Lemaradnak a magyarok a legjobb befektetésekről, miközben a fiatalok pénzügyi tudatosságán is lenne mit javítani.
Vaskos bírságot kaphatnak a magyarok, ha nem figyelnek erre a tavaszi határidőre: könnyen csapdába sétálhatunk
Március 15-én indul a személyi jövedelemadó bevallásának szezonja. Bár a NAV idén is automatikusan elkészíti az adóbevallási tervezetet a legtöbb adózó számára, a figyelmetlenség komoly, 12 százalékos bírságot vonhat maga után. Éppen ezért fontos, hogy a május 20-i végső határidő előtt mindenki alaposan ellenőrizze az adatokat, különös tekintettel az év közben igénybe vett adókedvezményekre.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 2026. március 15-től teszi elérhetővé az adóbevallási tervezeteket az eSZJA webes felületén. A dokumentum a munkáltatók és a kifizetők által szolgáltatott adatokon alapul. A tervezet automatikusan elkészül a magánszemélyeknek, az őstermelőknek, az egyéni vállalkozóknak, valamint az áfafizetésre kötelezetteknek is. Azok az adózók, akik nem rendelkeznek elektronikus azonosítással, például Ügyfélkapuval, március 16-ig kérhetik a tervezet postázását.
A szakértők arra figyelmeztetnek, hogy a tervezet nem minden esetben teljes, így azt ellenőrzés nélkül jóváhagyni kockázatos. Mindenképpen ki kell egészíteni a dokumentumot, ha az adózó őstermelőként vagy egyéni vállalkozóként szerzett bevételt, esetleg külföldről származó jövedelme volt.
Ugyancsak módosításra van szükség az ellenőrzött tőkepiaci ügyletekből származó jövedelem esetén. Szintén javítani kell a tervezetet, ha olyan jövedelem érkezett, amely után az adót magának az adózónak kell megállapítania. Az átalányadózók dolga némileg egyszerűbb, hiszen a negyedéves bevallásaik adatait a rendszer már tartalmazza, de az éves korrekciók ellenőrzése számukra is elengedhetetlen.
Különösen nagy figyelmet kell fordítani az év közben tett adóelőleg-nyilatkozatokra. Ha valaki jogalap nélkül vette igénybe például a családi vagy a személyi kedvezményt, és a befizetendő adókülönbözet meghaladja a 10 ezer forintot, a NAV 12 százalékos bírságot szab ki. Éppen ezért a véglegesítés előtt érdemes tételesen összevetni a korábban leadott nyilatkozatokat a tényleges éves adatokkal.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,2 százalékos THM-el, havi 214 756 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank és az ERSTE Bank, ahol 6,71%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Az adószezon legfontosabb dátuma május 20. Eddig az időpontig kell jóváhagyni vagy benyújtani a módosított bevallást. Szintén eddig kell befizetni az esetlegesen keletkező fizetendő adót, valamint rendelkezni a személyi jövedelemadó civil szervezeteknek és egyházaknak felajánlható 1+1 százalékáról.
-
Európa legnagyobb outdoor és katonai áruháza érkezik Magyarországra (x)
A MILITARY online áruház tovább erősíti európai jelenlétét, és elindította a MILITARY.EU/HU weboldal új, magyar vásárlók számára létrehozott online boltját.
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








