Nehéz hónapok várhatnak a magyar gazdaságra: ezt vajon hogy oldják meg?

Mint a Pénzcentrum is beszámolt róla korábban: júliusban 1,7 volt az infláció, vagyis ennyivel nőttek az árak az előző év azonos időszakához képest. Az éves szinten 1,7 százalékos növekedés három és fél éves csúcsot jelent, látszólag megtörve az elmúlt évek stagnálását. Az új kormányzat fő stratégiai kihívása a növekedés fenntartása, amihez a GDP belső szerkezetének, valamint a nominális, a reál és a vásárlóerő-paritáson mért mutatókból levonható következtetések megértése is szükséges - írja elemzésében a Gazdaságkutató Intézet (GKI).

A hazai gazdaság elmúlt másfél évtizedes teljesítménye kettős képet mutat, ha a GDP volumenének növekedését (reál GDP) vizsgáljuk. A 2010-es évek elejének lassú bővülését (valamint a 2012-es visszaesést) követően egy rendkívül dinamikus szakasz következett. 2014 és 2019 között a hazai gazdasági bővülés üteme (évi 4,2%) túlszárnyalta az EU-s átlagot (évi 2,1%), amivel a vizsgált időszakban Magyarország stabilan a harmadik leggyorsabban növekvő gazdaság lett a régióban.

A Covid-járvány mindenütt jelentős visszaeséssel, majd gyors felpattanással járt, amit a hazai mutatók is lekövettek, ez jól jelezi a gazdaság nyitottságát és erős uniós beágyazottságát. Ugyanakkor az adatok egyértelműen rávilágítanak a jelenlegi legfőbb makrogazdasági problémára: 2022 után a hazai gazdaság lendülete megtört, a növekedési pálya ellaposodott: jelenleg a leglassabban bővülő gazdaság vagyunk a régióban (0,5% 2025-ben, szemben a régiós 1,9%-kal).

Ennek oka, hogy a korábbi, elsősorban az új munkaerő és tőke bevonására épülő extenzív növekedési modell kimerült. A mesterséges (költségvetési és EU-s forrású) többletkereslet az alacsony termelékenységnövekedés és a nem hatékony kapacitásbővülés miatt egyre kevésbé képes GDP-növekedést generálni; ehelyett részben inflációt, részben többletimportot okoz.

A reálnövekedés mellett érdemes megvizsgálni az euróban kifejezett nominális GDP-indexet is. Az elmúlt 15 évben regionálisan hazánk volt euróban mérve a leglassabban bővülő gazdaság (+70%), messze elmaradva az uniós átlagtól is (120%). Eközben a dinamikusabban felzárkózó régiós versenytársak jelentős előnyre tettek szert (Lengyelország: 155%, Románia: 200%). Mindez rámutat arra, hogy forintban mutatkozó hazai nominális növekedést jórészt az infláció fűtötte.

A relatív árszínvonal-különbségeket is figyelembe vevő, vásárlóerő-paritáson (PPS) mért index a viszonylagos lemaradás tényét erősíti meg. Bár 2010-hez képest a magyar gazdaság egyértelmű növekedést mutat (2025: +70%), a bővülés üteme jóval lassabb a régió legtöbb országáénál: a versenytársak közül kizárólag Szlovákia mutatott a mienknél gyengébb dinamikát (+64%). Eközben a román (+132%) és a lengyel (+109%) gazdaság tartósan és meredeken húzott el.

A reál és a PPS alapú indexek közötti markáns eltérés arra utal, hogy a hazai volumenbővülés csak korlátozottan konvertálódott át tényleges jólét növekedéssé. Ezt az eltérést a gazdaságszerkezet olyan strukturális jellemzői magyarázzák, mint az alacsony termelékenységnövekedés. Emellett a külföldi működőtőke által dominált, tőkeintenzív ágazatok magas súlya miatt a megtermelt hozzáadott érték jelentős része nem a belföldi jövedelmeket és az életszínvonalat növeli.

A gazdasági növekedést a szolgáltatások húzzák 2016 óta, miközben a korábban húzóágazatként funkcionáló ipar és az építőipar hozzájárulása csekély volt (sőt egyes években egyenesen visszafogták a bővülést). Ez egy szolgáltatásvezérelt gazdaság felé való strukturális átrendeződést jelez. Ezt az expanziót fundamentálisan a bővülő lakossági fogyasztás, a tudásalapú szolgáltatóközpontok (SSC-k) és részben ezen keresztül is a diplomás munkakörök térnyerése fűtötte.

A növekedés tényleges szerkezete éles kontrasztban áll a korábbi kormányzat deklarált „újraiparosítási” stratégiájával: a kiemelten támogatott ipar nem tudott húzóágazattá válni, a zömében a nagy állami infrastrukturális megrendelésektől (út-, vasút- és hídépítések) függő építőipar teljesítménye pedig rendkívül volatilis maradt.

Az új kormányzat számára a makroszintű tanulság kettős: a kereslet stimulálása helyett a valós, versenyképes kapacitások megteremtésére kell fókuszálni, aminek feltétele, hogy a hazai gazdaság a magasabb hozzáadott értékű szegmenseken (például a szolgáltatószektoron) keresztül kapcsolódjon be a globális értékláncokba. Az olcsó munkaerőre és a masszív tőkebevonásra épülő, extenzív fejlesztési modell kimerült. Az új kormányzat fő kihívása így a mennyiségi hajsza felváltása egy stabil, fejlődésorientált gazdaságszervezéssel, amely egy intenzív, technológia- és tudásvezérelt modellváltást követel meg.