A Pénzcentrum 2025. május 12.-i hírösszefoglalója, deviza árfolyamai, a hatoslottó nyerőszámai, heti akciók és várható időjárás egy helyen!

Sokkoló bejelentés, teljesen elzárták az orosz olajcsapot: egy csepp sem érkezik a vezetéken
Csehország történetében először teljesen függetlenné vált az orosz olajimporttól, miután befejeződött a nyugatról érkező TAL vezeték kapacitásbővítése. A kormány szerint ezzel lezárult egy hat évtizedes korszak, és az ország immár kizárólag nyugati útvonalon keresztül jut kőolajhoz.
Csehország történetében először vált teljesen függetlenné az orosz olajszállításoktól – jelentették be a cseh kormány tisztségviselői csütörtökön, miután befejeződött a nyugatról érkező TAL kőolajvezeték kapacitásbővítése. Az első megnövelt mennyiségű szállítmány már eljutott az ország központi olajraktárába – közölte Petr Fiala miniszterelnök egy sajtótájékoztatón a Reuters.
Körülbelül 60 év után véget ért Oroszországtól való függőségünk az olajellátásban
– mondta Fiala a Prágától 20 kilométerre északra fekvő Nelahozevesben. „Most először történik meg, hogy Csehország teljes egészében nem orosz forrásból származó olajat kap, méghozzá kizárólag nyugati útvonalon keresztül.”
Oroszország Ukrajna elleni inváziója óta a cseh kormány célja az volt, hogy megszüntesse a részleges függőséget a Druzhba (Barátság) vezetéktől, amely évtizedeken át szállította az orosz olajat, az ország éves importjának mintegy felét adva. A tavalyi év végén a MERO nevű cseh vezetékműködtető befejezte a Transzalpin (TAL) vezeték fejlesztését, amely az olajat az olaszországi Trieszt kikötőjéből Németországon keresztül a cseh IKL-vezetéken át juttatja el az országba. A bővítésnek köszönhetően Csehország számára évente immár 8 millió tonna szállítási kapacitás áll rendelkezésre – ez fedezi az ország teljes éves olajszükségletét.
A cseh Orlen Unipetrol finomító (a lengyel PKN Orlen leányvállalata) azóta az állami tartalékokból nyert olajjal tartotta fenn termelését, hogy márciusban leálltak a szállítások a Druzhba vezetéken keresztül. A cég most már felkészült arra, hogy teljes mértékben a TAL vezetéken keresztül kapjon ellátást. Tájékoztatásuk szerint az újonnan érkező norvég nyersolaj pénteken érkezik meg a litvinovi finomítóba, ahol a feldolgozás jövő héten indul.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
További tankereket biztosítottunk tengerentúli lelőhelyekről származó kőolajjal. Így mindkét finomítónk – Litvinov és Kralupy – ellátása zavartalan
– közölte Mariusz Wnuk vezérigazgató egy e-mailes nyilatkozatban, további részletek nélkül. Csehország tavaly 6,5 millió tonna olajat importált, amelynek 42 százaléka még mindig a Druzhbán keresztül érkezett – derül ki az Ipari Minisztérium adataiból. Ez jelentős csökkenés a korábbi két évhez képest, amikor a behozatal akár 58 százalékát is orosz olaj adta. 2024-ben Csehország Azerbajdzsánból és Kazahsztánból is vásárolt olajat, kisebb mennyiség pedig Norvégiából és Guyanából érkezett.
A MERO közölte: a Druzhba (Barátság) vezetéket továbbra is feltöltve tartják, hogy a jövőben akár más forrásból – például az ukrajnai Odessza kikötőjéből – is szállíthassanak rajta keresztül. A MERO igazgatója, Jaroslav Pantucek csütörtökön elmondta, hogy a vezeték továbbra is működőképes, és készen áll az újbóli bevetésre. Használatának jövőjét jelenleg vizsgálják.

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Műtárgyak, mint befektetés: trend vagy lehetőség? (x)
Rolex és Vaszary uralják ma az értékkövető piacot
Portfolio Gen Z Fest 2025


