A több mint 565 milliárd forintos júniusi forgalmat elsősorban a vezető hazai részvények, kiemelten az OTP Bank generálták.
Varga Mihály jegybankelnök szerint az elmúlt éveket a sorozatos globális válságok jellemezték, amelyek következtében felértékelődött a jegybankok nemzetközi együttműködése is. A Federal Reserve Bank által szervezett Economic Policy Symposiumon a jegybankelnök hangsúlyozta, hogy szerinte a nemzeti bankok feladata most az, hogy megőrizzék az óvatos monetáris politikát, miközben fenntartják a pénzügyi stabilitást.
Varga Mihály arra is kitért, hogy a nemzetközi környezetet továbbra is a bizonytalanság jellemzi.
A vámbejelentéseken túl az orosz-ukrán háború fejleményei továbbra is befolyásolják a globális befektetői hangulatot, a nemzetközi pénzügyi piacok pedig érzékenyek a beérkező hírekre – fejtette ki a jegybankelnök.
Szerinte a jelenlegi környezetben a piaci stabilitás fenntartásához nemzetközi viszonylatban is elengedhetetlen a fegyelmezett monetáris politika.
Tekintettel arra, hogy az inflációs kockázatok továbbra is felfelé mutatnak, a Magyar Nemzeti Bank is különös hangsúlyt helyez az óvatos és türelmes monetáris politikára, valamint az inflációs várakozások horgonyzására, ami az árstabilitás elérésének egyik mozgatórugója
– részletezte Varga Mihály.
A jegybankelnök hozzátette: a bizonytalan időkben kulcsfontosságú az is, hogy az adósságfinanszírozásban az államok saját forrásokra támaszkodjanak. A jegybank ennek szellemében indította újtára a Minősített Vállalati Hitel konstrukcióját is, amely hazai forrásokból, kedvezményes és gyors hitelt jelent majd a beruházni vágyó kisvállalkozásoknak – fejtette ki.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A magyar-amerikai pénzügyi kapcsolatokról szólva Varga Mihály kiemelte: a Magyar Nemzeti Bank legutóbbi adatai alapján az amerikai tőkebefektetés-állomány Magyarországon már megközelítette a 10 milliárd eurót. Varga Mihály szerint ezzel a Magyarországra irányuló beruházások tekintetében az Egyesült Államok a harmadik helyet foglalja el a legjelentősebb külföldi befektető országok sorában.
"A célunk az, hogy a nemzetközi monetáris politikai együttműködéseink között az amerikai FED-del is szorosabbra fűzzük a kapcsolatot" – húzta alá a jegybankelnök.
Címlapi kép: Lakatos Péter, MTI/MTVA
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







