7 °C Budapest
Középkorú felnőtt férfi, aki okostelefonnal figyeli kriptopénz- és részvénykereskedelmét. Kis műhelyében tartózkodik.

Nem azt kapták a befektetők, amire számítottak: így teljesített a BUX hétfőn

2026. június 8. 18:11 2 perc

Minimális emelkedéssel fejezte be a hétfői kereskedést a Budapesti Értéktőzsde vezető indexe. A BUX a nemzetközi piacokhoz képest felülteljesített, miközben a vezető részvények közül csak az OTP gyengült. A Molt az olajár-emelkedés, a Richtert és a Magyar Telekomot pedig a befektetői kereslet támogatta.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 39,44 pontos, 0,03 százalékos emelkedéssel, 133 710,40 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 17,3 milliárd forint volt, a vezető részvények az OTP kivételével emelkedtek az előző napi záráshoz képest.

Czibere Ákos, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője elmondta, hogy hétfőn felülteljesített a magyar tőzsde a külföldi partnereihez képest. Az amerikai tőzsdén a technikai részvények árfolyama emelkedett, Európában pedig vegyesen mozogtak a részvénypiacok.

Hozzátette, a budapesti tőzsdén átlagos forgalom mellett kereskedtek, és többnyire oldalozó mozgást lehetett látni a nap folyamán.

Kiemelte, a vezető magyar részvények közül egyedül az OTP árfolyama csökkent, emögött profitrealizálás lehet, illetve érződött az iráni konfliktus miatti kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat is. Az emelkedő olajáraknak köszönhetően növekedett a Mol árfolyama, kedvezően hatott a olajipari társaság részvényeinek árára az is, hogy az Egyesült Államok pénzügyminisztériumának külföldi eszközöket ellenőrző hivatala meghosszabbította a NIS szerb kőolajipari vállalat többségi részvényeinek megvásárlására rendelkezésre álló időt.

JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

  • A Mol 28 forinttal, 0,72 százalékkal 3936 forintra erősödött, 1,7 milliárd forintos forgalomban.
  • Az OTP-részvények ára 400 forinttal, 0,98 százalékkal 40 370 forintra csökkent, forgalmuk 11,3 milliárd forintot tett ki.
  • A Magyar Telekom árfolyama 16 forinttal, 0,61 százalékkal 2650 forintra nőtt, forgalma 1,3 milliárd forint volt.
  • A Richter-papírok árfolyama 220 forinttal, 1,85 százalékkal 12 140 forintra emelkedett, a részvények forgalma 2,5 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 9328,39 ponton zárt hétfőn, ez 12,76 pontos, 0,14 százalékos emelkedés a pénteki záráshoz viszonyítva.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2026. november 2. 12:35
Ha megremeg a tőzsde, kitör egy háború vagy elszabadul az infláció, sokan szinte reflexből az aranyh...
Holdblog  |  2026. november 2. 12:00
Nem így hívják, de ez van mögötte, a fiatalok elégedetlenségi hullámának, ami a megélhetési nehézség...
ChikansPlanet  |  2026. október 30. 10:34
Januárban ezen a helyen arról írtam, hogy a mesterséges intelligencia terjedése új energiaigényt zúd...
KonyhaKontrolling  |  2026. október 26. 08:49
Nemrég szembejött egy internetes fejtegetés, amiben azt próbálta levezetni az író, hogy lehetetlen s...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 3. kedd
Győző
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?