinszinttel. A szakemberek ezért azt tanácsolják, hogy egészségünk megőrzése érdekében ne rendszeresen instant tésztalevessel oldjuk meg egy-egy étkezés kiváltását.
Az is gond lehet, hogy amíg más országokban jellemző, hogy a tésztaleves csak az alapot jelenti, amit különféle friss hozzávalókkal turbóznak fel; itthon nem terjedt el annyira ez a gyakorlat. A legtöbben egyszerűen elkészítik a tésztát – gyakran előtte össze is törik –, hozzáadják a mellékelt fűszert, felöntik forró vízzel, majd lefedve körülbelül 5 percig várnak, mielőtt elfogyasztják. Pedig néhány plusz hozzávalóval az instant leves egyszerre lehet táplálóbb, laktatóbb és akár egészségesebb is. Ázsiában például kifejezetten népszerű, hogy az instant rament nem önmagában, hanem friss alapanyagokkal kiegészítve fogyasztják. Kerülhet bele friss vagy főtt zöldség, gomba, de tojással, hússal vagy tofuval is érdemes gazdagítani.
Ha aggódunk az instant levesek esetleges káros hatásai miatt, vásárláskor célszerű olyan terméket választani, amelynek alacsonyabb a só-, illetve nátriumtartalma. Az is jó megoldás lehet, ha a csomagban található fűszerkeverék helyett friss fűszernövényekkel ízesítjük a levest, és az elkészítés során sem adagolunk hozzá túl sok sót.
Az olcsó, praktikus, kevés eszközzel és rövid idő alatt elkészíthető fogások elsősorban a fiatal felnőttek körében népszerűek, ugyanakkor az idősebb generáció számára is praktikus megoldást jelenthetnek. Az egyetemisták például kifejezetten szeretik a gyors, helytakarékos és egyszerű megoldásokat: ott, ahol kevés lehetőség van főzésre, gyakran az instant leves vagy éppen a virsli jelenti az egyetlen könnyen elkészíthető meleg ételt. Érdemes azonban azt is szem előtt tartani, hogy
ha egy vízforralónak van hely, akkor egy air fryer számára is találhatunk helyet, hiszen ezekből ma már egészen kis méretű készülékek is kaphatók.
Egy ilyen eszközzel pedig nagyon sokféle étel készíthető! Nem sokkal bonyolultabb a kezelése sem, mint a vízforralóé, egy főzőlapnál pedig biztonságosabb is a használata. Érdemes erre gondolni, akár a most egyetemre készülők esetében, milyen praktikus ajándék lehet számukra az air fryer. Sőt, az air fryerek használata már messze nem csak a fiatalokra jellemző, a 60 év felettiek körében is egyre népszerűbbek. Hiszen a fiatal felnőttek és idősödő generáció igényei ebben közelítenek egymáshoz: keresik a gyors és egyszerű megoldásokat.
Így lehetséges, hogy az idősödő generációban is egyre többen fedezik fel a tésztalevesek előnyeit, és tovább bővülhet a fogyasztás. Ugyanakkor az előnyök ellenére valóban érdemes a rendszeres fogyasztástól tartózkodni és nem gyakran folyamodni az instant megoldásokhoz. Ha mégis ilyen levest fogyasztunk, igyekezzünk egészséges hozzávalókkal gazdagítani az ételt.
Robban a bírságbomba Magyarországon: kíméletlenül büntet a GVH, milliókat fizethet, aki ezt elrontja
Az utóbbi időszak bírságolási gyakorlata azt mutatja, hogy a hatóság nem csupán a nagyvállalatok esetében lép fel.
Újabb csapás érkezik a kínai webshopokból rendelőkre: novembertől emiatt is fizetni kell, nincs mese
Az európai logisztikai háttér, a gyors kiszállítás, a széles választék és az előre látható végösszeg egyre nagyobb súlyt kap a vásárlói döntésekben.
-
BME-s hallgatók ötletei is alakíthatják a jövő intelligens bankját a Gránit Bank pályázatán (x)
Stratégiai partnerséget kötött a BME és a Gránit Bank, AI-ügynökökre épülő hallgatói ötletpályázat indul






